6 évi munkaviszony után tavaly otthagytam a szeretett munkámat. Sikerem volt és szerettek, és én is szerettem. A túl sok ingázás miatt váltottam. De megbántam. 1 hetet bírtam fizikailag dolgozni. Majd jött a keserves munkanélküliség. 48 évesen nagyon nehéz elhelyezkedni. Kb 100 munkahelyet megpályáztam, de szinte semmi eredménye nem volt. Ez évben közmunkás lettem egy egyesületnél. Érdekes munka, de kicsi jövedelem. 1 hónap után állásajánlatot kaptam, 2hetet dolgoztam ott, mert a dolgozók más vezetőt akartak, és mint kiderült, a harmadik idősebb ember voltam a cégnél, akit kipécéztek. Gyorsan elhelyezkedtem egy telemarketinges munkában, nagy sikerem volt, de a vezető ordibálós emberke,
és jutalékot nem szeretett fizetni, azt is otthagytam, majd még 2 ilyen munkahelyet, ahol nem jelentettek be. A következőnél bejelentettek, de itt is kicsi volt a fizetés, azt is otthagytam. Visszamentem az eredeti szakmámba, de egy másik munkáltatóhoz. Egy hetet voltam itt, nagyon megaláztak, majdnem még a lopást is rám akarták kenni, amit nem tűrhettem. És most megint munkanélkül vagyok, 7 munkahely után ez évben. Most már magamban keresem a bajt. Nagyon lelkiismeretes  és szorgalmas embernek tartom magam. Sosem gondoltam, hogy ilyen problémákkal találom szembe magamat. Felhívtam a régi kedves munkáltatómat, amint lesz üresedés, visszavesz. De addig még élni kell valamiből. Igen nagy traumaként éltem meg ezt a majdnem egy évet, amit eddig munkahelykereséssel töltöttem. Végül is majd mindegyikben barátokra is leltem, akikkel nagyon jó a kapcsolatom a mai napig is. Ennyi hasznom lett az egészből meg tapasztalatom. De akkor is zavar, hogy én, aki fiatalabb koromban mindenütt remekül megálltam a helyemet, most meg mint a bábuk a sakktáblán ugrándozom egyik munkáltatótól a másikig. Keresem a helyem, csak nem találom. Nem adom fel, de kezdek egy kicsit türelmetlen lenni. Kérem szíves véleményét. Mit rontottam el? Mit kellene jobban csinálnom? Vagy csak a körülmények áldozata vagyok?

Kedves Marianna!

Valódi krízis, amikor az önmagunkról és a világról alkotott képet ilyen mértékben kell megváltoztatni. Ha eddig úgy gondoltam magamra, mint a munkámban igényes valakire, és a világra úgy, mint egy olyan hely, ahol ez az igyekezet méltányolva van, akkor szörnyű az a tapasztalás, hogy ez mégsem így megy. Ebben a helyzetben talán a világról alkotott képének a megváltozása az igazán nehéz. Talán így lehetne megfogalmazni: milyen az a világ, ahol minden igyekezetem ellenére kudarcot vallok? Levelét olvasva nem tudom, hogy lehetett-e volna bármit is másképp csinálni. Hozott egy reális döntést, munkahelyet váltott. Szerencsétlen sorozat, hogy ennyi helyen nem járt sikerrel. Nem látom, hogy Önnek ebben milyen szerepe volt, de ez lehet akár másodlagos kérdés. A nagyobb kérdés, hogy ezután hogy gondol magára és a világra. Hatalmas tapasztalás, amikor megéljük, hogy a dolgok nem a vágyaink szerint alakulnak. Sajnos ez egy olyan élmény, ami előbb-utóbb mindenkit elér. Teljesen reálisnak érzem a döntését, hogy megkereste a volt munkaadóját, ahonnan jó érzésekkel jött el. Remélem, mihamarabb lesz ott helye, addig is annyit tehet, hogy próbálkozik. Hátha vannak még olyan munkahelyek, ahol szívesen dolgozna.

Addig is kitartást kívánok!

Üdvözlette,

Kovács Réka