3 éves gyermekem idén április elején kezdte az óvodai beszoktatást. Szerencsés helyzetben van, mert dolgozni csak októberben megyek vissza, a saját tempójában szokhat be, több gyerekkel már korábban baba-mama klubban találkozott (faluban élünk), tapasztalt, türelmes, kedves óvónéniket kapott. Mégis problémák vannak vele. A családdal nagyon szerető, nagyon
empatikus és kedves, de kívülállókat nehezen szeret meg. Nem szívesen enged be más gyerekeket a házba, nem adja oda a játékait. Eleinte úgy nézett ki, feltalálja magát az oviban. Most 1,5 hónapja jár, naponta 4 órát tölt ott. Nem játszik, nem eszik, lassan mindennap bepisil. Korábban teljesen szobatiszta volt, most itthon is, óvodában is letagadja, ha pisilni kell, végül bepisil. Ha beszélni próbálok vele, csak azt mondja, hogy fél a gyerekektől, elküldik őt, ha velük akar játszani... Pedig ez tipikusan az ő viselkedése, amióta beszélni tud, a játszótéren is elkergetett gyerekeket a csúszdától... A családban nem ezt látja, sok a barátunk, az ő kiskorától járunk társaságba, a kisöccse kifejezetten közvetlen az ismeretlenekkel is.

Hozzátartozik, hogy nagyjából 2 éves korában jöttünk rá, hogy borderline személyiségzavarral élek. Ennek az ő életére gyakorolt hatása annyi, hogy sajnos több alkalommal volt részese dühkitörésnek (soha nem rá irányult, mindig az apjára). Ezeket utána mindig megbeszéljük, nem fél, nem zavart, nem szorong, sőt, beszélget, vigasztal.

A kezdetektől igyekszem vele amit csak lehet, megbeszélni, kifejezetten értelmes, és érzelmi intelligenciával, empátiával rendelkezik már most. Viszont ebben a helyzetben tanácstalan vagyok, nem tudom, hogyan segíthetném az óvodai beszokását, és a későbbiek során az egész életében a kapcsolatteremtését. Amennyiben szükséges, szívesen viszem pszichológushoz is, de nagyon zárkózott, nekem is nehezen mondja el a problémáit, eltereli a szót...

Kedves Anyuka!

Úgy tűnik, hogy kérdése túlmutat az óvodai beszoktatáson. Ha jól értettem, akkor kiskora óta nehézség, hogy a kortársakkal nyitott legyen, pedig Önöktől is ezt látja és volt is közösségben korábban. Úgy tűnik, mintha bizalmatlanabb lenne a gyerekekkel, mint az jogos lenne. Persze az, hogy nem játszik másokkal 3 évesen, vagy hogy nem adja oda a játékát, az akár rendben is lehet. Ennyi idősen azért inkább csak eljátszanak egymás mellett és elviselik egymást, mégis nála úgy tűnik, hogy valamiért elküldi őket, elszigetelődik.

Említette a személyiségzavarát, és hogy ez kevéssé hat ki gyermekére. Nem fél, nem szorong, nem zavart. Érdekes azonban, hogy a bepisilés pont egy szorongasos tünet. Talán a zavartságát a gyerekekkel éli meg, talán ott tud gyerek lenni, és nem vigasztalni, támogatni. Kettejük kapcsolata biztosan erős lehet, ha figyel rá, hogy a beszoktatás az ő tempójában történjen, és eddig Önnel lehetett, és vitte/vitték magukkal. Ez az erős kötelék azonban azt is jelenti, hogy a személyiségzavarból is többet érzékelt, ami lehet, hogy rejtettebben hatott rá.

Kiderült, hogy van egy testvére, aki ráadásul jobban hasonlít Önökre. Vajon mennyire érzékeli ezt a gyermeke? Mennyire elfogadható, hogy ő másmilyenebb? Mennyire kell alkalmazkodnia ‘még a testvéréhez is’? Ezek mind befolyásolhatják abban, hogy a kortársai közt megtalálja a helyét.

A történetük összetettebb, és sok kérdést vet fel. Szerintem érdemes lehet elmenni egy pszichológushoz, aki specifikusan tud reagálni, hiszen részletesebben ismerné az Önök történetét. Szerencsére a kisgyerekekkel legritkább esetben beszélgetünk, hanem sokkal inkább a játékon és rajzokon, meséken keresztül kommunikálunk. Így ne aggódjon, biztosan megtalálja a hangot gyermekével a szakember!

Üdvözlettel

Standovár Sára