Van egy 6 éves kislányom, és nagyon furcsán viselkedik. Az oviban ajánlották, hogy vigyem el orvoshoz, mert nagyon zárkózott. Okos, ügyes, e téren nincs vele baj. Ha itthon van, az ellenkezője annak, amit az óvónők mondanak.  Ott nem beszél, nem eszik. Itthon visszafelesel, nem fogad szót, nem lehet neki parancsolni. Az apukáját üti, ha nemet mer mondani neki. Valószínűleg az is baj, hogy eddig mindent megkapott. De ez nem hiszem, hogy ok lenne arra, hogy ennyire rossz legyen. Például most fociedzésekre akar járni, egyszer voltunk az iskolában, egy másik óvónő tartotta, de ismerte és sok csoporttársa is volt ott a szüleivel. Az én lányom annyira bestresszelt, hogy hányt, lesápadt... Mondtam neki, hogy hazaviszem, ha nem akar maradni. De végül maradt, és utána már jól érezte magát. Hozzáteszem, hogy van egy 1 hónapos kistesója.  Azóta még nehezebb vele, de előtte is voltak már gondok. Félek, hogy az iskolában komoly bajok lesznek, hisz nem nagyon szól más emberekhez sem, ha elmegyünk valahova.  De itthon meg nem lehet neki parancsolni.  Hisztizik mindenért, csapkodja a lábát,  kiabál, stb. Mit tanácsolna nekem? Hogy oldjam meg a problémát?

Kedves Édesanya!

Az ilyen helyzetekre, mikor a gyermek viselkedése két helyen jelentősen különbözik, mindenféleképpen érdemes figyelmet szentelni. Főleg a lányánál, akinél se az egyik, se a másik reakció nem ideális. Az otthoni helyzetben túlzottan uralkodó, irányító, agresszív, míg közösségben túlzottan zárkózott, szorongó. Érdemes lehet együttműködni az óvodapedagógusokkal, hogy a két véglet között találjanak megoldást. Otthon a benne rejlő düh határok nélkül jelenik meg, míg az óvodában az akadályokra és nehézségekre teljesen elfojtja. Az óvodában megjelenő képességet a kontrollra, visszafojtásra otthon kamatoztathatná, míg a nyíltan kifejezhető érzéseket megmutathatná az óvodában is. Ehhez szükséges, hogy a két helyen működő szabályok és határok közelítsenek egymáshoz: valószínűleg az otthoni környezetben erősebb határok, irányítás szükséges. Az odafigyelést és kötődést nem azzal lehet a legjobban kimutatni, ha mindent megkap és mindent megtehet, hanem ha figyelembe van véve, de biztonságot, irányítást, kereteket adnak a szülők. Az óvodában lehet, hogy egy kicsit nagyobb mozgástérre és nagyobb támogatásra, odafigyelésre van szüksége.

A háttérben több komponens is jelen lehet, főleg, ha már korábban is jelen volt a nehézség. MInél régebb óta áll fenn a probléma, annál valószínűbb, hogy érdemes szakembert megkeresni, ám nem orvosra, hanem pszichológusra lehet szükség, aki Önökkel együttműködve keresi a megoldást. Érdemes lehet az intézményben dolgozó pszichológust megkeresni, aki az ottani működést, csoportokat és pedagógusokat is ismeri, hogy az előbb említett közös kereteket megtalálják az intézménnyel.

Nem lehet kihagyni azt a gondolatot, hogy valóban összefüggésben lehet a viselkedés változása a kistesó születésével, főleg ha az egyik helyzteben ott van a pici is, a másikban pedig nincs. Érdemes figyelni, ha esetleg nem fejezheti ki ellenérzéseit, féltékenységét, dühét - persze normál keretek között -, mely belső feszültséghez, elfojtáshoz vezet, mely megjelenhet agresszióban. Egy testvér születése megváltoztatja a gyermek eddigi helyét a családban, főleg, ha eddig minden figyelmet ő kapott és mindent megkapott. A korábbi élethelyzet nyilván nem visszahozható, és a testvérrel való kapcsolat értékké formálódhat, de az elején szükség lehet átmenetre: olyan időszakok, amikor ő van a figyelem központjában, még ha rövid időre is, vagy amikor kettesben tud vele lenni. A közös időkben a testvére gondozásába bevonva, a rossz érzéseket, dühöt kifejezve, de a nyílt agressziót elutasítva, együttműködést erősítve érdemes jelen lenni. Ha a másokkal való együttműködés és a rá irányuló figyelem, a lánya érzéseinek elfogadása és a viselkedés kontrollja egyszerre van jelen és egyszerre alakul a két helyszínen, akkor esélyes valódi változás a magatartásában.

Üdvözlettel

Standovár Sára