Fiam hétéves, most fog menni második  osztályba. Olyan problémáim vannak, hogy nagyon nehezen oldódik fel az iskolában, az osztálytársai közül is mindig azt mondja, hogy mindenki a barátja, aztán pedig hazajön és azt mondja, hogy senki nem akart vele játszani. Lassúnak és bátortalannak csúfolják. Szeret füllenteni, amit én nagyon nem szeretek, mindent próbál mással
megmagyarázni - még akkor is, hogyha látom, hogy nem úgy van, amit mond. Csak példa rá, hogy befogja a fülét, mikor esetleg kiabálok, és utána azt mondja, hogy viszketett a füle. Ezek apróságok, de engem nagyon idegesítenek, csomószor elbeszélgetek vele, hogy nem hazudunk, nem füllentünk, ha bármi problémája van, legyen szíves és mondja el. Ha játszótérre megyünk, ott is azt figyeli, hányan vannak, ha túl sokan, akkor nem játszik, csak nézi a gyerekeket.  Az idei nyáron nem voltunk még strandolni, de ott is egy hatalmas nagy problémám, hogy a medencékben van lefolyó és rács, amitől ő irtózik, ha meglátja, félelmei vannak, hogy őt ez beszippantja - valami mesében látta. Többször elmeséltem és elmagyaráztam neki, hogy a vizet tisztítják, szűrik. Ezek lennének  a legfontosabb problémáim, amikre nem kapok választ a napi életben. Nem értem, mi lehet a probléma.

Kedves Erika!

Kisfia láthatóan küzd valamivel, ami valószínűleg a csoportba való beilleszkedés, hiszen mind az osztályban, mind a játszótéren, vagy akár a strandon is gátlás jellemzi, szorong, és végül peremhelyzetbe kerül: az iskolában nem játszanak vele, csúfolják, vagy inkább nem is játszik a játszótéren. Ezek frusztráló, kellemetlen élmények, amik az önbizalmára és önmagáról alkotott képére is negatívan hatnak. Így még nehezebben indul neki egy következő társas helyzetnek. A “hazugságok” vagy füllentések mögött valószínűleg ez áll: könnyebb a viszketésére fogni a kellemetlen érzést, mint bevallani Önnek, vagy akár magának, hogy fél a kiabálástól, vagy dühös, hogy csúfolják, vagy bármi, ami a negatív érzéseit fejezi ki. Úgy gondolom, hogy addig, amíg nagyobb dolgokban nincs ferdítés, nem érdemes ráerősíteni arra, hogy ez hazugság. Kicsit könnyedebben, viccesebben érdemes felfogni. Közben persze az is fontos, hogy kifejezze, észrevette, hogy vele mi a helyzet, vagyis hogy nem a füle viszketett, hanem megijedt. A számonkérés vagy kritika helyett azonban hatékonyabb lesz, ha egy könnyed mondattal csak visszajelzi: “szerintem lehet, hogy inkább megijedtél”. Nem is kell választ várni vagy továbbvinni a beszélgetést, mert ennek annyi a célja, hogy felismerje a kisfia is a saját - akár negatív - érzéseit. Így lesz képes az iskolai konfliktusok okozta frusztrációt és dühöt is kifejezni. Minél inkább képes ezekre, annál felszabadultabb tud lenni, annál inkább tudja önmagát adni egy közösségben is. Addig érdemes olyan 1-2 főből álló baráti társaságokat, vagy más, kisebb létszámú klubokat, szakköröket bevezetni, ahol megéli a kötődést, a kortárs kapcsolatokat, a valahova tartozást. Ezzel az önbizalma, önképe is formálódhat pozitívabb irányba.

A medencében való félelme másról szól, mint pusztán arról a tudásról, hogy a lefolyóba belefér-e egy ember. Inkább meseszerű, szimbolikus, így érdemes a megoldást is ezen a téren keresni: a mesében hogy ért véget, mivel oldották meg, vagy ha ott rossz vége lett, akkor milyen “varázstárggyal” lehetne megakadályozni a lefolyó hatását. de valószínűleg a fenti kérdésekben való javulás a félelmek csökkenésével fog járni,

Üdvözlettel

Standovár Sára