3,5 éves a kisfiam, 14 hónapos volt, amikor különmentünk az apukájával, aki javarészt külföldön dolgozott, kevés időt töltöttek együtt. A láthatás szabályozva van, többször találkoznak, amikor itthon van. A pandémia miatt most több időt töltöttek együtt, nála teljesen más értékrend szerint él, szabályok nincsenek, amíg ott van, de soha nem aludt még nála a kisfiam. Most úgy jött haza, hogy “nem akartam hazajönni, nyár végéig apánál leszek.” Öszintén megrémültem, azt hittem, hogy jól kötődő kapcsolatunk van, 2,5 éves koráig igény szerint szoptattam, válaszkészen neveltem. Tényleg nem hiányoznék neki? Mit rontottam el? Ennek kapcsán tudatosult bennem, hogy gyermekem szinte soha nem mondja, hogy szeret. Naponta többször összebújunk, ölelkezünk, megpuszilom, de ő nem mondja, hogy szeret. Össze vagyok zavarodva, nekem még túl kicsi, hogy leváljon, vagy mégsem? Komolyan kell venni ezt a kijelentést, hogy ezentúl az apukájával akar lenni?

Kedves Kicsikincs!

Kisfia reakciója nem arról szól, hogy Önhöz ne kötődne vagy Önnel lenne baja, hanem arról, hogy kötődik az apjához is. ami egyébként egy fontos és értékes dolog. De kicsit részletesebben: Kisfia - ha jól értem - nem azt mondta, hogy soha többé nem akar hazamenni, hanem hogy a nyár végéig, kvázi az apukájánál nyaralna. Ez azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát ott is, és biztos abban is, hogy az Önnel való kapcsolata nem rendülne meg ennyi távolságtól. Ennyi idősen abszolút beindul az önállósodás, ráadásul a nemi fejlődés is, ami az apa felé való húzást jelenti. Kisifa vágya teljesen rendjén van. Ez persze nem jelenti azt, hogy az első éjszaka, vagy a harmadik nap, vagy bármikor máskor ne jönne egy érzelmi hullám, amikor anya hiányozna neki, csak ezt ő nem látja előre. Így annak eldöntésében, hogy mikor, hány éjszakára, milyen körülmények között valósul meg az első külön töltött idő, az Önökön, felnőtteken múlik, fia csak jelezte, hogy benne van egy ilyen igény, érettség ebben az irányban tovább fejlődni.

A másik, amit említett, hogy fia mennyire nem mondja, hogy szereti - ez nagyon egyénfüggő dolog. Persze azon is múlik, hogy milyen mintát lát, mennyire hallja ezt Öntől felé kimondva, vagy más felé kimondva, de a gyerekek nem tudják megfogalmazni még többnyire az érzéseiket, ez is egy tanulási folyamat. Ráadásul a kötődés nem olyan, hogy egyszer csak el tud tűnni. Fia kifejezi ezt számos módon: az esti bújásokkal, hogy keresi az Ön társaságát, hogy mesél, vagy éppen melyik gyereknek mi a nyelve. Pusztán arra alapozni, hogy mennyiszer mondja, hogy "szeretlek", nem érdemes. Így elsődlegesen megnyugtatnám, hogy nincs semmi gond, sőt, értékes dolog, hogy kisfia mer nyitni, mert egészséges kötődés nélkül, félelemben ez nem menne.

Üdvözlettel

Standovár Sára