7 éves fiam az iskolában folyton piszkálódik a társaival - meglátásom szerint ezt egy negatív élmény előzi meg, amin nem tud túllépni. Hogyan taníthatnám meg neki
felismerni, feldolgozni ezeket az élményeket játékos módon, esetleg feladatokkal? Beszélünk róla, de úgy érzem, ez nem elegendő.

Kedves Édesanya!

Levelében nagyon kevés konkrétumot említ, így csak néhány általános megjegyzést tudok hozzáfűzni a felvetett témához.

Az egyik: abban egyetértek, hogy a beszélgetés nem elég - egy éppenhogy kisiskolás gyermek még nem a szavak világában, a beszéd kommunikációs formájában érzi otthon magát, még nem ez élményfeldolgozásának fő terepe. Ehhez az is hozzájárul, hogy az sem biztos, hogy pont az Ön fő feladata ebben a helyzetben segíteni a gyermeket - ha jól sejtem, az iskolai közösségben történhetett az a "negatív élmény", amiről szót ejt. 

Ez már át is vezet a következő észrevételemhez: a piszkálódást nem elég pusztán a "piszkálódó" oldaláról nézni! Hemzseg a pszichológusok rendelője a szülőktől, pedagógusoktól, akik egy-egy feltűnő magatartású gyerek izgágaságára, agresszivitására, kezelhetetlenségére panaszkodnak. Ugyanezek a felnőttek ritkán veszik számításba a társas közeget, amelyben a kifogásolt viselkedés felépül! (Természetesen most nem arról a kisebbségről beszélek, amikor valóban valamely egyéni problematika, pl. diagnosztizált betegség, vagy szélsőségesen patológiás viselkedés alapozza meg a konfliktusokat). Hogyan működik a közösség, amiben valaki elkezd piszkálódni? Hogyan reagálnak rá mások - a társak, a pedagógusok? Hogyan tud egy közösség mintát mutatni a jóvátételre, a megbocsátásra, egy "hibázás", félrecsúszott emberi helyzet elismerésére, majd az azutáni továbblépésre? Hiszen mindez messze nem csak egyéni feladat - sem a gyermek, sem a szülője részéről. "Az egész több, mint részeinek összessége" - a csoportok működésének ez az alapigazsága megkérdőjelezhetetlen!

Önnek van lehetősége a pedagógusokkal beszélgetni a kialakult helyzetről, illetve gyermekét segíteni abban, hogy tartalmas, biztonságos, örömteli kapcsolatokat alakíthasson ki kortársaival - pl. gyermekzsúrok, kisebb körű baráti összejövetelek keretében. Ahol kialakíthat olyan kapcsolatokat, barátságokat, melyekben nem kell piszkálódásba menekülni. Várhatóan, ha ilyen megerősítő élményeket szerez, megtette a maga részét a probléma rendezésében.

Ha pontosabb képet szeretne kapni, és a probléma nem simul el hamarosan, javaslom gyermekpszichológus kolléga felkeresését. Már egy alkalmas konzultáció is sokat segítheti Önt abban, hogy tisztábban lássa a helyzetet. 

Üdvözlettel

Simon Sarolta