Velem van a baj, vagy rossz környezetben vagyok és emiatt érzem magam hülyén? Az a helyzet, hogy nincsenek barátaim közel négy éve, kiközösítenek, megaláznak, pletykálnak rólam. Sokszor rámtör a sírás és már elegem van, hogy egész életembe nem volt egy normális barátom se. Mindenhol kiutálnak, vannak céljaim (a céljaimat is krítizálták), az egész falu rajtam pletykál, hamis vádakat állítanak rólam, ami persze nem is igaz és semmi valóságalapja nincsen. Egyszóval kiutálnak a suliból és a faluból. Nem adtam rá okot, hogy így bánjanak velem! Az tény, hogy az átlagtól eltérő a viselkedésem is, tehát eléggé komoly, őszínte, megértő fiú vagyok, és nem értem, mivel ,,érdemeltem ki", hogy soha nem tudtam egy adott közösségbe beilleszkedni, mert egyszerűen megutálnak ,,ok nélkül",  egyáltalán nem adtam rá semmi okot, és ezért nem értem, hogy miért??? Mindig is boldog fiú voltam, még annak ellenére is, hogy ezekkel a szörnyűségekkel vagyok körülvéve, de mára betelt a pohár! Már beiratkoztam sportra, hátha akad egy közösség, ahol olyan emberek vannak, akiknek hasonló a gondolkozásuk, mint nekem - DE NEM!!! Jártam sokáig bulikba meg különböző helyekre is, ahová soha az életben nem gondoltam, hogy megyek, mert UTÁLOM EZEKET. Jártam 2 hétig pszichológushoz, hogy kiderítsük, mi állhat a háttérben, de nem mondott konkrét választ, csak azt ismételte nekem, amiket én mondtam el neki anno (csak más szavakkal).

NEM AKAROM SAJNÁLTATNI MAGAM, MEG NEM IS AKAROM - CSUPÁN JÓ VOLNA KIDERÍTENI, HOGY MIÉRT TESZIK EZT VELEM OK NÉLKÜL AZ EMBEREK?!? Senki sem tökéletes, én sem vagyok az, de egyszerűen még mindig nem értem, miért teszik velem. :( Anyám folyamatosan ok nélkül beszólogat, hogy milyen csúnya vagyok meg minden. ELÉGGÉ SZARUL ESETT a dolog. Dívatos cuccokban járok, emiatt lehet hogy irigység tölti el az embereket, és lehet, hogy a célom miatt is van ez a irígység az emberekben: HOGY ROMA LÉTEMRE MAGASRA TESZEM A LÉCET ÉS A RENDŐRI PÁLYÁT VÁLASZTOM MAJD. A faluban (nem a családtagok), a szomszéd, a postás, meg hasonló emberek olyanokat kérdeznek, hogy mit csinálok ma, hova jársz suliba, szoktál-e takarítani, dolgozol-e, merre mész holnap busszal stb. És már kezd elegem lenni, hogy mindenki velem foglalkozik, és sima idegenek elkezdenek lekezelően kérdezősködni, MERT NINCSEN EGYSZERŰEN JOGUK, SEMMI KÖZÜK HOZZÁ!!! És ha netán beszólók nekik, hogy nincsen közük hozzá, vagy csupán ezeknek az embereknek nem köszönök, már szólnak az anyámnak, hogy ,,tanítsd meg a fiadat, mert olyan buta, hogy nem tud köszönni", és ezért is én cseszek rá, mert az anyám jól leordítja a fejem; "legközelebb köszönj Gizi néninek, mert megharagudott ránk".  Anyámnak elmeséltem a problémáimat, le is szarta nagy ívben!! Az én szavam semmit nem ér. Elegem van, hogy ilyen emberek vesznek körül. HA TEHETNÉM, ELMENNÉK JÓ MESSZIRE, DE NEHÉZ, MERT NEM TUDNÉK HOVA MENNI, PÉNZ MEG ILYENEK MIATT. Rokonaim már régen elhunytak mert egy darabig meg tudtam volna magam húzni náluk, ha élnének, de ezt is kilőttem :( Nem elég, hogy mindenki leszarja a fejemet, nincsenek barátaim - SENKIM SE A KUTYÁMON KÍVÜL, erre még idegen emberek kérdezőskődnek olyan dolgokról, ami nem tartozik rájuk, és az anyám szándékosan a fejemhez vágja, hogy csúnya vagyok - de az is lehet, hogy neki van igaza, de akkor se kéne arcba támadnia!!!!

Egyébként a célom az hogy rendőr legyek, félig roma vagyok és 19 éves. És az bánt, hogy az anyám lecsunyázott, családtagtól is megkaptam keményen - anyám nem roma, csak az apám. Ha esetleg valakinek volna tanácsa, hogyan kezeljem a dolgokat, megköszönném!!! Bennem van-e a hiba? Más is kapott ilyen hatalmas pofont az élettől, és ha igen, hogyan kezeltétek? Én mindent megtettem, de egyre rosszabb a dolog. NEM SAJNÁLTATOM MAGAM, CSAK SZERETNÉM EZEKET A DOLGOKAT MEGOLDANI. Bocsi a sok szóért, ha kapok értelmes és együttérző válaszokat, nagyon hálás volnék, mert jó volna valakivel megbeszélni ezeket a dolgokat. Üdv:. 19 éves, félig roma Fiú vagyok (aki a jók közé tartozik). Aki ezt olvassa, előre köszönöm a válaszait, és azt is köszönöm, hogy rám pazaroltátok a(z) időtöket!
És hát nem a származásomra akarom fogni... Ötletek???? Köszi!!!

Kedves Fiatalember!

Köszönöm az őszinte, keresetlen sorokat, jó érzés ilyen nyíltsággal és önismereti érdeklődéssel találkozni. Két oldalról közelítem meg a választ, s remélem, e két szélsőséges nézőpontból ki tudod válogatni magadnak, amit fontosnak, hasznosnak érzel, igaznak látsz a saját helyzetedre nézve. Azaz: a világ kényszerít téged száműzetésbe – vagy inkább Te magad száműzöd a világot?

Ha onnan nézzük, hogy hogyan viselkedik a környezeted veled, a leírás alapján tényleg azt lehet gondolni, hogy „kakukkfióka vagy”. A kialakulóban, megszilárdulóban lévő értékrended más, mint az ismerőseidé, sőt, a családodé. Számodra fontos az egymás felé irányuló megértés, figyelem, fontos a személyes tér tisztelete, az önállóság elismerése. Céltudatos vagy, kitűztél magad elé egy célt, amiért küzdesz, ami reményt és kitartást ad neked. De az a világ, amiben most élsz, nem ezek szerint a szabályok szerint működik, ezért nem kapsz benne elismerést, és nem tudsz benne érvényesülni, sőt, meg akar változtatni téged, hogy olyan legyél, mint a többiek. Ugyanis a többiek számára fenyegető, ha valaki másképp működik, mert ismeretlen, és megkérdőjelezi, hogy az a tuti jó, ahogy ők működnek. Sokszor pedig valóban az irigység vezeti arra az embereket, hogy másokat becsméreljenek.

Ha ez a helyzet, akkor egyértelműen arra vezet az utad, hogy elhagyd azt a közeget, ahol nem érzed jól magad, és válts arra, ahol magadhoz hasonlóbbakat találhatsz: például olyanokat, akik szintén rendőrnek tanulnak. Vagy akiknek fontos a kutyájukkal való szoros kapcsolat? Lehet, hogy nincs egy „földi mennyország”, ami mindenben megfelelne neked – de a különféle igényeidnek egyenként megfelelő tevékenységeket, társakat találhatsz. Te mit tudnál másoknak adni? Valakinek miért lenne jó, ha a barátod lenne? Ha ezekre a kérdésekre tudsz válaszolni, talán tisztábban fogod látni, merre, és hogyan keresgélj.

Ez már át is vezet a másik nézőponthoz, ahonnan a helyzetedet vizsgálhatjuk: Te magad. Az ifjúkor az útkeresés ideje, amikor minden megkérdőjeleződik, és a legapróbb dolgok is kíméletlenül mérlegre kerülnek. A tét tényleg nagy: sikerül-e olyan életet kialakítani, amiben boldog leszel? Az, ahogyan Te létezel a világban, hatással van másokra, és alakítja a kapcsolataidat. Mi a Te részed abban, hogy így alakulnak a dolgok? Például mennyire vagy türelmes másokkal? Nehéz ügy, de hidd el, nem elvtelen dolog olykor „diplomataként” viselkedni: Te pl. úgy gondolod, hogy Gizi néninek semmi köze hozzá, mikor takarítottál utoljára. De a nyugalom érdekében mégis hasznosabb egy széles mosollyal tájékoztatni őt huszonharmadszor, hogy „egy hete!”, mint megpróbálni megnevelni, hogy ne kérdezősködjön…

Ha legközelebb lehetőséged adódik pszichológushoz menni, szerintem adj neki, illetve a kapcsolatotoknak több esélyt: két hét nagyon kevés arra, hogy valódi beszélgetés alakulhasson ki. És vajon amit megismételt a szavaidból, abból mit hallottál meg igazán?

Kívánom neked, hogy kitartóan küzdj a céljaidért, és érj el sikereket. Hogy őrizd meg, élvezd, és hamarosan megoszthasd másokkal is azt a hatalmas kincset, hogy „mindig is boldog fiú voltál”.

Üdvözlettel

Simon Sarolta