A kisfiam ötéves, és már egy ideje mondogatja, hogy csináljak valamit, mert ő nem szeretne megnőni. Eleinte azt gondoltam, hogy majd elmúlik ez a megnővési félelem, de most már kezdek aggódni, mert sírásig könyörög, hogy kérdezek meg valakit, hogyan maradhatna kicsi. Ha megkérdezem, miért nem szeretnél nagy lenni, azt válaszolja, hogy mert nem szeretne iskolába járni, tanulni, és dolgozni sem szeretne, ha olyan nagy lesz, mint mi, és még azt mondogatja, hogy mert fél attól, hogy én megöregszem és meghalok. Szerintem ez nem normális gondolkodás egy ötéves gyerektől! Foglalkozzak a dologgal komolyabban? Köszönöm!

Kedves Eszter!

Sok gyereknek van olyan időszaka, amikor megfordítaná az időt, és a fejlődés, novekedés, önállósodás helyett legszívesebben visszabújna az anyaölbe. Az önállósodással, naggyá válással ugyanis valóban egyre komolyabb elvárásokkal, növekvő felelősséggel találkozik az ember, és ez megrémisztheti az erre még meg nem érett gyereket. Szerencsére a táguló lehetőségek, a vágyott „felnőttes” tevékenységek, a saját döntések önállósága általában erősebb vonzást szoktak jelenteni, és átmeneti babakorba való visszavágyódást követően újra lendületet kap a fejlődés.

Levele olvastán két dolgon morfondíroztam: egyrészt, hogy vajon találkozott-e fia olyan tragédiával, érte-e olyan veszteség, ami megrendíthette a világ biztonságába, élvezhetőségébe vetett hitét. Mert a fenti általános jelenségeken túl kisfia mintha az egész jövőtől, az életút végigélésétől lenne megrémülve, s ha ez a – filozófiai értelemben akár jogos – félelem minden életterületre rátelepszik, az megakadályozza a mindennapi örömök élvezésében.

A másik, ami eszembe jutott, hogy van-e lehetősége kisfiának olykor valóban visszatérni a kisbabás létbe, be tudja-e gyűjteni az olyan, kevéssé nagyfiús örömöket, mint az ölbe bújás, dédelgetés, babusgatás.

Ha a téma újra előkerül, én biztosítanám őt arról, hogy bizonyos értelemben mindenki izgul azon, hogy is alakulnak majd a dolgai az életben, hiszen nem látjuk előre a jövőt, de ahogy eddig is, a későbbiekben is biztos lesz rengeteg klassz élményük közösen és külön is. Lehet arról beszélni, hogy ő mindig a maga kisfia lesz, bármikor fordulhat Önökhöz szeretetért, tanácsért, és hogy még milyen nagyon sok évet töltenek majd együtt a felnőtté válásig. A közös játékok közé pedig beiktatnék egy újat: miért is ne játszhatnák azt, hogy ő újra kisbaba – bebújhat akár az Ön pólója alá és kiszülethet onnan, eljátszhatják, hogy újra pólyásbaba, ihat cumisüvegből, újraélheti a dajkálást, ringatást, stb. Nagyon szokták szeretni a gyerekek, ha így újraélhetik a szülő örömét a beszélni nem tudó baba első szavainak, az első lépteknek, s a babás létben való megmerülést követően érzelmileg feltöltődve térnek vissza valós életkorukba.

Ezzel együtt, ha ez az elakadás tartóssá válna, és huzamosabb ideig gátolná az életkorban elvárható örömök megélését, akkor érdemes lenne fontolóra venni szakember megkeresését!

Üdvözlettel – Kiss Kinga