15 éves lány vagyok. Napok óta nagyon rosszul érzem magam a bőrömben. Nincs életkedvem, mindennap sírok. Régebb óta megy már ez, hogy nem akarok itt lenni, de most felerősödött. Február óta vagyok depressziós, vagyis én úgy gondolom, érzem. Amikor egyedül megyek be vagy megyek vissza koliba a suliból, akkor mindig számolom, hogy a kereszteződéseknél hány másodpercnyire van az autó és bennem van, hogy lépjek, de még egyszer sem tettem meg. Amikor autóval megyünk vasárnap vissza, akkor mindig autóbalesetekre gondolok, hogy velünk történik meg és csak én nem élem túl. Kezdenek megijeszteni a gondolataim. Többször volt már, hogy kárt tettem magamban. Vágások, kesztyű nélkül box, amíg véres nem lesz a kezem, akkorát ütni, hogy elmozduljon a csont. Kezdek félni saját magamtól. Pszichológusnál már voltam, de még idáig nem jutottunk el. Mit csináljak? Félek magamtól és az életemtől. Miért kell ezt végigcsinálnom?

Kedves 15 éves lány!

Valóban ijesztőek ezek a gondolatok. Hogy lehet az, hogy volt pszichológusnál, de a lényeg - hogy mennyire nincs jól - nem került elő? A pszichológus is csak akkor tud segíteni, ha tudja, hogy miben kell. Kitalálni nem tudja, hogy milyen nagy a baj, hacsak nem mondja. Ha jár most valakihez, feltétlenül tájékoztassa, hogy milyen gondolatokkal küzd, hogy miket tesz magával! Ha pedig most nem jár, még a héten keresse meg az iskolapszichológust, hogy minél előbb megfelelő segítséghez jusson! Ne maradjon egyedül ezekkel a gondolatokkal, mert így egyre hangosabbak, ijesztőbbek lesznek. Mindenképpen ossza meg valakivel, aki érdemben tud segíteni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka