Tizenkilenc éve élek házasságban, van egy 18 éves fiam és egy 16 éves lányom. Férjem jól keres, én kevésbé, pedig rengeteget dolgozom éjszakákba nyúlóan, plusz igyekszem a házimunkában is helyt állni, ami szinte rám vár mindig. Nem igazán segít be senki, így magamra sosincs időm, minden percem be van osztva. A férjem jóval kevesebb időt tölt munkával, jóval többet is keres.  Semmiben nem kérdezi meg a véleményem, veszi a drága ruhákat magának, én sajnálom rá a pénzt és meg se tehetem, ezért használt ruhákat veszek magamnak. A drága kocsit is megvette a megkérdezésem nélkül, és még jó pár százezres nagyságrendű dolgokra adott ki pénzt. Fiunkat is nagy lábon tartja, kocsit vett neki, azzal jár iskolába. Befizette bulgáriai útra, de a lányunk mindig a háttérbe szorult részéről. Ha itthon van, oktat és kötözködik, tévét néz, sokszor inni is eljárt, nem foglalkozott szinte soha a gyerekekkel, sokszor volt szabad ideje, ilyenkor pecázni járt. Nincs kapcsolata se a gyerekeivel, nem tud velük mit kezdeni. Mondtam neki, foglalkozhatott volna többet a gyerekekkel, erre az volt a válasza, annyit fog velük foglalkozni, amennyit vele foglalkoznak. Negatív kritikát kapnak szinte mindig(lányát semmirekellőnek nevezte vadidegen előtt, fia is hasonló kritikát kap), ezzel szemben ő sokszor ivott, olyankor agresszív, kötekedik, van is híre, sajnos megvan róla a véleménye sokaknak. Továbbá stresszelek azon is, hogy szórja a pénzt, ahelyett, hogy félretenné a gyerekeinek. Beteg lettem (autoimmun), kezdek
belefáradni az egészbe. Nem tudom, hogyan tovább, anyagi függőségben vannak a gyerekek, engem meg fölemészt, nem bírom sokáig ezt az állapotot.

Kedves Asszonyom!

Egy függőséget teremtő kapcsolatból a legnehezebb szabadulni, különösen akkor, ha a közös gyerekek is érintettek. Hasonló helyzetekben megtörténik, hogy aki távozik a kapcsolatból, a gyermekét is kénytelen elhagyni, ha ő maradni akar. Új életet kezdeni és saját lábra állni nem könnyű döntés és sok nehézséggel jár, azonban sokszor ez az egyetlen módja, hogy fel lehessen számolni egy nem működő kapcsolatot, még akkor is, ha a gyerekek közül lesz, aki otthon marad. Sokan ennek ellenére eljutnak odáig, hogy meghozzák ezt a döntést és vállalják a változást. Nagy bátorság kell hozzá, és a nehézségek ellenére nagyon is megéri belevágni. Jó, ha akad valaki, aki ebben a döntésében támogatja, és elkíséri az új úton. Támasz nélkül a változtatásra tett kísérletek nagyobb eséllyel fulladnak kudarcba, és könnyebb visszatántorodni a változástól.

Erőt kívánok, hogy megtegye az első lépést, amit majd követnek az utána következők.

Üdvözlettel:

E. Tóbiás Sára