A párommal lassan egy éve vagyunk házasok. Mióta a jelenlegi munkahelyén dolgozik, szinte csak aludni jár haza: hazajön, és alszik, vagy tévézik. Nagyon ritkán mozdulunk ki, és ez engem bánt. Beszéltem már vele is erről, azt mondja fáradt, meg a kicsi lakásban - ahol lakunk - nem lehet mit csinálni mást. És újra és újra ez a válasza. Ez lenne a normális és csak nekem nagyok az elvárásaim? A problémám ezzel az, hogy emiatt én is "besavanyodtam": tévézek, nassolok, addig sem ezzel foglalkozom, emiatt viszont sikerült jó pár kilót felszednem, s már csak ebből kifolyólag is - én is az ágy rabja lettem, nincs kedvem felkelni, fogyókúrázni, kimozdulni (mert szégyellem, amilyen most vagyok), de még a házimunkához sem. Úgy érzem, hogy magamra maradtam, és nincs erőm vele folyamatosan hadakozni, hogy ne ennyiről szóljon az életünk, de csak nem tudok beletörődni, mert haragszom magamra emiatt, hogy így tengődök, és vesztegetem az időm. Én komolyan gondoltam azt az "igen"-t, de nem akarok így megöregedni. Nem tudom, mit kellene máshogy csinálnom, sokszor azt érzem, hogy lenéz engem: az én munkám nem ér annyit a szemében, mint a sajátja. Úgy érzem, hogy kevés vagyok: rám unt, vagy nem talál elég vonzónak, és valójában én sem érzem magam annak. Szeretné(n)k kisbabát, de attól félek, hogy ha megváltozik a testem még annyira sem fogom érdekelni, mint most - persze szerinte ez butaság - illetve így nem akarom. Először rendbe szeretném vele hozni a közös életünk, de nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Már nem egyszer elmondtam neki a problémám, volt, hogy össze is szedtem a cuccom, hogy hátha ha magára marad, hiányozni fogok neki - akkor visszatartott és ígérgetett mindent, amik csak üres szavak maradtak. Nem tudunk egymással mit kezdeni. Sokszor érzem azt: jobb, ha nincs is itthon, mert akkor nem emlékeztet senki a bánatomra. Mit tehetnék azért, hogy tartalmasabb életünk lehessen? Úgy érzem, míg ez nem oldódik meg hasztalan minden fogyókúrám is, mert ami küszködve lemegy, az bánatomban visszajön. Pedig szorongás tör rám, és önutálat, ha eszembe jut, hogy nézek ki, és hogy mások is megláthatnak ilyennek. Neki "jó vagyok így is" - mondja, de közben tudom jól, hogy megnézi a szépet.

Kedves Mariann!

Szerintem sem kellene beletörődnie abba, hogy az életük ilyen. De a megoldást valahogyan saját magában kell kezdenie. Talán azért érzi azt, hogy a férje nem néz fel magára, mert ugyan változást szeretne, de a megoldást az ő aktivitásától teszi függővé, így óhatatlanul azt kommunikálja felé, hogy nélküle nem képes semmire. Ha feladná átmenetileg azt az erős vágyát, hogy csak a férjével legyen hajlandó kimozdulni és új dolgokat csinálni, akkor felkeltené az ő érdeklődését is.

Ehhez nem kell elhagynia. Csak egyszerűen lehet hetente többször is esti kimenőt adnia magának: mozi, színház, vagy egy séta. Ezek mind olyan programok, amihez csatlakozhat is, ha akar, ha nem, akkor szervezzen be barátokat. Bizonyára friss házasként kicsit háttérbe szorította őket az utóbbi időben.

Talán a fogyókúrához jó egy kis sport, amit szintén jobb egy barátnővel együtt csinálni. Megbeszélhetnek estére biciklizést, kocogást, táncot stb. Nagy divat a zumba – próbálja ki.

Igen, jól írja, hogyha a férje magára marad, akkor majd hiányozni fog neki. De ehhez nem kell feltétlenül a szüleiig szaladnia. Csak egyszerűen kezdje el csinálni azt, amit szeretne. Talán ezzel önmagát is jobban tudja szeretni.

Nem tudom, hogy mi a férje munkája, és mennyire van ténylegesen túlterhelve, mennyire stresszes a munkája, esetleg olyan kompromisszumokat kell kötnie, amik megterhelik, és nehezen beszél róluk. Valahogyan el kellene kezdenie beszéltetni erről, megérteni azt, hogy mi van benne. De ha csak a keserűség gyűlik Magában egész nap, mert újra csak elutasításra számít, akkor nem tud nyitottan hozzáállni az ő problémájához. De ha elment egy programra, és hazaérve leülnek beszélgetni, akkor egészen más lehet a hangulat. Lehet, hogy neki tényleg kell egy kis magány, hogy feldolgozhassa a napi stresszt. Lehet, hogy jogosnak érzi a maga szemrehányásait, de a maga bajait sem tudja megoldani – nem tudom. Fantáziálhatnék még arról, hogy mi is lehet a háttérben, de nem folytatom. A lényeg az, hogy próbálja meg a kettejük problémáját más megvilágításban is megnézni.

Ne féljen a férjétől függetlenül is megtenni azokat a dolgokat, amelyek Önnek jót tesznek, örömet okoznak. A változást mindig saját magunkban kell elkezdeni.

Üdvözlettel

Majoros Andrea