12 éves fiam nagyon könnyen tanul, tehetségesen zenél (ő maga akart zenét tanulni, hegedül, saját kérésre heti 1x zongorázik is). Minimális erőfeszítéssel (napi egyszer játssza el a darabot) a legjobbak közt van a zeneiskolában hegedűből, de kitűnő az általánosban is. Tisztességesen hozza a kötelezőt, 4-5-ös magatartású az iskolában is, bár a zeneórákon többször nem figyel a tanárra, a saját útját akarja járni. Általában ezzel együtt kötelességtudó, a békesség kedvéért sok kompromisszumot megköt (nagyon hízékony és nem szeret mozogni, mégis igyekszik az evésben is visszafogni magát és heti 2x úszni megy). Tehát voltaképpen "minden rendben". A probléma, ami miatt megkeresem Önöket, az, hogy újabban rosszkedvű, magát pesszimistának és pechesnek tartja. Nehezen viseli a kritikát, elkeseredik tőle, majd megvonja a vállát (a tanár több figyelmet, pontosságot kér, többet várna tőle, mint másoktól, mert képes rá). Mindig nagyon kényelmes volt, nem szeretett erőfeszítést tenni, kerüli a kudarcot, ritkán kitartó (szeret sütni-főzni, kompetensnek érzi magát benne, de 20 perc után elunja). A könnyű sikerrel megelégszik, szívesebben villog az öccse darabjaival, mint a saját, nehezebb darabján dolgozna. Már azt is mondta, nem akar egyetemre menni, mert ott is mindenféle fölösleges dolgot kell majd tanulnia (ezután szembesítettük a kereseti lehetőségekkel, az hatott). Előrebocsátom, hogy nem akarunk zenészt faragni belőle, ha nem akar, tényleg sok a napi 5-6 óra gyakorlás, amit az a pálya kíván. Ugyanakkor tudjuk, hogy másfél éves kora óta rengeteget énekelt, élvezi a zenét, kár lenne a tehetségét a kényelmesség miatt elpocsékolni, nem eljutni egy olyan szintre, amit "hobbizenélésnél" kihozhat magából. A tanárai nem kívánnak tőle napi 30 percnél több gyakorlást (a két hangszer együtt lenne ennyi, nem külön-külön), és amellett még a legzsúfoltabb iskolanapján is maradna 2 órányi szabadideje tanulás, leckeírás mellett. De ő szeret tespedni. Díjat nyert egy háziversenyen, most azon nyavalyog, hogy emiatt föl kell lépnie valahol (évi néhány fellépése van, nem hurcolják ide-oda szerepelni, mert tudják, milyen). Néha viccesen azt mondom már neki, fáradtan született (tény, nagyon nyugis baba volt, leteszik-ott marad típusú). Azt szeretnénk, ha jobb lenne a közérzete, de nem annak az árán, hogy mindenféle erőfeszítést kerül, mert voltaképpen akkor sem érzi jól magát, unatkozik (az, hogy órákat játsszon a géppel, nem opció, ahogy az sem, hogy tévét nézzen naphosszat, bármennyire is tetszene neki; napi 30-40 perce van ezekre összesen). A testvéreivel jól kijön (1 báty, 2 öccs), velük szívesen játszik, beszélget, ökörködik. Hosszú távon fontos volna, hogy saját, belső igénye legyen arra, hogy jobb legyen valamiben, hogy magát "múlja felül". Ne elégedjen meg a nagyon könnyű sikerrel, legyen benne mozgatóerő arra, hogy kitartóan, hosszú távon dolgozzon valamiért. Mit tehetünk, hogy megszülessen benne a belső hajtóerő a munkára, ugyanakkor ne lássa ennyire sötéten a világot? Előre is köszönöm a segítséget!

Kedves Mónika!

Ahogy levelében jellemzi, leírja gyermeke viselkedését, attitűdjeit, azáltal elég sok mindenre fény derül. Jöjjön egy kis "szakmázás".

Azok, akik a zenei információkat nagyon gyorsan és könnyen befogadják, általában az auditív, tehát hallási ingereket részesítik előnyben, szinte ki vannak rájuk élezve. Kialakítanak egy olyan tanulási stratégiát, amely során az auditív információkat szivacsként szívják magukba, ugyanakkor rendkívül fontos számukra a változatosság. Mivel az auditív ingerek bevésése rendkívül gyorsan lezajlik, hozzászoknak ahhoz, hogy az új dolgok elsajátításához nem szükséges sok idő, ebből kifolyólag nem szeretnek olyan dolgokkal foglalkozni, amik időigényesek. Ez ugyanakkor azt a veszélyt is magában hordozhatja, hogy felületes munkát végeznek, elsiklanak a részletek felett, a rövid idő alatt begyakorolt hibákat azonban nehezen tudják kijavítani.

Ezt leginkább úgy lehet kivédeni, ha a számukra átadni kívánt információkat kreatív módon, s nem kvázi "konyhakészen", tálcán kínáljuk nekik. Azoknál ugyanis, akik auditív ingerpreferenciával rendelkeznek, ha teljes egészében bemutatjuk az átadni kívánt tudnivalót (adott esetben egy zeneművet), szinte az első hallásra bevésik, s ugyanúgy vissza is adják - ekkor azonban nem történik meg az új tudásanyag készségszintre fejlesztése. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az új információ szinte emésztetlenül kerül feldolgozásra.

Ha zeneoktatásról beszélünk, fontos, hogy a hangszeres tanár felismerje a gyermek ezen képességét és igényét, és igyekezzen tanítási stratégiáját ehhez igazítani. Amennyiben felismerjük, hogy egy gyermek az Ön fiához hasonló adottságokkal bír, lehetőség szerint kerüljük a zeneművek előjátszását, azok teljes egészében történő bemutatását.
Ugyanakkor arra is törekedni kell, hogy az elvárások mércéjét mindig egy kicsivel magasabbra tegyük, ugyanis a könnyen elérhető sikerek egy idő után mérséklik az igényszintet.

Azt is érdemes figyelembe venni, milyen a viszonya a kortársakkal (iskolatársak, barátok), valamint milyen a tanárok véleménye.
Az iskoláskorú gyerekek között gyakran előfordul, hogy a náluk jobb képességekkel rendelkező, nem velük egy tempóban haladó társaikat inzultálják, kiközösítik, noha mindannyian szeretnék kivívni egymás (valamint a felnőttek) elismerését. Ha egy gyorsabb tempóban haladó tanulót kiközösítenek, megpróbálja magát visszailleszteni a társaságba, ezt pedig olyan eszközök árán próbálhatja meg, amelyek arra sarkallják, hogy a többiekhez "hasonló" legyen. Éppen ezért válaszhatja azt, hogy látszólag "lejjebb adja" érdeklődési szintjét, és megelégszik a kisebb, könnyebben elérhető sikerekkel.

Ugyanakkor erős belső konfliktusba kerül, szorongóvá válik, hiszen tisztában van azzal, hogy nem a képességei szerint teljesít. Éppen ezért érdemes megkérdezni erről a fiát, illetve az osztályfőnökét, tanárait.

Üdvözlettel:
Herceg Attila