Szeptemberben vett gyökeres változást az életem, kiköltöztem Németországba, a szüleimmel élek. Mondhatni nincs okom panaszra, van pénzem, amiért én magam dolgoztam meg. De most azt érzem, hogy semmi motivációm vagy célom sincs az életemben, teljesen üresnek érzem magam. Semmihez sincs kedvem, nem akarok új embereket megismerni, és a német nyelvet sem úgy beszélem, ahogy szeretném. Nincs bennem sem kitartás, sem akaraterő bármivel szemben is. Az önbecsülésem/önértékelésem is szintén a béka feneke alatt van. Kedvetlennek, üresnek és magányosnak érzem magam, pedig egy évvel ezelőtt életvidám és mosolygós lány voltam. Ha őszinte akarok lenni, nem tudom, mikor voltam boldog a szó szoros értelmében. Tudom, hogy segítségre van szükségem, de nem tudom, kihez forduljak.

Kedves Anonymusssz!

A szüleivel külföldre költözött. Jelenleg is a „szülei kislánya”. Még nem kezdett önálló életet. Elvágta a szálakat, melyek régi otthonához, megszokott környezetéhez, esetleg társaságához kötötte. Talajtalan, nem tartozik oda se ilyen rövid idő után, de már nem tartozik a régi életéhez sem. Nem tudom, hogy hozta meg ezt a döntést, lehet, hogy csak belesodródott? Voltak saját motivációi a költözéshez? Vágyott elmenni? Milyen volt az élete a költözés előtt?

Ha döntése végleges, de legalábbis hosszú időre szól, akkor ott helyben kellene kapcsolatokat találnia. Ebben sokat segíthetnek a munkahelyi ismeretségek. Ha nem látja, mennyi időre szól a kinti élet, akkor érdemes lenne újra felvenni a szálakat itthoni ismerőseivel, kollégáival, barátaival, és az itthon maradt családtagokkal.

Segítséget kérni – ez jó kezdet a változáshoz. Tapasztalatom szerint az ilyen munka legjobban az anyanyelven megy. Találhat olyan pszichológust, aki interneten keresztül dolgozik. Szakembert a MIPSZI oldalain is kereshet.

üdvözlettel

bárdos kata