A segítségét kérném egy elég bonyolult ügyben. Nagyon nem merülnék bele, röviden: párom 29 éves, 5 éve éltünk együtt, eljegyzés is volt. Novemberben elhagyott, összejött egy másik nővel, azt mondta, ő boldog akar lenni, elköltözött. December 5-én visszaköltözött, január 1-jén újra elment ugyanahhoz a nőhöz. 3 hét múlva elhagyta, most a testvérénél lakik. Pár nap múlva elkezdett hozzám járogatni, mindennapos volt, sokszor éjszaka ment haza, már azt hittem, végre rendbejön, sok időt töltöttünk együtt. Közös tervekről beszélt, mikrót, kondigépet, egyéb dolgokat vásárolt, hogy ő engem szeret és itt akar élni velem. (Ez kb. 1 hónapig tartott.) De pár hete ismét járogat ahhoz a nőhöz. Neki is vett mikrót, hangfalat... Teljesen megváltozott a viselkedése, állandóan fáradtságra panaszkodott, ideges, agresszív lett. Hozzáteszem, mindenféle előjel nélkül hagyott el, és azt a másik nőt is, reggel felkelt és csomagolt, hogy ő elmegy. A másik nőtől szintén így jött el, fekelt és csomagolt, azt mondta neki, engem szeret és visszajön. Utánaolvastam az interneten, mi lehet a baja, és rengeteg hasonló történetet találtam.Biztos vagyok benne, hogy kapuzárási pánikja van, most 29 éves - vagy valamiféle személyiségzavar lehet? Mennyi ideig tarthat ez az állapot? És a volt barátnő (én) vagy a családja hogyan segíthet? Mi lehet a megoldás? Mióta összejárogat ezzel a nővel, mindenkivel ellenséges, agresszív. Ez az állapot kéthetente, havonta változik, mikor itthon van, hozzám jár, teljesen normális, aztán mintha kicserélték volna.
Szeretnék rajta segíteni, meg valahol még mindig reménykedem, hogy észhez tér és visszajön. Milyen szakembert érdemes felkeresnem? Pszichológust vagy pszichiátert? Kérem, segítsen, mit tehetnék? Egyáltalán hogyan vehetném rá, hogy nézesse meg magát, biztos valami gond van nála. Mindig is csendes, inkább itthonülő típus volt.

Kedves Böbe!

A kapuzárási pánik manapság meglehetősen divatos kifejezés, ennek megfelelően igyekszünk minél több ismerősre és ismeretlenre ráhúzni, akik véleményünk szerint nem megszokott módon viselkednek, s látszólag fejvesztve menekülnek az idő múlása elől.
A magam részéről azt gondolom, hogy ez a jelenség nem annyira egyéni problémákból fakad, sokkal inkább amolyan „civilizációs”, társadalmi termék. Sokszor olyan kereteket, feltételeket, elvárásokat alkotunk, amiknek szinte lehetetlenség megfelelni, aki pedig mégis megpróbálja, és emiatt a viselkedése megváltozik, megbélyegezzük azzal, hogy kapuzárási pánikja van.

Ugyan tény, hogy a „bepánikolt” ember cselekedetei sokszor tűnhetnek irreálisnak, a helyzethez nem illőnek, véleményem szerint ha valódi pánikról beszélünk, a viselkedés sokkal inkább lesz elkerülő jellegű, mintsem célratörő, habzsoló.

A fenti mondat első fele ugyanakkor a személyiségzavarral küzdőkre is igaz. Rájuk is jellemző, hogy cselekedeteik, viselkedésük nem igazodik az adott helyzetben elvárhatóhoz; sokszor szélsőségesek. Hajlamosak mások érzéseit figyelmen kívül hagyni, környezetükkel való viszonyuk finoman szólva rendszerint problémás. Azonban ha valóban személyiségzavarról beszélünk, akkor fontos szempont, hogy a felvett viselkedésminták rögzültek, nem pedig időszakosan jelentkeznek. A kialakult merev jellemzők pedig a szociális, személyek közötti kapcsolatokat érintik elsősorban.

Kérdésére válaszolva: érdemes pszichológus szakemberhez fordulni, aki az Ön pontos leírása alapján megállapíthatja, valóban megnevezhető, körülhatárolható és kezelhető problémával állunk-e szemben.

Üdvözlettel:
Herceg Attila