A kisfiam 4 éves lesz augusztusban. Nagyon intelligens, kortársaihoz képest mozgásfejlődésileg ügyesebb (pl.10 hónapja pótkerék nélkül biciklizik), rendkívül választékosan fejezi ki magát, viszont van egy nagyon aggasztó problémánk! Nem szól, ha kakilnia kell, hanem
lemerevedik és a végtelenségig szorítja, aztán egy pici bemegy a gatyába, majd utána szól, hogy bekakiltam. Leginkább az oviban fordul ez elő, mert itthon én észreveszem, ülünk a bilire és megoldjuk. Képes 2-3 napig is visszatartani, aztán már amiatt nem akar, mert tudja, hogy fájni fog :(. A másik gond, az az éjszakai bepisilés. Január óta nem kap pelust, mert már nagyon nem akarta, viszont így minden éjszaka 1 óra körül felébresztem és megpisiltetem. Ha mégis elaludnék, akkor magától nem szól, hanem bepisil. Napközben ezzel nincs probléma 23 hónapos kora óta. Várjak türelemmel, vagy forduljak szakemberhez? Félek, hogy az óvodában meg fogják bélyegezni! Köszönöm megtisztelő válaszát!

Kedves Édesanya!

Először is hadd gratuláljak ügyes, okos - és minden bizonnyal rendkívül kedves és helyes kisfiához! Büszke lehet magára ezért, és persze őrá is. Egy egészséges gyermek nem csak nagy ajándék a szülei számára, de hatalmas vállalás, és szép teljesítmény is a részükről. Nem csoda, ha sok-sok aggodalmat is okoz a felnevelése, és nagy szorongásokat mozgathat meg.

Erik Erikson, a pszichoanalitikus nézőpont egyik első jelentős megújítójának személyiségfejlődési elmélete szerint életünk során meghatározott állomásokat járunk be, ahogy identitásunk alakul. Ezek az állomások az énnek és kapcsolódásainak fontos minőségeit jelentik, a folyamat lehetséges kimenetelei "fémjelzik" az egyes szakaszokat. Az első életév így a bizalom "jegyében telik": kialakul-e egy megtartó kapcsolat (elsősorban, ill. legalábbis) az anyával, aminek talaján biztonságban érzi, érezheti magát a gyermek a világban? A második-harmadik év már az autonómia kialakulásáról szól: lehet-e saját akarata a gyermeknek, képes-e maga megtenni dolgokat - a környezet hagyja-e, bátorítja-e? Vagy kételkednie kell saját hatóképességében? Ide tartozik az önszabályozás egyre tudatosabbá válásának részeként az akaratlagos vizelet- és székletvisszatartás, az ürítés idejének szabályozása is. Tehát ez egy olyan képesség, aminek fejlődését egyrészt belső hajtóerő indítja, másrészt a környezettel való kapcsolatban, együttműködésben alakul. A társas környezet reakciói erősen hatnak a folyamatra - segíthetik, de hátráltathatják is!

Valahogy így tudnám megfogalmazni a kérdést: mi lehet az, amit ez a kisfiú hiába akar? Ami helyett inkább "túlműködteti" a kakilással kapcsolatos "akarást", és ez félresikerül...?

Szeretném Önt megnyugtatni, és egyetértek: legyen türelemmel - és figyelemmel, a gyermeke felé! Valami zavart jelez ő így abban a rendszerben, amelynek része (legyen ez mégoly kis zavar felnőtt szemmel, vagy akár valami "szükséges rossz"). Talán a családi kapcsolatrendszerben, vagy az óvodában terheli meg valami a szokásosnál jobban.

A bekakilást (encopresist) 5 éves korig normálisnak tekinti a szakmai közvélemény, pontosan a megtartási képesség kialakulásának, megszilárdulásának összetettsége miatt.
Gyermekpszichológushoz fordulni talán még korai volna, ha a nyáron nem oldódik a probléma, és az évkezdés is nehezen indul, akkor már inkább érdemes. Önmagához is legyen türelmes, aggodalmait ossza meg más, megbízható felnőttekkel - például a gyermek édesapjával, vagy a nagyszülőkkel, gyermekes barátnőkkel: tapasztalataikból, ötleteikből, támogatásukból merítsen.

Kívánom, hogy a kisfia hamarosan megnyugodva fordulhasson következő "eriksoni" fejlődési feladata felé: ami a kezdeményezés, belső indíttatás kisebb-nagyobb tevékenységek iránt. Önnek, Önöknek pedig, hogy sok örömüket leljék ebben a gyerkőcben.

Üdvözlettel

Simon Sarolta