Az a problémám, hogy megromlott a kapcsolatom a párommal. Szeretjük egymást, de nem tudom jó szemmel nézni, hogy mennyire szeret inni és gyakran ittasan vár haza. Sokat beszéltünk már erről. Ő is belátta, hogy túl sokat iszik, de ő úgy érzi, nem kell lemondani az italról, csak mértékletesebben kell fogyasztania. Januárban megkértem, hogy ne igyon nyárig, különben elköltözöm. Egy hónapig valóban nem ivott, de azóta újra. Egyrészről nagyon gondoskodó ember, másrészt pedig folyton hazudik, rejtegeti előttem, hogy ivott, de már mindig észreveszem rajta. Annak ellenére, hogy szeretem, arra vágyom, hogy elhagyjam, de senki nem támogat ebben. Mindenki azt mondja, elnézhetném neki, hogy iszik. De számomra ez nem normális, én nem ilyen családban nőttem fel. Emellett már alig bújunk össze és a jövőképünk is merőben eltérő, legalábbis, ami a házvásárlás, családtervezés időpontját illeti. Tulajdonképpen nem tudunk együtt tervezni. Az a kérdésem, hogy miután annyit próbálkoztam, hogy ne igyon, de nem sokat használt, még van esély arra, hogy megváltozzon? Vagy valóban nekem kellene elfogadnom az ő életstílusát? Vagy jogos lenne részemről a szakítás?

Kedves Alexandra!

Ahhoz, hogy válaszolni tudjak, fontos beszélnünk a függő betegek működésmódjáról. Mivel számukra a szer a legfontosabb, mindent el fognak követni annak érdekében, hogy megszerezzék azt. Ez alól a hazugság sem kivétel (és látunk ennél rosszabb forgatókönyveket is). Mindez nem működne a környezet hozzáállása nélkül. Ők szoktak ugyanis a megmentők lenni. Aki pénzt ad a szerre, vagy bármi másra, amire azért nincs, mert elköltötte a pénzt a függőség tárgyára. Aki betelefonál a munkahelyre, hogy lázas az illető, pedig csak olyan másnapos, hogy nem bír felkelni. Aki elnézi, hogy az érintett élete a szer körül forog, és már nem a közös célok, álmok vezérlik az illetőt. Az alkohol pedig egy különösen alattomos szer, hiszen legális, benne van a kultúránkban, és lassan, évek, évtizedek alatt mérgez és tesz tönkre családokat, párokat, életeket.

A szerfüggő nem fog addig változtatni, amíg nem szembesül tettei pusztító következményeivel. Amíg az ígéret csak üres szó marad, és nem lesz szakítás, ha folytatja az ivást. Amíg lesz valaki, aki elnézi neki, hogy nem vágyik már az együttlétekre, csak az a fontos, hogy tudjon inni. Sajnos azonban az sem garancia a változásra, ha a környezet kikerül a megmentő pozícióból, hiszen tudjuk, hogy ma Magyarországon hányan halnak bele az alkohol okozta következményekbe.

Eldöntheti, hogy hány esélyt ad még a párjának, de az Ön felelőssége a saját élete és boldogsága. Sokszor pont az a segítség, ha nem segítünk tovább, mert a párja kénytelen lesz kiszakadni abból a tagadásból, ami minden függőre igaz: „nem is vagyok függő. Bármikor abba tudnám hagyni, ha akarnám”.

Remélem, segítettem a döntésben.

Üdvözlettel,

Kovács Réka