A párommal 2 éve vagyunk együtt. Már több mint 1 éve együtt élünk. Az elején fantasztikus volt a szex. És mindennapos. De körübelül 4 hónapja ritkán közeledik. Ha csináljuk is, rövid és nem elégít ki. Én mindíg próbálkozom nála, de visszautasít. Kb 1 hónapja arra keltem, hogy önkielégítést csinált, ami nagyon rosszul esett. Azóta párszor rajtakaptam, annak ellenére, hogy elmondtam, mennyire megaláz és fáj, hogy inkább azt választja. Csúnyán összeveszem vele mindig, mert hozzám meg nem nyúl. Próbáltam kérdezni, mi a baj, mit hiányol. Esetleg unalmas vagyok, de nem kapok rá választ. Ott tartok, hogy el akarom hagyni, mert undorodom tőle. Én próbáltam megoldani a helyzetet, de nem megy. Nem bírom már... komolyam mondom, jobb lenne, ha megcsalna. Nagyon depressziós lettem a megszégyenüléstől. Ön mit gondol erről a helyzetről?

Kedves Hölgyem!

Nagyon jó kiindulást jelent, hogy a kapcsolatuk elején jónak élte, élték meg a szexualitást együtt – ez azt jelenti, hogy képesek egymásra hangolódni, „működik a kémia”, passzolnak egymáshoz testileg, valamint képesek és hajlandóak is kielégíteni egymás vágyait. Olyan bázis ez, amihez még nem késő visszanyúlni! Azt érdemes feltérképezni hát, hogy mi romolhatott el menet közben? A szex legalább annyira kapcsolati kérdés, mint ösztönvezérelt viselkedés – szerintem érdemes tehát ebből a szempontból vizsgálódniuk. Mennyire tudnak az élet más területein egymásra hangolódni? Milyen fokú Önök között az intimitás – mennyire felel meg az Ön, illetve párja igényeinek?

Úgy tűnik, hogy egy fontos területen más elveket vallanak: az önkielégítés jelenségéről. A tudomány ma teljesen semlegesen gondolkodik erről: a maszturbáció testileg, lelkileg alapvetően nem jelez és nem is okoz gondot, a harmonikus szexuális élet része lehet párkapcsolat fennállása esetén is. A hangsúly itt a „lehet”-en van: attól függ, hogy milyen mértékű, hogyan befolyásolja a pár közös szexualitását, mennyire tudja a partner elfogadni. Mivel kapcsolati kérdésről van tehát szó, az erről való kommunikáció alapvető fontosságú: hogy mindketten szintén megoszthassák egymással a szexualitással kapcsolatos érzéseiket, igényeiket, félelmeiket. Szép lenne, ha „minden menne magától”, de ez nem így van: két év után, amikor a szerelem hormonok vezérelte, „rózsaszín” szakaszán mindenképpen túl vannak, természetes módon is meg kell támogatni a testi folyamatokat. Lelkiekkel!

A férfiak teljesítményére, étvágyára rendkívül nagy hatással van az önértékelésük, önbecsülésük – ne rombolja le számonkéréssel, faggatással, szégyenkeltéssel! Ön nagyon sértett, és egyre kevésbé képes emiatt éretten gondolkodni. Erről szól számomra a megcsalással kapcsolatos „vágya” - ha megtörténne, nyilván „könnyű szívvel” dobhatná a csalfa férfit, és a világ Önt igazolná. De ez a cél?

A szex közös örömforrás, játék, intimitás, szenvedély… bármelyik úton megközelíthetik, felfedezhetik együtt újra! Ha pedig túlságosan tart attól, hogy az egymásra való nem megfelelő reagálás tovább ront a helyzeten, pár alkalommal szakember (pár- vagy szexuálterapeuta) szakember biztonságot teremtő részvételével is kereshetik a továbblépés útjait. Ennek a konfliktusnak a jó megoldása kincsesbánya lehet később a kapcsolatukban, érdemes hát most energiát fektetni bele.

Üdvözlettel

Simon Sarolta