22 éves, jó önképpel, reális értékrenddel rendelkező lány vagyok, érdekel a pszichológia. Azonban majdnem egy év után sem tudom eldönteni, van-e esélyem kicsit jobbá tenni a viszonyomat nárcisztikus 48 éves párommal. Gyermekkori neveltetése (illetve annak hiánya) révén vált ilyené és a legtöbb helyen azt olvasom hogy ezzel a betegséggel nem lehet mit kezdeni, ha a nárcisztikus nem ismeri el a problémáját-márpedig nála sajnos ez van. Van esetleg valami taktika erre, hogyan tudnék rá a legjobban pozitivan hatni?

Várom válaszát

Kisasszony

Kedves „Kisasszony”!

Köszönöm, hogy segített a stílusos megszólításban!

Nagyon kevés információt árult el magáról és a problémás kapcsolatáról – és akkor, amikor az ember nem tud konkrétumokat, fantasztikusan úgy van megszerkesztve az agyunk, elkezdjük a hiányzó részeket fantáziából, tapasztalatból kiegészíteni. Ennek azonban az a veszélye, hogy nagyon „félremehet” a következtetés. Ha viszont bejön, akkor úgy tűnhet, hogy valamiféle „látó” képessége van a válaszadónak, történetesen most nekem. De nincs.

Először is szeretném tisztázni, hogy nárcizmus nem egy betegség alapjában véve, hanem egy személyiségzavar. Sőt vannak elméletek, amelyek amellett érvelnek, hogy bizonyos szintű nárcizmusra (önmagunk szeretésére) mindenkinek szüksége van, hogy jól működjön az életben. És ezzel egyet tudok érteni. Minden az arányokon múlik. Mert okozhat pszichés betegséget az, ha valaki szélsőségesen önimádó. Általában igaz az ilyen problémával küzdő emberekre, hogy csodálatot várnak el másoktól, meg vannak győződve ugyanis saját fontosságukról. És ha nem kapják meg a környezettől ezt a csodálatot, akkor gyakran van benne az érvelésükben, hogy őket csak magasan álló emberek érthetik meg. Általában nincs empátiájuk mások felé, kapcsolataikban nagyon gyakran önzőek és az irigység sem áll távol tőlük. Gyakran fantáziálnak sikerről, szépségről és ideális szerelemről. És talán ez volt az, ami elsöprő erővel hatott Önre, kedves Kisasszony. Mert a számok arról beszélnek, hogy valamiért egy Önnél 26 évvel idősebb férfi el tudta varázsolni. A nehezebb már az, hogyan maradjunk benne a kapcsolatban, ha a hétköznapokban egyre jobban átüt a realitás az ideális világról alkotott képen. A nárcisztikus személyiségzavarral élő emberek betegsége is ehhez a folyamathoz köthető – rálátnak az élet realitására, frusztrációk érik őket, megtapasztalják saját öregedésüket, és képtelenek elviselni. Általában depressziósak lesznek.

Azt jól érzi, hogy kívülről ezen nehéz változtatni. Ha szereti őt, és képes elfogadni őt úgy, ahogyan van, akkor áldozatok árán, de lehet jó a kapcsolatuk, és bizonyára lesznek izgalmas és szép pillanataik. Valóban változtatni a párja azonban csak úgy tudhat, ha önmaga kezd bele valamilyen önismereti folyamatba, terápiába. Hogy jelenleg a párja rávehető-e egy ilyen „munkára”, azt a leírtak alapján nem tudom bejósolni. De próbálkozhat vele, hogy megemlíti neki ezt a lehetőséget. A tapasztalat azonban az, hogy amíg ők maguk nem szenvednek az ideális és reális összeférhetetlenségétől, addig nehezen mozdulnak ebbe az irányba.

Üdvözlettel: Majoros Andrea