Azért fordulok elsősorban Önökhöz, mert egy éve Németországban élünk, és a kislányom, akivel "probléma" van, nem tudja még annyira a nyelvet, hogy itt elvigyem valakihez. Körülbelül egy éve költöztünk ki a családdal. Kislányom 6 éves múlt júniusban. Novembertől járt óvodába, a nyelvi nehézségek ellenére nem voltak kezdetben problémák. Ügyesen beilleszkedett, szavakat, verseket megtanult, kifejezéseket, mondatokat is ért. Egy-két hónap után reggelente sírva mentünk, de azt mondták, hogy csak addig tartott, amíg el nem mentem. Van egy 4 éves öccse, vele semmi ilyen gondunk nincs. Így az ovit átvészeltük, de a gondok most az iskolában vannak. Szeptembertől kezdte iden az 1.osztályt. Nagyon várta, sokat készültünk rá. Körülbelül 1-2 hétig semmi gond nem volt. Ügyesen vette az
akadályokat. Egyeztettem a tanítokkal is, hogy esetleg a nyelv miatt miben tudnék még neki itthon segíteni. Viszont ezután és azóta is minden reggel sírva megyünk. Este sírva alszik el, mert nem akar menni. Az első órát végigsírja, majd onnantól semmi gond nincs. Mindennap beszélünk erről, hogy iskolába kell menni, de mondja el, mi bántja, nem értjük. Se a tanítók szerint, se tudtommal semmi dolog nem érte a suliban. Beszélni nagyon nehezen lehet vele, akkor is csak sír. Azt mondja, hiányzom neki. Sokára megyek érte stb. Kértem, mondja el, mik azok a dolgok, amiket nem szeret a suliban, és mi az, amit igen. Sokkal több a szeret, mint a nem... nem értem. Ami miatt még aggasztóbb most már, hogy a tanárok szólnak folyamatosan, mert nem tudnak tőle órát tartani. Annyira sír az első
időben, hogy mindenki rá figyel, vigasztalhatatlan. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy mi lehet a baj és hogyan tudnám megoldani. Nagyon sokat beszélgetünk, játszunk együtt, de iskolába kötelező mennie... és már kellemetlen, hogy szóvá teszik ezt. Persze megértem, hogy a többi gyerekkel kell bent foglalkozniuk és nem őt vigasztalni egyfolytában, de ő az egyetlen külföldi az osztályban... és nem egyszerű neki, ezt tudom. A tanárnő azt mondja, mindent ért, csinálja a feladatokat, tehát ilyen gondok nincsenek.

Kedves Anyuka!

Kislánya sok változáson ment át az utóbbi egy évben. Egy kialakult közösségbe beilleszkedett az óvodában úgy, hogy nem ismerte a nyelvet. Közben mind az élőhelye, mind a körülötte lévő ismert személyek változtak. Bár nem derült ki, hogy itthon járt-e óvodába, és kortársakkal mennyire barátkozott, de biztosan voltak olyan barátok, akiktől el kellett búcsúznia. És mire kialakult valami állandóbb, ismertebb az életében, addigra jött a váltás, és bekerült az iskolába. Még ha várta is, biztosan nehéz is lehetett, hogy újra le kell küzdenie egy csomó akadályt.

Biztosan nagyon ügyes-okos, ha ilyen jól veszi a tanulmányokat, nyelvi nehézségeket. Ebben biztosan sok dicséretre van szüksége, hogy elhiggye, hiszen az anyanyelvüket beszélő gyerekeknél biztosan nehezebben megy neki, mégis nagy teljesítmény, talpraesettség, hogy boldogul a tanulás részével az iskolában. Ha van rá mód, hogy ebben a dicsérésben összedolgozzanak a tanítónővel, és - akár az osztály előtt - pozitívan ki legyen emelve, az az önbizalmát, a fontosságát, az osztályban betöltött helyét erősítheté.

Barátságait érdemes erősíteni. Bár még az iskola elején vannak, talán ki se derült, kivel szimpatizál. Ha mégis sikerülne kipuhatolni, keressenek olyan helyzeteket, ahol iskolán kívüli programot csinálhat lánya és a barátjelölt. A kortársak jelenléte és támogatása ebben az életkorban kezd el egyre fontosabbá válni.

A sírós időszak nagyon nehéz lehet lányának. Ha már ki is mondja a tanítónő, hogy ez zavaró, akkor valószínűleg ezt az osztály felé is kifejezi - akár csak gesztusaival, hanglejtésével -, ami miatt még nehezebb lehet visszaállni az osztályműködésbe. Amíg ennyire elkeseredett az első órán, addig az osztályban kell rá kitalálni valami módot, hogy átvészelje: van-e valaki, aki mellett jobban érezné magát (itt jön jól egy biztos barát), vagy ki lehet-e menni valakivel, vagy ha kapna ilyenkor valami fontos, értékes feladatot, vagy bármi, ami nem arról szól, hogy ő akadályozza az osztályt. Nagy szorongást élhet ott át. Ha ezt megértik, akkor “már csak” meg kell találni, hogy mitől érezné magát biztonságban.

Amit meg tud fogalmazni, ha jól vettem ki, hogy Ön/ök/ hiányoznak neki. Érdemes átgondolni, hogy mi változott még a tavalyi évhez képest, a tesó akkor is járt-e már óvodába, vagy esetleg hosszabbak most a napok, vagy bármi. Ezzel meg lehetne érteni a hiányát, és kompenzálni is jobban lehet: esti összebújás, kettesben eltöltött kis idő, vagy ami az ő kedvelt tevékenysége. Egy ilyen meghitt, közeli helyzetben azt is könnyebben el szokták mondani, ha valami bántja. Talán kislánya is meg tudja fogalmazni.

Üdvözlettel

Standovár Sára