4 éves fiammal kapcsolatban szeretném tanácsát kérni. Már kiskorától megfigyeltem, hogy nagyon ragaszkodik a tárgyaihoz, de azt hittem, ahogy nő, mindez változni fog, de csak kicsit javult a helyzet. Van néhány játéka (autói, motorja), amelyeket egyáltalán nem akar kölcsönadni más gyerekeknek vagy a másfél éves öccsének. Sokat beszéltünk már vele arról, hogy ha vendégségben vagyunk, ő is játszik mások játékaival és ez jó érzés számára. Így próbáltuk rávezetni, hogy ha ő kölcsönadja pl. a motorját az unokatestvérének, akkor azzal örömet tud okozni nekik, de sajnos akkor sem hajlandó odaadni, kifogásokat keres, hogy most épp ő játszik vele, majd később adja oda. De később is árgus szemmel figyeli a motort, és ha akkor ül rá a másik gyerek, amikor ő hintázik, rögtön ki akar szállni és visszaszerezni. Nem használ a figyelem elterelése sem, akármilyen vonzó dolgot vagy helyzetet kínálunk helyette. Ilyenkor mindjárt kitör rajta a hiszti. Persze tudja, hogy hisztivel sem éri el a célját, mégis egyre jobban belelovalja magát. Ez persze nincs állandóan, vannak jobb és rosszabb időszakok, valamikor meg lehet egyezni vele, de valamikor hajthatatlan. Nem tudom, hogy összefügg-e a két probléma, de azt is megfigyeltem, hogy nagyon nehezen alkalmazkodik az új helyzetekhez. 3 éves kora óta óvodás, az első fél év nagyon kemény volt, sokáig sírt, nem akart menni. Most már szeret oviba járni, vannak ott barátai, de ha velünk, szülőkkel új helyre kell jönnie, mindig tiltakozik. Nem akar cirkuszba, ismerősökhöz, állatkertbe stb. menni, viszont ha ott vagyunk, már jól érzi magát és otthon is sokat mesél róla. Nem járunk pedig naponta vagy hetente ilyen helyekre, hogy esetleg túl sok lenne számára a program, sokat vagyunk otthon is, amikor bent vagy az udvaron játszunk. Nagyszülőknél gond nélkül elvan, igaz, nem volt még otthagyva hosszabb időre, egy-két éjjelt ott alszik, harmadnap már készül haza, de ez gondolom ebben a korban még természetes. A fő kérdésem tehát az volna, hogy hogyan segíthetnék neki feloldani a túlzott ragaszkodást egyes dolgai iránt, hogy taníthatnám meg neki, hogy önként kölcsönadja a tárgyait? Nem tudom azt sem, hogy ebben a korban ez a ragaszkodás a tárgyakhoz, megszokott helyekhez mennyire életkori sajátosság, vagy 4 évesen már alkalmazkodóbb lehetne-e? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Tisztelettel: Napraforgó

Kedves Napraforgó!

A helyzet nem annyira rossz, mint amilyennek elsőre tűnik. Sajnos gyakran közelítünk kicsi gyerekek felé felnőtt moralitással. És rögtön félni kezdünk attól, hogy a gyermekünk, ha 4 évesen irigy, akkor az lesz egész életében. Lehet, hogy sok dolgot a felnőtt szabályokból, az altruizmusból felfognak, de aktuális helyzetekben egy ilyen kicsi gyermekben sokkal erősebb az érzelmi „lendület”, mint a szülők által elmondott szabályok. Ilyenkor mondják azt a szülők, hogy elmagyarázták, a gyermekük mondta is, hogy jó, mégsem úgy történt a dolog. Ha aztán a „hibás” viselkedés után még szemrehányást is teszünk, akkor beindulhat egy rossz bűntudati kör. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ne tanítsák erkölcsi normákra a gyermeküket, hanem csak azt, hogy szépen, fokozatosan, rugalmasan kell haladni, és az elvárásokat is a gyermek fejlődési szintjéhez kell alakítani. Ezt, ha jól figyelünk a gyermekre, akkor ösztönösen is érezzük, de ha komolyabban érdekli, akkor Lawrence Kohlberg munkáit ajánlom, aki különböző erkölcsi dilemma-helyzetekben vizsgálta a gyermekek erkölcsi ítéletének fejlődését. Hat ilyen szakaszt állapított meg, és az Önök gyermeke, az ő 4 évével, még igencsak az elején jár. Ez az egyik megközelítés, amit érdemes megfontolni.

A másik a gyermeke alkata, temperamentuma. Azt valószínűsítem, hogy a kisfiuk inkább egy visszafogottabb, szorongóbb alkat – Ön is utal erre. Gyakoribb, hogy az ilyen gyermekek (és felnőttek is) jobban ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, személyekhez, rítusokhoz – és tárgyakhoz is. A játékaihoz való viszonya is a biztonságra törekvésre épülhet – ha elveszik tőle a játékát, vagy odaadja, akkor több a félelme azzal kapcsolatban, hogy visszakapja-e és milyen állapotban. De lehet, hogy saját részének tekinti. Nehezebben tudja szorongásmentesen elővételezni azt, hogy a játék visszakerül hozzá. Ebben a helyzetben egy kompromisszumos javaslatom lenne: legyen 2-3 olyan játéka, amit ő kiválaszt, amit nem kell odaadnia, ami csak az övé. Amit a testvére sem vehet el. (Mint ahogyan mi is néhány dologgal kapcsolatban nem engedjük, hogy hozzányúljanak a kicsik.) Viszont a többit lehessen használnia a kistestvérének. Evvel lehet azt is jelezni felé, hogy van néhány kitüntetett tárgya, amit nem vehet el a kis „trónbitorló”. És a testvérféltékenységben is elfogadóak és megértőek vagyunk.

Remélem, meggyőztem arról, hogy nincs baj a gyermeke viselkedésével. Mindig kicsit ragaszkodóbb lesz, de ahogy fejlődik, úgy fogja a félelmeit felülírni, és elengedni a dolgokat.

Üdvözlettel: Andrea