Vannak dolgaim amik nagyon jók, de problémát is okoz nekem. Imádok öltönyben lenni, annyira jó pasinak látom magamat, gyakran konkrétan imádom a tükörképemet és mindent átható boldogságot érezek. Gyakran úgy látom magamat, mint Lucifer a sorozatból. Munkahelyemet azért hagytam ott gyorsan, mert a főnök parancsolgatott és kritizálta a munkámat, mert lassabban dolgozok, konkrétan megmondta, hogyha "itt akarsz maradni, meg kell tanulnod mindent az én elvárásaim szerint csinálni, gyorsan" - és ezért én nagyon mérges lettem és elmentem. Ez lenne a rossz része, mert ugye alkalmazkodni kéne a munkahelyen, és én ezt nem bírom valamiért.
Gyakran fantáziálgatok bőségről, de ez csak fantáziában marad, mert nem sokat teszek érte, először is újra kéne érettségiznem mindenből, hogy mehessek főiskolára, ideje elkezdeni. Annyira bizsergető érzés, amikor azon gondolkozom, hogy egy munkahelyen vezető pozícióba kerülök, vagy hatalmas autóval járok. Menő karrierem lesz. Száguldozok a naplementében...
Néha elfog egy szorongató érzés, de akkor felhozom a siker gondolatát. Előfordul, hogy a sírás kerülget azért, mert még nem valósítottam meg magamat és jön a gondolat, hogy talán véget kéne vetni ennek az életnek, mert ez már el van rontva, de persze nem csinálok ilyet. Nem akarok dramatikus lenni, de egyszerűen borzalmas, amikor jön ez az érzés, elmartam mellőlem sok embert, testvért is. Lucifer a magányos harcos.
Most lehet, hogy bele fogok kezdeni egy vállalkozásba, egy ilyen ügyfélszolgálatosba, ahol lesz mentorom, de ezt is már 1 hete húzom, hogy belemenjek-e, visszahívjam- e.
Gyakran hazudok is magamról, nagyokat mondok, nem bírnám elviselni, ha ilyet mondanának: "kevés vagy". Mondjuk még csak 22 éves vagyok, nem késtem el semmivel. Csak fel akarok érni magamhoz, ami fejben megvan, legyen meg a valóságban is hamarosan, mondjuk 30-35 éves koromra. Meg persze ott vannak a társadalmi elvárások is.
A család elég zűrös volt, 5 éves koromban meghalt a bátyám, anyám eléggé elkényeztetett. Apám alkoholista volt, nem volt jó a kapcsolatuk, veszekedések mindig voltak. Érzékeny kis srác voltam, ezt az iskolában kihasználták az osztálytársak.
Múltkor elmentem pszichológushoz, de nem tudott elvállalni, pályaválasztási tanácsadást akartam, és e-mailben írta, hogy nem vállalja, előtte már voltam nála egy beszélgetésen, és olyan érzés volt az elutasítás, mintha kiszakadt volna belőlem valami, dühös lettem és zaklató jellegű üzeneteket küldtem neki, indulatból.
Szeretem az empatikus nőket, akik rám figyelnek - ilyen volt a pszichológus is, valójában azért kerestem fel, hogy meghallgasson és azt mondja, "hűha" és hogy elismerje az életemet, a nehézségeimet, csodálkozzon rajtam, "ő legyen az ördög tanácsadója". Az is tetszett, hogy mellette igazgatónő volt. Csak úgy benyitottam a rendelőjébe, és ilyen kis dolgon felháborodott. Nem nagyon akarok rosszul bánni senkivel, de nem bírom azt, ha eldobnak, mint egy szemetet.
Az otthoniakkal se jövök ki, persze hát önállósodni kéne, nem őket hibáztatni. Szeretnék mindent gyorsan megkapni, a világot magaménak tudni. Előfordult olyan, hogy boltban voltam, odajött hozzám egy nő és azt hitte, én vagyok a boltvezető, hát ez zene volt füleimnek. Én azt vallom, hogy alapvetően a saját kis világomban én számítok, és az, akit beengedek, a többi ember csak eszközként van, értem. Szeretek segíteni is, olyankor úgy érzem, én vagyok a hős annak, aki nem tud segíteni magán. Arra is jólesik gondolni, hogy megtámadnak valakit az utcán és én megvédem, és én leszek a nap hőse. De annyira jó érzés, mintha minden értem lenne a Földön. Csak a munkahelyi alkalmazkodás, érzékenység - ez gondot okozhat.

Kedves Lucifer!

Ahhoz, hogy egy diagnózist felállítson egy pszichológus, alapos beszélgetésre, és a beszélgetés során felmerülő kérdések mentén megválasztott tesztekre van szükség. Ettől függetlenül az Ön által leírtak alapján az az érzésem, hogy megéli annak a feszültségét, hogy nagy dolgokra vágyik, de az azokhoz vezető utat nehéznek találja. Amikor pedig akadályokba ütközik, frusztrált, agresszív lesz, amit nem tud kezelni. Emellett számos kapcsolatában él meg konfliktusokat, ami kezeletlenül marad.

Ezek alapján valóban jó ötletnek gondolom szakembert felkeresni, mert tapasztalatom szerint az évek múltával ez a frusztráció egyre erősebb szokott lenni. Most még ott van a mentség, hogy fiatal vagyok, de ha nem érzi magát alkalmasnak arra, hogy egy munkahelyen kitartóan dolgozzon a sikerért, akkor az álmai is egyre távolabb kerülnek, esetleg egyre több konfliktusba kerül, ami szintén erősíteni szokta a feszültséget. Figyelmeztető jel, hogy egy visszautasítás is olyan erős reakciókat vált ki Önből, hogy bűncselekményt követ el (zaklató üzenetek).

Az a kép, ami hajt minket, ami motivál, nagyon nagy erővel bír. Azonban ha túl messze van tőlünk ez a vágykép, nagyon erős frusztrációt tud okozni, ami az évek során erősödni szokott. Az ideális, ha olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amihez megvan az eszköztárunk, de kell érte dolgozni, megfelelően motivál.

Mindenképp azt javaslom, hogy keressen fel szakembert, aki tud ebben segíteni Önnek. Biztos vagyok benne, hogy egy terápiás folyamat sokat tudna a fentiekben segíteni Önnek, hiszen nagyon jól átlátja a problémát. Lehet, hogy nem az elsőre kiválasztott pszichológussal fognak tudni együtt dolgozni, hiszen nemcsak Önnek van lehetősége választani, hanem a szakember is meg tudja ítélni a kompetenciáját, a szabad kapacitását, így előfordulhat, hogy elsőre nem kap pozitív választ.

Üdvözlettel,

Kovács Réka