Az "Ice Bucket Challenge"-ről, az USA-ban nagyrészt sikeres kampány pszichológiai hátteréről kérdeznék, mert eddig nem sikerült semmilyen cikket találnom, ami esetleg ilyen szempontból vizsgálná ezt. Úgy vélem, nem csupán az ottani politikusok, közszereplők és a magamutogatás miatt ilyen népszerű, hanem a felhívás meghökkentő, egyedi módja miatt is. Sokan szidják a jelenséget, és sok dologgal indokolják ezt, szerintem is van hátulütője, de úgy vélem, el kell különíteni a mellette és ellene szóló érveket. Sajnos engem zavar ez a jelenség elleni túlzott agitálás, mert sokszor nem veszik figyelembe a betegek érzelmeit, és az adakozók azon jogát, hogy megválasszák, kit támogatnak. Volt, aki azt írta, hogy más betegségekben többen szenvednek, azoknak kellene több támogatást adni, arányosan. Valamint ehhez hasonlók, hogy más ügyeket is támogathatnának... Nem tudom, jól látom-e, de számomra úgy tűnik, hogy ahelyett, hogy ezen emberek kampányolnának egy szintén jó, másik ügyért, inkább ezen kampány degradálása folytán keltenek szimpátiát a "saját" ügyük iránt? A hasztalan felháborodásom - mivel nem tehetek semmit (vagyis nem sokat) a durva kritikák ellen - valószínűleg rólam is sokat elárul... Érdekelne, hogy (akár más célból is) valóban hatásosabb lehet egy ilyen kampány - ha a társadalom is felkarolja -, és miért?

Kedves Rozmaring!

Őszintén szólva engem hidegen hagyott ez az ún. "Ice Bucket Challenge". Természetesen én is számtalan videóval találkoztam a legnagyobb közösségi oldalon, de ezek rendszerint elkerülték a figyelmemet. Néhány ismerősöm ugyan elmondta az új "őrület" lényegét, de mindezek ellenére sem gondoltam úgy, hogy ezzel érdemes foglalkoznom.

Ennek köszönhetően nem vagyok járatos a témában, ám levelének olvasása után böngésztem az interneten.
A Wikipedia megerősített abban, amint Ön is írt. A jelenség az Egyesült Államok nyugati részéről származik, amit a közösségi oldalakon láthatunk, az ennek egy "továbbfejlesztett" változata. A "játékban" résztvevők az amoytrophiás lateralsclerosis (ALS) nevű betegségre kívánják felhívni a figyelmet, és a kórban szenvedők számára gyűjtenek adományokat.
Az ALS azon neuronok pusztulását jelenti, amelyek az akaratlagosan mozgatható izmokat hálózzák be. A betegség 1939-ben került a figyelem középpontjába, amikor egy neves amerikai baseballjátékos karrierjét törte derékba.
A statisztikák szerint a betegség előfordulása a magyarországi 10 milliós lakosságra vetítve évi 500 új esetet jelent. Oka nem ismert. Leggyakoribb formája szórványos, s mindössze 10%-ban öröklődő, családban halmozódó - ezt egy antioxidáns enzim hiányának tulajdonítják.
Az ALS nem gyógyítható, a betegek kezelése az életminőség javítására korlátozódik - többségük légzési elégtelenség következtében hal meg.

Nem mellesleg ajánlom figyelmébe a Jack Lemmon és Hank Azaria főszereplésével készült Leckék az életről című filmet - a professzor, akit Lemmon alakít, éppen ebben a betegségben szenved.

Általában véve elmondható, hogy ami a közösségi oldalakon terjed, az nagyon hamar torzul az eredetihez képest. Az pontosan olyan, mint az üzenetküldős játék, amikor egy egyszerű mondatot kell továbbadni, s az esetek nagy többségében az eredeti mondat teljesen elváltozva érkezik meg a "címzetthez".
Bizonyára sokan vannak, akik azért vállalták a kihívást, hogy a nemes célt támogassák, míg mások inkább a figyelemfelkeltést, az önreklámozás népszerű lehetőségét aknázták ki - ez személyiségtől, egyedi motiváltságtól függ.

Akármi is történik, mindig vannak vészmaradak. Igaz, ez a "mánia" legalább nem annyira önkárosító, mint a korábbi, alkoholfogyasztással összefüggő kihívás.

A kritika fő okai minden bizonnyal a korábban már említett torzulás. Tény, hogy az eredeti kezdeményezés sikerrel járt: a Daily Mail nevű brit napilap szerint az ALS Alapítvány számlájára több mint 100 millió dollár folyt be. Egyes források szerint ez a hatalmas összeg annak ellenére gyűlt össze, hogy nagyon sokan nem adományoztak, csupán jó mókát láttak a nyakon öntésben.

Egy másik forrás szerint (amennyire a különböző blogoldalak értékelhető forrásnak számítanak) egy pszichológus azt mondja, hogy a jelenség "veszélyes" is lehet, ugyanis ha valaki nyilvánosan "jó tettet" hajt végre, úgy gondolhatja, hogy egy korábbi rossz cselekedet számláját egyenlítette ki.

Tudtommal sincs olyan publikáció, amely a jelenség lélektani hátterét vizsgálja, ám elképzelhetőnek tartom, hogy már folynak kutatások ezzel kapcsolatban. Érdemes figyelni a különböző fórumokat, hátha hamarosan felbukkan valami.

Üdvözlettel:
Herceg Attila drs.