11 éves fiam miatt fordulok Önhöz, két kérdésem lenne. Az egyik, hogy közel egy éve cicaszerepet játszik, hogy ő az én cicám, teljesen úgy viselkedik. Egyedül nevelem, apja félévente megjelenik, amikor neki tetszik. Arra gondoltam, talán ezt próbálja így pótolni - vagy nagyobb szeretetre vágyik? A másik gondom, hogy itthon elkezdett verekedni, és én vagyok a célpont. Az iskolában nem verekszik. Ez leginkább a tanulásnál fordul elő, amikor nem akar tanulni, viszont én megkövetelem, hogy felkészült legyen. Sajnos apjától láthatott ilyet. Már egyre durvább. Nagyon sokat próbálok vele beszélgetni, nyugodtan, de úgy látom, nem segít.

Kedves Éva!

Érdekes ez a kettős működés a fia részéről. A cicás viselkedés elő szokott fordulni, de nem ebben az életkorban. Testi érintésre, gondoskodásra, cirógatásra vágyik, de anhoz már idôs, hogy ezt ilyen nyíltan kifejezze. Így egy szerepbe bújva tudja ezt megkapni. Inkább az iskoláskor elején szokott ez megjelenni, mikor a kortársak felé nyitnak a fiatalok, és “ciki anyutól puszit elfogadni”. Fia ennél már idősebb, és a szexuális fejlődésben előrébb tart, több érdeklődés van benne, mint egy kisiskolásban. Így még akár az is lehet, hogy agressziója mögött az is meghúzödik, hogy bűntudata van a cirógatás, testi érintés miatt. De ez valószínûleg egyáltalán nem tudatos. Próbáljon meg ebben egy egészséges határt találni, amelyben nem elutasító, de mégis kiderül az egyértelmű határ: egy ekkora fiúnál mi fér bele a testi kapcsolatba az édesanyjával.

A verekedéssel kapcsolatban sokkal jobban megjelent az apuka szerepe. Ha jól értem, akkor láthatott ilyet, hogy apja agresszív volt. Azt gondolom, hogy ebben nem szabad finomkodni, hanem egyértelmű határokat szabni. A beszélgetés fontos, főképp utólag, mikor már a düh alábbhagyott. Addig viszont csak a keretek és az egyértelmű szabályok fontosak. Ha most nem tanulja meg, hogy az agresszió nem elfogadott viselkedés, akkor késôbb már fizikailag sem fogja tudni szabályozni. Így érdemes ebben segítséget kérni akár. Ha csak a tanuláshoz kapcsolódik, akkor kitalálhatnak stratégiákat, hogy mitől lenne kevésbé frusztrâlt, mi az, amiből lehet engedni, mivel lehet dicsérni, és milyen következménye van az agressziónak. Ezek pontosítására érdemes személyesen kitalálni valakivel egy rendszert, akár a gyermek bevonásával, hogy hatékonyabb legyen a működés. Érdemes ebben hamar és határozottan lépni.

Üdvözlettel

Standovár Sára