Anyósommal kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. Lelki problémái kb. 8 éve kezdődtek, azzal hogy "túlérzékenysége" miatt elbocsájtották munkahelyéről. Onnantól kezdve nem tudott számára megfelelő munkahelyen elhelyezkedni. Munkanélküli lett. Én akkor kerültem a családba, amikor ő egy nagyon mély depresszióban volt. Kezdetben  kapcsolatunk jó volt. Majd miután párommal eljegyeztük egymást, elkezdtük közös életünket tervezni, megváltozott minden. Bármit, amit mondtam, mindent maga ellen fordított. Például próbáltam beszélgetést kezdeményezni, hogy "de szépen süt a nap", a válasz: persze azt akarod, hogy nekem rossz kedvem legyen, vagy például: apósom születésnapját ünnepeltük egy étteremben, mindenki magának rendelte az ételt. Ő sült krumplit rendelt sült hússal. Miután kihozták, a krumpli nem ízlett neki, és azt mondta a vendégsereg füle hallatára, hogy a krumplit én rendeltem neki azért, mert meg akarom ezzel ölni. Senki nem tudta neki megmagyarázni, hogy a krumplihoz nekem semmi közöm. Egy ilyen élmény után akkor még 3 napos mély önmarcangolásba, depresszióba süllyedt. Sokszor a fejemhez vágta, hogy én lenézem, mert nekem diplomám van, elveszem a tőle a kedvenc fiát, és hogy túl határozott és temperamentumos vagyok neki. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött. 

Ahogy jöttek ezek a negatív érzések, úgy el is tűntek 3 nap után. Mára már dolgozik, bár számára megalázó munkakörben (szalagmunkás). Másfél évvel ezelőtt magához (saját szobájába) fogadta 85 éves édesanyját, hogy ápolja, és azért, hogy azt a szeretetet, amit gyerekkorában nem kapott meg, most majd megkapja (ezt ő mondta). Ez nem így történt, mert rengeteg összeveszés volt közöttük. Amíg a nagymama nálunk lakott, nagyon jó volt a kapcsolatom (család többi tagjának is) anyósommal. 3 hónapja viszont annyira összevesztek azon, hogy a mama nem mutatja ki szeretetét az anyósomnak, hogy anyósom elköltöztette mamát. Azóta havi szinten újra előjöttek a depressziós kirohanásai, és újra én és a család többi
tagja kapjuk a sértegetéseket. Több mint egy hete mély depresszióba zuhant, nem fogadja közeledésünket, semmit. Csak azt mondja, hogy mi kilökjük a családból. Pedig ő nem hajlandó velünk együtt ebédelni, és nagy ívben elkerül minket. "Tiszta" állapotában beszélgettem vele, hogy volna-e kedve elmenni egy szakemberhez, azt mondta, hogy én és mindenki rosszul látjuk a dolgokat, vegyük észre, hogy csak ő látja helyesen az élet dolgait.

Segítségét szeretném kérni, hogy mi, hozzátartozók hogyan tudunk neki segíteni, ha ő nem hajlandó? Hallani se akar pszichológusról.

Kedves Tímea!

Lássuk be, a helyzet valóban nem egyszerű. Mindezt súlyosbítja az, hogy levele alapján több mentális probléma halmozódott fel, ezzel párhuzamosan pedig beszűkült a belátása.

A személyiségzavarokban szenvedő embertársainkra jellemző, hogy az őket érő ingereket fenyegetőként értelmezik, ezáltal az egészségesnél jelentősen erősebb stresszreakciót mutatnak, ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy állapotuk súlyosbodik, s növekszik a további fizikai vagy mentális betegség kialakulásának esélye. Ebben az is szerepet játszik, hogy a környezetük ellenérzésekkel reagál különc viselkedésükre, így pedig még elszigeteltebbé válnak, s tovább duzzad bennük az az érzés, hogy nem velük, hanem a többiekkel van gond.

Ilyen jellegű problémák esetén tapasztalt szakember segítségére van szükség, ám ha az illető erre nem mutat hajlandóságot, akkor a mi kezünk is meg van kötve. Kezelésre, terápiára kényszeríteni nem lehet, kizárólag abban az esetben, ha ön- és/vagy közveszélyesség igazolódik (pl. öngyilkossági szándék).

Amit tehetnek: felkereshetnek egy szakembert, vagy az anyósa háziorvosát, aki további tanácsokkal láthatja el Önöket. Esetleg olyan önsegélyező csoportokat is kereshetnek, amelynek tagjai megosztják egymással tapasztalataikat mentális rendellenességgel élő hozzátartozóikkal kapcsolatban.

Üdvözlettel:
Herceg Attila