Ha dicsérem, amit jól olvasott, azt mondja, tudja, hogy nem tud jól olvasni. Gyakran előfordul, hogy már nem is annyira érdekli – gondolom, azért, mert kevés a sikerélménye, ilyenkor kevésbé figyel, gyakrabban hibázik, ez bosszant – tudom, nem lett volna szabad, de előfordult, hogy kiabáltam vele vagy valamilyen kisebb büntetést találtam ki neki.Hogyan segíthetnék 7 éves gyermekemnek az olvasástanulásban, amikor ő is érzi, hogy nem megy jól? 

Ha dicsérem, amit jól olvasott, azt mondja, tudja, hogy nem tud jól olvasni. Gyakran előfordul, hogy már nem is annyira érdekli – gondolom, azért, mert kevés a sikerélménye, ilyenkor kevésbé figyel, gyakrabban hibázik, ez bosszant – tudom, nem lett volna szabad, de előfordult, hogy kiabáltam vele vagy valamilyen kisebb büntetést találtam ki neki. Ennek hatására jobban figyelt és nem vagy alig hibázott.

Ha  jól olvas, mindig dicsérem, akár mondatonként, gyakran megsimogatom, átölelem, mert látom, őt is mennyire bántja a dolog. De sajnos már ott tartunk, hogy azt mondja, nem szereti az olvasást. Egyébként nincs tanulási problémája ügyes, szeret iskolába járni, nagyon szereti a tanító nénit, sőt a legjobb tanuló az osztályban, nincs a magatartásával sem gond.

Szerintem a probléma gyökere ott rejtezik, hogy sok gyerek már úgy ment iskolába, hogy már tudott olvasni, én direkt nem tanítottam, mert ugye a szakemberek is mindenhol ezt hangsúlyozzák, hogy nem kell megtanítani semmire – csak ezt a többi anyuka nem vette figyelembe és úgy érzem, emiatt az én gyermekem került ilyen helyzetbe. Pedig tudjuk, mennyire fontos, hogy jól megtanuljon olvasni. – Ildikó

Kedves Ildikó!

Azzal kezdem, hogy nem könnyű egy első osztályos gyermek anyukájának lenni. Sokszor van úgy, hogy aggódunk a gyermekünkért, megállja-e a helyét, mindent jól csinál-e. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nehezen állunk ellen annak a vágyunknak, hogy a gyermekünkkel együtt járjunk az iskolába. Különösen az első gyermek esetében. Azt írja, hogy kislánya nagyon jól tanul, legjobb az osztályban. Talán az olvasás az egyetlen, ahol nem. De bennem felmerült az, hogy vajon az otthoni olvasásgyakorlás kinek az igénye? A tanító néni kérte, hogy még gyakoroljanak, vagy Ön érzi azt, hogy minél hamarabb be kell érnie a többieket, akik már tudnak olvasni?

Az, hogy egy gyerek megtanul-e az iskola előtt olvasni, sokszor nem a szülők akarata szerint történik. Vannak gyerekek, akiket valamiért jobban érdekelnek a betűk, és állandóan kérdeznek, a szülő pedig válaszol. Vannak olyanok, akik a nagyobb testvérüket figyelve, észrevétlenül tanulnak meg olvasni. Nem vitatom, hogy olyan is akad, amikor a szülő motivált ebben. Az, hogy az Ön kislánya nem volt ilyen presszió alatt, jelzi azt, hogy fontos volt Önnek, hogy játsszon és igazi gyermekkora legyen.

Az olvasástanulás, mint bármi más, sikerek és hibázások sorozata. Kérdés, hogy tudjuk-e természetesen kezelni a hibázásokat?

Mivel a kislányának nincs tanulási problémája, türelemre kérném. Legyen a gyermek dolga a tanulás, az ő ügye, és csak akkor avatkozzunk bele, ha ő kéri a segítséget, vagy a tanítónő jelzi, hogy valamit külön gyakorolni kellene. A büntetések és dicséretek nagy aránya ezt a tanulási folyamatot kiemeli a természetes folyamatok közül, kitüntetett jelentősége lesz, így a hibázások, ügyetlenségek túlértékelődnek. Ebben az a rossz, hogy egyre több szorongás rakódik rá, és az addig gondtalan iskolás hónapok lassan átalakulhatnak. A kislánya szoronghat majd az olvasásórától, aztán szép lassan a többitől is. Ne hagyja elmenni eddig a történéseket. Bízzon meg a kislányában, hogy a saját ütemében, de meg fog tanulni jól olvasni! Ha azt érzi, hogy ehhez szüksége van a tanítónő megerősítésére, akkor kérdezze meg, mit gondol a gyermeke olvasásáról! 

Amennyiben nem jelzi, hogy gond lenne, akkor engedje a természetes tanulási folyamatot a kislánya alkatának megfelelő ütemben haladni! Idővel be fogja érni azokat a gyerekeket, akik már olvasástudással jöttek az iskolába.

Remélem, sikerült segítenem!

Üdvözlettel: Majoros Andrea