Egy olyan dologban szeretném kérni segítségét/tanácsát, hogy párommal 5 év után úgy döntöttünk, különmegyünk. Van egy 4 éves kisfiunk. Mindkettőnkhöz nagyon kötődik, de inkább apás. Kérdésem: hogyan mondjuk el neki, hogy megértse, és a legkevésbé legyen neki rossz? Ilyenkor mi a legmegfelelőbb a gyermeknek, ha milyen rendszert vezetünk be a láthatással kapcsolatban? Nem szeretnénk bírósági úton eljárni, meg tudjuk beszélni. Tanácstalan vagyok, hogy mi lenne a legjobb a gyereknek.

Kedves Édesanya!

Nagyon köszönöm, hogy megkeresett ezzel az összetett, fájó, létfontosságú kérdéssel. Létfontosságú, mert a szülők elválása olyan élethelyzet, ahol az ők minél józanabb, belátóbb hozzáállása az egyetlen lehetőség az ártalomcsökkentésre a maguk és gyermekük számára. Teljesen megóvni senkit sem lehet a veszteségtől, annak fájdalmától, a változások nehézségeitől - de már az arra való törekvés is hatalmas érték, hogy a szükséges rossznál ne legyen nehezebb, elhúzódóbb a gyászfolyamat.

Először gondolják át, egyeztessék egymással: mi is az pontosan, amit a gyermeknek meg kell értenie (először nem árt, ha Önök ketten eljutnak egyfajta megértésig)? Illetve, hogy mi lehet neki rossz? (Pl. attól való félelme, hogy elveszíti egyik vagy másik szülő biztonságot adó jelenlétét, szeretetét; bűntudata, hogy ő a hibás, hogy az ő haragja, rossz viselkedése vezetett ide... stb. - ezek oldásában kell őt segíteniük).

Amit konkrétan javasolni tudok, hogy a gyermeknek együtt, hármasban, nagyon lényegretörően érdemes megfogalmazniuk, milyen változásokra kell felkészülnie, és mi az, amitől nem kell tartania.  Például: hogy őt mindketten nagyon szeretik, de már nem szerelmesek egymásba. Ezért nem fognak már együtt élni. Ő mindkettejükkel ezentúl is sokat találkozhat.

Ezen túl nehéz kézzelfogható tanácsokat adni, mert attól függ, hogy mit terveznek, mit tudnak már most tényként közölni? Pl. hol lesz a lakóhelye, hova fog óvodába járni, mennyiben változnak a mindennapjai stb. De a legalapvetőbb információkon túl nem is érdemes nagyon hosszan beszélniük - viszont érdemes felkészülniük arra, hogy a gyermek az ő aktuális élményterének, félelmeinek, vágyainak megfelelően kérdezni fog, és kérdéseire őszinte és hiteles választ kell kapnia. A lehető legszerencsésebb a helyzet, ha szülőként ebben egyet tudnak érteni, együtt tudnak működni (ez a feltámadó, felgyűlt indulatok, sértettségek, játszmák miatt igen ritkán sikerül).

Az a megfelelő láthatási/kapcsolattartási rendszer is, amiben ez az elv a leginkább teljesül. Tehát, amiben egymással meg tudnak egyezni, és a gyermek érdeke, ill. a kapcsolattartáshoz való joga nem sérül. (Abban ugye ennek megfelelően hiába egyeznének meg, hogy innentől az egyik szülő egyáltalán ne is lássa a gyermeket, hogy egy szélsőséges példával éljek). Ezt a lehetőségeik, anyagi, földrajzi, időbeli adottságok is befolyásolják. A fő, hogy legyenek a gyermek számára megragadható, megjegyezhető, megszokható biztos pontok térben, időben. Minél jobb a kommunikáció, az együttműködés a szülők között, annál rugalmasabb rendszert is képesek működtetni és elfogadtatni a gyermekkel. És annál inkább képesek lesznek alkalmazkodni az idő vagy a gyermek érzelmi állapota, változó életkora, igényei hozta változásokra is!

A bíróság nemcsak "mumus" lehet, nem feltétlenül ellenségek közötti harc színtére! Hanem fontos terep arra, hogy tisztázzák a gyermek törvényes képviseletét, a szülői jogokat és kötelezettségeket, hogy körültekintő, átgondolt, felelősségteljes döntéseket hozzanak. A válás (ha házasságban éltek) és a gyermekelhelyezés során kötelező mediációs/közvetítői eljárás pedig remek lehetőséget ad arra, hogy szakember segítségével készítsék elő a külön-együttélésük mindenki számára megfelelő, egészséges kereteit.  Mediációt egyébként egy esetleges bírósági eljárástól függetlenül, teljesen önkéntes alapon is erősen ajánlott igénybe venniük.

Üdvözlettel

Simon Sarolta