Nagy dilemma előtt állok, ezért szeretném a tanácsukat kérni. Van egy 10 éves kislányom, imádja a nagyszüleit. A nagyapa évek óta beteg, szív, vérnyomás, cukor. Ezt a kislány is tudja. Néha, mikor a tata rosszul van, szokott rajta sajnálkozni, néha sír kicsit miatta, hogy aggódik a tata miatt. Nem lakunk együtt, de csak három háznyi választ el a nagyszülőktől, így elég gyakran találkoznak, illetve a kislány hétéves koráig együtt éltünk a nagyszülőkkel. Ezért nagyon erős a kötődés. Még az is ráerősít erre, hogy a kislány apa nélkül nőtt fel, és a tata nagyon különleges helyet foglal el a szívében. Három évvel ezelőtt a tatánál vastagbélrákot diagnosztizáltak. Mivel az előző betegségek kapcsán kiderült, hogy a szíve 25%-osan működik, a pajzsmirgye is nagyon rossz, ezért nem altatható. (Előtte volt combnyaktörése is, amit csak ismerős orvos vállalt műteni, mindenki félretologatta, mert senki nem mert hozzányúlni.) Alig maradt meg. Szóval a tata saját felelősségére úgy döntött, nem kezelteti magát.Teltek-múltak az évek, most úgy tűnik, elhatalmasodott rajta a kór, hétvégén bekerült a kórházba, ugyan már másnap hazaengedték, de az orvos kilátásba helyezte, hogy nemigen lesz már jobb a helyzet, kapott fájdalomcsillapítókat, egyelőre elvan, de étvágya nincs, szinte alig eszik, eléggé gyenge. Nagyon hirtelen lett rosszabbul, félek, hogyan is mondjam el a kislánynak? Hogyan vezessem elő ezt az egészet? Vagy várjak vele, mikor már nem tudom elkerülni a magyarázatot? Hogyan fogja feldolgozni, elfogadni, hogy a tata itthagy majd bennünket? Kérem segítsenek, nagyon félek. Válaszukat előre is köszönöm.

Kedves Édesanya!

Amikor a halál szele közelebbről meglegyint egy családot, mindenki nehéz helyzetbe kerül: hiszen mindannyian emberek vagyunk, élünk - így ennek elkerülhetetlen részével, a halállal is elkerülhetetlenül szembe kell nézni. Ez manapság talán még nehezebb is, mint korábban, amikor a természethez  közelebb éltünk, és ez az egybefonódás, élet és halál összetartozása, körforgása szinte tapintható volt a mindennapokban is. Ma már elidegenedtünk attól a gondolattól, hogy aki él, az bizony egyszer meg fog halni - sok minden dolgozik ennek ellen az "örök szépség, fiatalság és siker bűvöletében". Sokszor azonban pont a gyerekek azok, akik még természetesen tudnak viszonyulni ehhez a kérdéshez: nyiladozó értelmük, a világ folyamatainak megértése iránti fogékonyságuk képessé teszi őket arra, hogy a maga tisztaságában fogják fel, fogadják el az élet (és halál) nagy törvényeit... gyakran előfordul, hogy inkább a felnőttek rejtett szorongásai, a viszonyok bonyodalmai, illetve saját gyászuk terhe az, ami megnehezíti a számukra, hogy a gyerekeket megfelelően segíthessék az elengedésben.

A halál "működésének" felfogása a gyermekkor során folyamatosan alakul, míg eléri a "végleges" állapotot (bár sok felnőttnek is van hova fejlődnie még e téren). Az Ön kislánya már pont abban az életkorban van, amikor általában az élet végességének, a halál visszafordíthatatlanságának tudata már kialakul (a saját élet végességével kapcsolatban azonban még erős tagadás jellemző).

Ebben a nehéz élethelyzetben sokat segíthet Önnek, ha látja: az Önben, a gyermekében, családtagjaiban lezajló lelki, az Önök között lezajló kapcsolati folyamatok természetesek, törvényszerűek, és szépen leírható mintát követnek. A gyász folyamata, az ezzel járó lelki erőfeszítés: a gyászmunka az egészséges lelki működés jele, amelyen végig kell menni ahhoz, hogy végül el tudjuk engedni azt, akit szeretünk. Jó szívvel ajánlom Polcz Alaine írásait a témában, aki mély empátiával és emberséggel, szép egyszerűségében tudja megragadni ezt az elementáris erejű jelenséget (Pl. Alaine, Polcz (2001): Élet és halál titkai – Mit mondjunk a gyereknek a halálról? Pont Kiadó Kft., Budapest. Alaine, Polcz (2007): Meghalok én is? A halál és a gyermek. Jelenkor Kiadó Kft., Pécs). Illetve a gyászmunkáról Verena Kast nagyszerű munkáit (Pl. Kast, Verena (2009): A gyász. Egy lelki folyamat stádiumai és esélyei. Park Könyvkiadó Kft., Budapest).

Kedves Gyászoló! Önnek vannak-e saját válaszai ezekre a kérdésekre? Vajon Önnek milyen válasz esne jól? Ahogy írja is: gyermeke tudja jól, hogy a tata évek óta súlyos beteg. Ezt a szeretett férjet, apát, nagyapát Önök évek óta tanulják elengedni; ahogy ő is hosszan, lassan - és tudatosan is - búcsúzik már az élettől. Beszélgessenek, sírjanak, meséljenek sokat együtt. Fontos, hogy a gyermek feltehesse kérdéseit, és a család által elfogadott (spirituális) rendszerben helyükre kerülhessenek a dolgok. Készíthet ajándékot, rajzot, írhat búcsúlevelet a tatának, szerencsés, ha van alkalma tőle elköszönni, és részt vehet majd a temetésen. A gyászoló család érzelemkifejezése, a meleg együttlétek enyhítenek a veszteség fájdalmán, és az összetartozás fontos élményét erősítik.

Kívánok Önnek, Önöknek sok erőt és szép elengedést! Gyermekének pedig, hogy - végül - minél tisztábban megőrizhesse magában kedves tatájával való kapcsolatának éltető melegét.

Simon Sarolta