Hogyan kellene kezelnem gyerekem (17 éves fiú) fokozódó dühkitöréseit? Korábban soha nem káromkodott, hazudott, otthon ez nem divat nálunk. Mostanában csak a barátnője érdekli, ha valaki ellentmond, legyen az tanár, szülő, vagy csupán egy számítógépes program nem az elvárt módon működik, úgy ordít, hogy szinte félek, mikor fog valakiben kárt tenni. Hirtelen robban, majd  jobb esetben sírásban tör ki, rosszabb esetben tör-zúz. Kamaszkora előtt egy mondjuk tündéri, türelmes, segítőkész, nyugodtnak mondható gyerek volt. Most semmiben sem lehet rá számítani. A jegyei még jók, maximalista, ami valószínűleg a frusztrációjában szerepet játszhat. Egyedül nevelem, az apukája 10 éves kora óta nem tartja velünk a kapcsolatot, korábban nagyon csúnya válásunk volt. Sajnos az én alaptermészetem is lobbanékony, de egyre jobban próbálom kezelni. Érettségi előtt szörnyen félek attól, hogy úgy kibukik, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné, hogy baja lesz. Már így is vérnyomásproblémája van, amire nem hajlandó szedni a gyógyszereket. Forduljak dühterápiával foglalkozó szakemberhez? Hogyan magyarázzam meg, hogy ez rá nézve is veszélyes állapot?

Kedves Édesanya!

A serdülők a szülőktől veszik a legnehezebben a kritikát, a korlátozást, vagy bármi megjegyzést, észrevételt. Így elég nehéz helyzetben van. Egy pszichológus talán ezért lehet jó ötlet - de első körben bárki, akiben megbízik, és tud vele őszintén beszélgetni -, hogy ne családon belül ossza meg legnagyobb dilemmáit, identitásával kapcsolatos kérdéseit. Mert valószínűleg ez is, és a teljesítményszorongása is felgyülemlik benne. Ebben az időszakban a fiatalok azzal küzdenek a leginkább, hogy felismerjék, kik is ők valójában, és ehhez a családtól el kell távolodniuk, le kell válniuk. Mivel magukban még bizonytalanok, ez az esetek nagy részében nagy harcokkal, veszekedésekkel jár. Ez az időszak átmeneti. Ha képes arra, hogy ebben a történetben úgy beszélgessen vele, hogy saját élményeit úgy osztja meg vele, hogy megláthassa az Ön esendőségét, rossz döntéseit, stb. És eközben kifejezi, hogy bízik benne, hogy ő is egyszer megküzd ezzel, megtalálja a saját megoldását, akkor nagyobb esély van rá, hogy őszinte választ, valódi közelséget tudnak elérni egy rövid időre. Emellett viszont jó, ha van egy támasza a barátnőjén kívül is, hogy kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb tudjon lenni. A düh kifejezésére ilyenkor elég ösztönös és hirtelen megoldásokat szoktak a serdülők használni, mert nagyon intenzívek ezek az érzéseik. Valamiféle szabályozás jó, hogyha belekerül az életükbe, ami a későbbiekben is jól jön. Dühterápiának nem nevezném, mert a terápiáról a betegségre asszociál, és - ahogy a gyógyszert is elutasítja, - a terápiára is negatívan reagálhat. De ha megérti azt, hogy a benne rejlő rossz érzések, feszültségek normálisak, de azok benntartása, elfojtása az egészségre is kihat, vagy más helyzetben robbanhat, és alapvetően rossz hangulattal jár, akkor motiváltabb lesz. Főleg, ha megtudja, a pszichológusok titoktartást ígérnek a gyerekeknek, fiataloknak, így lehet egy felnőtt támasza, aki a titkait rejti.

Üdvözlettel

Standovár Sára