Van egy lány osztálytársam aki tetszik. Néha tök jókat elbeszélgetünk, néha azonban úgy érzem, hogy nagyon precíznek kell lennem, ha nem akarom, hogy elforduljon tőlem véglegesen. Nem vagyunk együtt, de szerintem tisztában van vele, hogy bejön nekem. A beszélgetés igen nehézkesen megy köztünk, nehezen találok témát, amiről lehetne beszélni, ő meg nem igazán dob fel. 1-2-szer már voltunk sétálni, akkor is voltak kínos csendes pillanatok. Persze azért van, hogy nagyon jól elbeszélgetünk és észre sem vesszük az idő múlását, de sajnos nem ez van többségben. Nem tudom, hogyan adjam tudtára, hogy kell nekem, habár ő szerintem ezt sejti. De azért mégiscsak nekem kéne mondanom vagy tennem valamit. Hogyan adhatnám tudtára? Mik azok a jelek, melyekből kiderül(het), hogy tetszem neki? Mindketten 17 évesek vagyunk.

Kedves Fiatalember!

Nagy örömmel fogadtam, és megtiszteltetésnek veszem, hogy megkeresett ezzel a fontos kérdéssel. Sokszor az életünk során a későbbiekben is, de kezdetben aztán pláne elbizonytalanodhatunk, hogy vajon a másik hogy érez irántunk? Milyen kommunikációs csatornákon juthatunk el egymáshoz? Hogyan érzékeljük, amit a másik érez, gondol - és hogyan értessük meg magunkat ővele? A férfiaktól pedig kultúránkban elvárás, hogy kezdeményezzenek, de azért erőszakosak ne legyenek ám, hanem figyelmesen és érzékenyen közelítsék meg a szebbik nemet! Úgyhogy tényleg fel van adva a lecke.

A beszélgetés, a szavak világa sokszor nem elég. A közös tevékenység könnyebben feloldhatja a gátakat! Az együttes élmény felszabadító hatása segíthet az őszinte egymás felé fordulásban, az érzések kimutatásában, felismerésében, felvállalásában. Érdemes lenne hát kipuhatolnia, milyen programban venne szívesen részt a vágyott hölgy? Ha ilyen randira hívná, két legyet üthetne egy csapásra: a jól megválasztott program jelezné a lány számára, hogy Ön kíváncsi és figyel rá, ráadásul közben még jobban megfigyelhetik, megismerhetik egymást. (És így egyre több megbeszélendő támát is találhatnak). Erre ugyanis a kiszemeltnek is szüksége van ám. Minden bizonnyal benne nagyon hasonló kérdések, kétségek dolgoznak!

Aztán pedig: nem lehet, de nem is érdemes "megúszni" a "hagyományos" férfi-gesztusokat, kellékeket - az apró és nagyobb figyelmességeket, udvariasságot, előzékenységet, ami mind jelzi a nő számára a férfi vonzalmát. Az előreengedés az ajtóban, a kabát felsegítése csak a kezdet, egy szál virág vagy apró ajándék még direktebb jelzés. Aztán már "csak" meg kell figyelni és érteni a reakciót! És ha már a kézfogás, kissé elnyúló ölelés is "zöld utat" kap: nemigen kell a visszautasítástól tartani. A szerelmes levél nehézsége a közvetettség lehet, és a válasz késlekedésének kínzása...

Ha tényleg sejti ez a leány, hogy tetszik Önnek - és szívesen tölt időt Önnel, beszélgetnek, elmennek sétálni, akkor már valószínűleg csak arra vár, hogy ezt Ön fel is vállalja. Vesztenivalójuk "csak" a most fennálló remény, fantáziák, vágyakozás izgalma - de érdemes a tettek mezejére lépni.

Kívánok szépen bontakozó, örömet hozó szerelmet.

Benczné Simon Sarolta