18 éves lány vagyok, hangulatingadozással és önutálattal küszködöm. Túlságosan ragaszkodó típus vagyok még a barátaim felé is. 12 éves koromban váltak el a szüleim, ennek az oka pedig apám többszörös félrelépése volt. Én ekkor éreztem úgy, hogy a gyermekkorom véget ért, ettől a ponttól kezdve már nem ugyanúgy néztem/nézek a szüleimre. Csalódtam a szerelemben és a mai napig nem érzem úgy, hogy képes lennék egy párkapcsolatra. Ha valaki közeledik felém, valamilyen módon eltaszítom magamtól, mert tudom jól, hogy akár két hét alatt is olyan kötődést alakítok ki a másik felé, hogy utána képtelen lennék elengedni őt. És hogy miért mindig arra gondolok, hogy el kell engednem a másikat? Nem tudom, talán mert félek, hogy nem leszek elég jó, hogy majd talál egy szebbet, egy okosabbat, egy sokkal jobbat nálam. Hiszen hogy várjam el bárkitől is, hogy szeressen és tiszteljen, ha még én sem szeretem saját magam? Túlsúlyos vagyok és ennek tudatában vagyok, de nem teszek azért semmit, hogy ezen változtassak. Rossz érzés belenézni a tükörbe, és nem azt látni, amit szeretnék. Vannak pillanatok, amikor egyedül vagyok, amikor nem tud lekötni semmi, csak gondolkozom az életemen, elszorul a torkom és sírok, mert nem szeretem magamat, hogy képtelen vagyok egy párkapcsolatra a csalódástól való félelem miatt, hogy utálom a testem és mégsem változtatok rajta. És hogy valakinek folyton törődnie, foglalkoznia kell velem ahhoz, hogy ne jöjjön rám a sírógörcs és a letörtség.
Mit kellene csinálnom, hogy elfogadjam magam? Hogy ne féljek a kötődéstől? És hogy ne legyen szükség mások társaságára ahhoz, hogy boldog legyek?

Kedves 18 éves!

Édesanyját többször megcsalta az édesapja. Édesanyja sokszor érezhette úgy, hogy nem elég jó, nem elég szép. Ön ezek között az érzések között nőtt fel, talán a mai napig haragszik édesapjára, csalódott benne. Látta édesanyja fájdalmát, kínlódását. Fél a kapcsolatoktól, fél, hogy hasonlót kell átélnie, mint édesanyjának, fél, hogy egy ilyen megmérettetésben, amit a kapcsolat jelent, csak alulmaradhat.  Sokat tett is azért, hogy ez így legyen, elengedte magát, túlsúlyos lett, nem tesz magáért, a jó formájáért, egészségéért semmit.  Talán ez is egy védekezés, nehogy valaki észrevegye. Bármilyen sokat tett is ezért - jelentem, eddig nem volt sikeres!  Vannak érdeklődők (akiket eltaszít). Még nem észrevehetetlen, nem láthatatlan. Vannak, akik szeretnének közelebb kerülni Önhöz.

Ha a szülők elválnak, a gyerekek előtt sokszor rejtve marad a valódi ok. Az, hogy az apa megcsalja az anyát, csak a felszín. Nem tudhatja, mi zajlott közöttük. Mi az, amiért pl. az édesapja nem érezte jól magát otthon, nem tudta megvalósítani magát abban a közegben, amiben az édesanyjával élt. Lehet, hogy már korábban se volt jó a kapcsolatuk, csak nem voltak olyan látványos válságok, mint amilyeneket a megcsalás váltott ki. Az biztos, hogy szülei válása ma is nagy hatással van Önre, és befolyásolja a kapcsolatait. Érdemes lenne mindkét szülőjével beszélgetnie a válásról és az ide vezető okokról, hogy több szempontot is megvizsgálhasson. Nem kell ítélkeznie szüleivel szemben, és fontos lenne, hogy ne azonosuljon egyikükkel se. Fogadja el, hogy a kapcsolatuknak vége lett, és ez ma már az életük része.

Ahhoz, hogy ne ismételjük szüleink sorsát, önismeretre van szükségünk. Szét kell választanunk érzéseinket, véleményünket a szüleinkétől, és egyre inkább önállóan kell véleményt alkotnunk. Ez nagyon nehéz, ha pl. az egyik szülő nem tudta feldolgozni a válást, és érzelmileg még ma is benne van. Talán éppen Ön támogatja érzelmileg az édesanyját és azonosul vele.

18 évesen ingadozhat a hangulata, változhat az önszeretete/utálata, véleménye saját magáról. Éppen abban a folyamatban van, amikor megfogalmazza magát, mint önálló embert. Ebben a folyamatban előfordulhat az önsajnálat, elkeseredés, letörtség. Ez most a személyiségfejlődésének a legfontosabb állomása, amikor gyerekből felnőtté válik. Lehet, hogy nagyon egyedül van ezzel az egésszel. Az ember társas lény, általában akkor érzi jól magát, ha szeretik, elfogadják. Most különösen nagy szüksége van a támogatásra, mert így juthat pozitív visszajelzésekhez, szeretethez, elfogadáshoz, mely módosíthatja saját magáról alkotott képét. Talán van egy idősebb rokon (nagymama, nagynéni), vagy egy barátnő, aki meghallgatja és segít eligazodni saját érzései között. Megoldást jelenthet az is, ha felkeres egy pszichológust, aki segít továbblépni.

üdvözlettel

bárdos kata