Rettenetesen zavar, hogy a mai világban mindenkinek szinte természetes, hogy utáljuk a munkánkat, és nap mint nap csak várjuk a hétvégét és a nyaralást. Az én életemben ezért szeretném megváltoztatni ezt és olyat csinálni, amit szeretek. DE mi van akkor, ha én sok mindent szeretek csinálni, mégis úgy érzem, hogy nem találom azt, amit keresek? Hogy találhatok rá a bennem rejlő tehetségre?

Kedves Kérdező!

Őszinte leszek: amikor először elolvastam a leveledet, úgy éreztem, most aztán feldobtad a labdát. Ezt most, egy nappal később sem érzem másként, csupán eltelt annyi idő, ami hozzásegített, hogy megpróbáljak egész képet adni a válaszomban.

Olyan kérdést, olyan problémát vetsz fel, ami nem csupán a tudósokat, kutatókat, hanem bizony szinte mindannyiunkat foglalkoztat. Elképzeltem, ahogy felolvasod a kérdésedet, ami több millió hangszórón keresztül eljut az emberekhez. Vajon hányan ismernének magukra? Minden valószínűség szerint sokan. S nem csak azokat az embereket fogná el a kétely és a szomorúság, akik nap mint nap végzik a munkájukat, hanem azokat a fiatalokat is átjárná a szorongás, akik az iskola küszöbén állva készülnek kilépni a „nagybetűs életbe”.

Hiszen nem Te vagy az egyetlen, akiben a kérdés felmerült: „Vajon boldog leszek? Szeretni fogom a munkámat? Úgy fogok élni, ahogyan szeretnék? Mi van, ha csak fizetett rabszolga leszek, aki nem találta meg önmagát a munkájában?”

Térjünk vissza a kezdetekhez, amikor először találkoztam a soraiddal. Olvasás közben hirtelen kipattant belőlem egy hang: „Miért lenne természetes, hogy utáljuk a munkánkat?” Az őszinteséghez hozzátartozik, hogy ezzel a kijelentéssel nem tudok azonosulni, ugyanakkor nem kell messze mennem ahhoz, hogy körülnézve számtalan hasonlóan gondolkodó embert találjak a környezetemben. Arcukon ott az elgyötörtség, rosszabb esetben az ehhez társuló közöny. Hangjukból a panasz árad.

Persze könnyű lenne azt mondanom, hogy mindezt azért nem tudom magamra vonatkoztatni, mert megtaláltam önmagamat abban a munkában, amit végzek. Hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, örömmel tölt el a tanítás, a zenélés, akárcsak az, ha valakinek segíthetek.

Tudom: szerencsés vagyok. Most nézzük meg azokat, akik ezt nem mondhatják el magukról.

Az 1950-es években egy Abraham Maslow nevű amerikai pszichológus kidolgozta a szükségletek hierarchikus rendszerét. Képzelj el egy 5 szintes piramist, amelynek tetején az önmegvalósítás áll! Hogy juthatunk fel idáig? Maslow szerint először az alapvető, létszükségleteinket szolgáló igényeinket kell kielégíteni, melyet a biztonság (ide tartozik az anyagi jólét is), a valahova tartozás, valamint az elismerés igénye követ. Az önmegvalósítást tehát csak akkor érhetjük el, ha az alsóbb szinteket lévő igényeink maradéktalanul kielégülnek.

S most nézzük meg, mi teljesül ebből manapság. Elismerés? Sajnos a „még többet és még jobban dolgozz”, valamint a „200%-an kell teljesíteni” mondatokkal gyakrabban találkozunk. Folytassam? Talán nem is érdemes...

Viszont azt is látnunk kell, hogy a piramis nem csak akkor dől össze, ha az alapja instabil, hanem felülről is beszakadhat. Ha nem sikerül saját tehetségemet, kreativitásomat kibontakoztatnom, akkor nagy valószínűséggel nem kapom meg a nekem járó elismerést, ennek köszönhetően a keresetem alacsonyabb lesz, így megszűnik az anyagi biztonságom, és az alapvető szükségleteim is veszélybe kerülnek.

Érdemes szem előtt tartani, hogy életünk során nem csak alulról, hanem felülről is építkezünk!

Azt írod, sok minden foglalkoztat. Ez remek hír, ugyanis azt bizonyítja, hogy több mindenhez van érzéked – gondolj csak bele, így képes leszel több lábon állni. Ez pedig sosem hátrány, különösen nem a mai világban. Írd össze, mik azok, amiket szeretsz, s nézd meg, van-e köztük összekötő kapocs! Feltételezem, hogy van. Ha megtalálod, máris elindulhatsz egy biztos irányba.

Arra is érdemes figyelned, hogy az a dolog, amivel foglalkozol, mennyire jelent kihívást számodra, mennyire igazodik a képességeidhez? Egyik véglet sem előnyös, hiszen az sem okoz örömet, ha minden erőm ellenére sem tudok átugrani egy 4 méteres falon, ugyanakkor arra is hamar rá fogok unni, ha mindig csak a bokáig érő sövényt kell átlépnem.

Azt kérded, hogyan találhatsz rá a benned rejlő tehetségre. Nem szeretnék túlzottan misztikusnak tűnni, de azt gondolom, a tehetséget nem kell mindig és minden erőnkkel keresni ahhoz, hogy megtaláljuk. Természetesen úgy nem fog ránk találni, ha karba tett kézzel ülünk és várunk. Ehhez önismeret szükséges, ami sosem állandó, hiszen mi magunk is folyamatosan változunk. Figyeld meg, mi az, ami vonz, és mi okoz Neked örömet! Ne arra koncentrálj, mások mit várnak el Tőled! Ha úgy tetszik, légy egy kicsit önző, hiszen most is Te vagy a fontos!

Hidd el, bármiben is találod meg és teljesíted ki önmagadat, képes leszel másoknak is adni! Ehhez viszont az kell, hogy önmagadnak tudj adni és tudj elfogadni! Ehhez pedig sosincs késő.

Drukkolok Neked!

Herceg Attila drs.