Megismertem egy 20 éves fiút, én 18 éves vagyok. Ismerkedtünk egy ideig, míg végül összejöttünk. Elmentünk egy fesztiválra, ahol megtörtént a dolog. 1 hónap eltelt, mikor sor került egy komolyabb beszélgetésre, amikor elmondta, hogy a szülei többször megverték régebben és dolgoznia kellett. Sokszor a munkába menekült. De mondta, hogy nem bán semmit az egészből, mert legalább meg tud állni a talpán. Közölte velem, hogy neki nincsenek érzelmei. Voltak problémák, nem igazán foglalkozott velem. Többször mondta, hogy szeret, de én még vártam volna vele, nem éreztem azt, amit kell. Végül is volt egy hét, amikor nem szerettem volna találkozni vele a nyelvvizsga felkészülésem miatt, mondtam neki, hogy majd a vizsga utáni este találkozunk, le is zártuk.
Eljött a vizsga napja és én úgy voltam vele, hogy találkozunk, írtam is neki, de mondta, hogy csak később tudnánk (kiderült, hogy a barátjával elment valahova). Ez nekem rosszul esett, mert én alig vártam a találkozást. Írtam neki, hogy hagyjuk az egész találkozót, és hogy nem igaz, hogy egyszer nem tud velem foglalkozni. Nem írt nekem vissza, később amilyen nyersen csak tudtam, megkérdeztem, hogy találkozunk, vagy jó, ha üzenetben szakítunk? Annyit írt, hogy találkozunk, de nem írt egész nap, szóval én pontot tettem ott a végére, mondtam, hogy hagyjuk egymást. Ő pedig nem ellenkezett. Elkezdte írni, hogy mondta, hogy érzéketlen meg ilyenek.
Nagyon felhúztam magam ezen az egészen és nagyon rosszul esett, hogy ennyit értem neki. 1 hét múlva írtam neki és találkoztunk, de "csak szex", szerintem így talán kiderül, hogy vannak-e érzelmei. Hogy lehet egy 20 éves srác érzelemmentes, érzéketlen?
Valahogy nem lehetne előcsalni belőle a dolgokat?
Én szeretnék vele lenni, szeretem őt.

Kedves Kérdező!

Érzelmeink megértésében is kifejezésében szinte mindannyian különbözünk egymástól. Bizonyára hallotta már az érzelmi intelligencia kifejezést, ami éppen a megértésre és kifejezésre vonatkozik, egyúttal jelezve, hogy egyéni eltérések húzódnak meg az emberek között.

Amennyiben a volt párja valóban nehéz, mondhatni traumatikus gyermekkoron ment át, az jelentős hatással lehet érzelmei azonosítására, illetve azok kommunikálására. Gondoljon bele: ha a család sosem mutat szeretetet, törődést, elköteleződést, akkor a gyermek hogyan és honnan tanulná meg ezen érzelmek természetét? Ha pedig olyan családban, környezetben nő fel, ami érzelmi szempontból szegényes, egyoldalú, nagy valószínűséggel felnőtt korában, s azon belül is párkapcsolataiban problémát jelent az emóciók megélése.

Lehet-e ezen segíteni?
Hiszem, hogy lehet. Viszont itt el kell fogadni néhány dolgot.
Az egyik az, hogy hosszú folyamatra kell számítani. Nem lehet elvárni, hogy néhány hét, hónap alatt pálfordulás történjen. Ehhez nagyfokú bizalom, elfogadás és türelem szükséges.

A másik lényeges dolog, hogy ebben a folyamatban zsarolásnak helye nincs. Itt jön a képbe a „csak szex”. Testiséggel és rámenősséggel csak azt éri el, hogy az egyébként sem egyértelmű érzelmek még inkább összekuszálódjanak. Erről az a kép jut eszembe, mintha egy náthás beteget egy szál fürdőruhában kizavarna a szakadó hóba, mondván, ez majd helyrehozza.
Arról nem is beszélve, hogy ha a másik fél kap az alkalmon, és ő valóban nem akar többet a szexnél, akkor Ön a történtek után ott áll majd csalódottan, dühödten – ezt pedig egyedül saját magának köszönheti.

Ha valóban szereti a fiút és szeretne vele lenni, mérlegeljen, képes-e mindazokra, amiket eddig leírtam. Hajlandó hagyni, hogy a „dolgok megtörténjenek”, vagy mindenáron a saját kezében akarja tartani a gyeplőt? Hajlandó megértést, türelmet és gyengédséget tanúsítani?
Ha nem, akkor mindkettejüknek csak ártani fog.

Üdvözlettel:
Herceg Attila