Lányom nėgy ės fėl ėves. Másfél éve született testvére, egy éve diagnosztizáltak nála tejfehérje-allergiát, illetve egyéb por-,atka- stb. allergiát. 11 hónapja új óvodai csoportba, új óvónőkhöz került. Ugyanezen időben kb. fél éven át dolgoztam a gyerekek mellett, ami igen stresszes időszak volt számomra. Ezen változásokra látszólag nagyon jól reagált, nem viseltèk meg. Mindig visszahúzódó volt,de most már ismerősöknek sem köszön, nem néz rájuk, ha beszélnek hozzá, sokszor zavarban van, szeme könnyezik, kutyáktól, macskáktól, bogaraktól fóbiája van, sikítva menekül. Jó néhány kényszeres tevékenysége van, pl. étkezés közben az asztalon nem mindegy, hogy mi hol és hogyan helyezkedik el. Nagyon hisztis, önfejű, dacos, leginkább otthon, oviban nem. Mindezek miatt igen sokat vitázom vele. Mitévő legyek? Vigyem pszichológushoz? Ott is biztos nehezen nyílna meg.

Kedves Szülő!

Azt mondhatjuk, hogy jól összejöttek a dolgok ennek a kisgyereknek – van mit feldolgozni, a helyére tenni, elfogadni, megszokni… én szinte biztos vagyok benne, hogy mégiscsak erre a sok változásra reagál az Ön számára aggasztó tünetekkel! Emellett bizonyára sok más, jelentéktelennek tűnő körülményre, eseményre, illetve ezek olyan összefüggéseire, ami a felnőttek számára nem, vagy másképp fontos. Szóval: kétéves múlt – az éntudat kialakulásának, megerősödésének legintenzívebb időszakában –, amikor kiderült számára: nem ő az „egyetlen” tárgya szülei szeretetének, rajongásának, hanem érkezik egy trónfosztó. Majd, éppen hogy egyáltalán megszokta az óvodai létet, teljesen új közösségben kellett megtalálni a helyét. Az allergiás tünetekről is általában feltételezhető, hogy van lelki hátterük, ennek érdemes utánaolvasnia, mert úgy tűnik, gyermeke érzékeny arra, hogy lelki problémáit testi szinten fejezze ki, jelenítse meg. (Van-e ennek az Önök családjában előzménye?)

A gyermekkori fóbia, kényszeres tünetek viszonylag gyakori és könnyen múló jelenségek, melyek erős szorongást, ebből adódó elakadást mutatnak – tehát nincsen szó nagyon kóros folyamatról, de odafigyelni nagyonis fontos. Mit jelez vajon dacos viselkedésével Önnek a kislánya? Mit szeretne valójában? Több (csak neki szánt) figyelmet, együtt töltött időt, közös játékot, szeretetkifejezést? A gyermekközösségben jól működik, ez igazán jó jel!

Érdemes gyermekpszichológussal akár csak pár alkalommal konzultálnia személyesen. Lehet, hogy a kislánya ott is nehezen nyílna meg, de ha ezen túllendülve mégis sikerülne egy bizalomteli kapcsolatot kialakítaniuk a szakemberrel, az sokat segíthetne a kettejük viszonyának rendezésében is.

Üdvözlettel

Simon Sarolta