Hosszú ideje tartó kapcsolatom van egy nővel, nagyon szeretem és úgy érzem, vele boldogan élhetnék. Viszont van egy 4 éves gyermekem, és együtt élek az édesanyjával a gyerek miatt. Közöttünk rég nincs olyan viszony, mint egy normális párnál. Mindketten tudjuk, hogy ez nekünk már nem megy. Már semmi esély arra, hogy újra boldogok lehetnénk, egyikőnk sem akarja. A gyermekem nagyon apás, velem alszik, éppen ezért félek megtenni a lépést.  Képtelen lennék elhagyni, amíg úgy érzem, nem képes megérteni, hogy a szülei nem voltak együtt boldogok és apa azért költözött el. Nem szeretném, hogy a gyerekem szenvedjen. Nekem sem jó így élni, boldogtalan vagyok otthon, egyedül a gyerek miatt vagyok még ott. A gyermekem édesanyjának sem jó, tudja, hogy van valakim, és hogy nem szeretem őt és nem szeretnék vele élni. Ezenkívül a barátnőmnek is nagyon nehéz, mert csak vár rám türelmesen, miközben így sokat szenved. Nem tudom mit mondhatnék neki, mikor tudom ezt a lépést megtenni.
Ön szerint hány évesnek kell lennie ahhoz egy gyereknek, hogy már megérthesse, miért történik ez, miért válnak külön a szülei? És hogyan kellene ezt megértetni vele? Vagy ha most lépném ezt meg, egy 4 éves gyerek hogyan reagálna erre? Mit értene/érezne ebből?
Köszönettel: Natasa

Kedves Natasa!

Ön apaként két kapcsolat között örlődik, egyik a gyermekéhez köti, másik pedig a barátnőjéhez. E két kapcsolódási forma nem kellene egymással rivalizáljon, egymással akár összeegyeztethető is lehetne. Mivel a gyermek édesanyjához fűződő kapcsolat már a múlté, nyilván az ideális az a berendezkedés volna, melyben Ön egyszerre tudna teljes értékű apa lenni és együtt élni szerelmével. Két kérdést lenne érdemes végiggondolni tehát:

1. Megvalósítható-e jelenlegi párkapcsolatában az az akár nem-szerelmi kapcsolatként definiálható szülői társviszony, melyben harmonikusan képesek felnevelni a közös gyereket? Az Ön által vázolt helyzetben nehezen elképzelhető, hogy ne hassa át a mindennapokat rengeteg felnőtt sérelem, frusztráció. Ezt a gyerekek nyílt konfliktusok nélkül is leveszik, és mélyen beivódik a normálisként kódolt kapcsolati mintájukba. Tartósan ilyen légkörben nem tanácsos gyereket nevelni.
2. Megvalósítható-e egy esetleges különköltözést követően a továbbra is teljes értékű apa-gyerek kapcsolat? Ez nyilván függ az együtt töltött időtől is, de hiba lenne azt gondolni, hogy csak 7/24-ben lehet jó szülő az ember. Ha különösebb feszültség nélkül sikerül kialakítani olyan rendszert, ahol a gyerek relatíve sok tartalmas időt tölt mindkét szülőjével, akkor feltehetően nem sérül a szülő-gyerek kapcsolat.

Meglátásom szerint ha a fenti két pontot sikerül érdemben végigbeszélnie jelenlegi párjával, és ezekkel kapcsolatban sikerül konszenzusra jutni, akkor azzal már nagy lépést tettek a gyerek jólléért. A kicsi szempontjából ehhez képest másodlagos, hogy párkapcsolatilag hogyan alakul a sorsuk – a lényeg, hogy Önök szülőként közös döntést tudjanak hozni hármójuk jövőjéről, s azt egységesen képviseljék felé.

Sok sikert a következő időszakhoz!

Üdvözlettel – Kiss Kinga