Tisztelt Sarolta!
Tájékozatlanságom miatt szeretném megkérdezni, hogy a gyermekpszichológusnak milyen hatásköre van a foglalkozások ideje alatt? A foglalkozásokon jelen kell-e lenni egy harmadik személynek /pártatlan/, hangfelvétel készül-e a beszélgetésről, illetve az ajtót miért zárja be, amikor a gyermekkel beszélget-foglalkozik? Lehet, hogy ez részemről furcsa kérdés, de nem látok tisztán ezekben a dolgokban, ezért kérem szíves válaszát.

Kedves Hölgyem!

Azért nehéz pontosan válaszolni a kérdéseire, mert egyrészt egy rendkívül összetett kérdés-, illetve tevékenységi kört érint, másrészt ugyanakkor nem konkrét, tehát felelősségteljesen pontosan nem megválaszolható. Szóval: tényleg „furcsa” ennyiben, hiszen nem írja le, hogy Önt ez milyen helyzet kapcsán, milyen szerepében foglalkoztatja, mi az, ami aggasztja, hogy merült fel Önben ez a kérdés egyáltalán. Pedig ezek a kérdések sokkal fontosabbak lennének.

De ahelyett, hogy elkezdenék találgatni az Ön motivációjának jellegét illetően, leírok pár kézzelfogható információt.

„Gyermekpszichológusnak” a köznyelvben olyan pszichológus alapdiplomával rendelkező segítő szakembert nevezünk, aki ezen túl egészségügyi szakképesítést is szerzett, tehát klinikai szakpszichológus. Tevékenységét meghatározott körülmények között, részletesen kidolgozott etikai követelményeknek megfelelően, meghatározott szakmai protokollok mentén köteles végezni (ezek az irányelvek bizonyára az Interneten is megtalálhatóak). Ha ezzel kapcsolatban merülnek fel aggályai, lehet ezt jelezni személyesen neki, vagy az őt foglalkoztató intézmény felé.

Hatásköre az őt megbízó intézmény vagy személy által feltett kérdések szakmailag megalapozott megválaszolása, javaslattétel, esetleg terápia folytatása – de itt már tényleg nehéz általánosságokban beszélni. A foglalkozásokon való harmadik, „pártatlan” személy jelenlétével kapcsolatos kérdését, mondhatnám „nem is értem!”… a pszichoterápia kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolatot feltételez, miért kellene még valaki oda?! De a (célzott) naivitást félretéve: akkor merülhet fel egyáltalán ilyesmi, ha a pszichológust (ez esetben talán már igazságügyi pszichológus szakértőt) valamire felhasználják, vagy legalábbis akarják. Valamire, ami már rég nem a segítésről, gyógyításról szól. Mondjuk, hatalmi harc eszközeként a bíróság előtt – sokszor láthatunk erre tett próbálkozásokat gyermekelhelyezési ügyekben. Hangfelvétel, ha készül is valamilyen okból, csak olyan személyek számára hozzáférhető, akik a vizsgált ügy szempontjából illetékesek lehetnek. De ez már megint a „rég rossz” kategória… Zárt (csukott?) ajtó: személyesség, bizalom, intimitás, biztonság. Amire minden gyereknek, mindannyiunknak égető szüksége van, lenne – nem csak a pszichológusnál.

Üdvözlettel

Simon Sarolta