Tisztelt Szakértő! A problémám az lenne, hogy egy gyermekotthonban dolgozom, ahova behoztak egy 14 éves kisfiút pár héttel ezelőtt. A gyermek súlyosan viselkedészavaros, a felnőtteknek nem adja meg a tiszteletet, csúnyán beszél, verekedik, fenyegetőzik. Parancsolni nem lehet neki. Próbáltam szépen beszélni vele, majd csúnyán, és most ott tartok, átnézek rajta. Egyszerűen nem tudom kezelni és nem tudom, mi lenne a megoldás. Kérem, segítsen nekem. Pár hónap múlva elviszik speciális otthonba, de addig? Rajta kívül még 10 gyermekre kell figyelni, és sajnos 11 gyermekre jut csak egy felügyelő. Egy példa a gyermek viselkedésére: tegnap engedély nélkül kiment az udvarra, szépen szóltam neki, hogy jöjjön be, de nem jött, ellenben mindenféle csúnya szóval illetett engem. Egy ideig szépen hívtam, majd letettem róla, aztán magától bejött később káromkodva, elszidott mindennek. A társait is ellenem fordítja, cukkolja őket, hogy toljanak ki velem, ne fogadjanak szót stb. Állandóan ő akar a középpontban lenni, nem érdekli, ha ehhez az kell, rosszat tegyen. Ugyanezen a napon, mikor engedély nélkül kiment az udvarra, elvette az egyik 3 éves társától a játékát, kértem, adja vissza (szép szóval), de ő csak szitkozódott, mindenféle csúnya, undorító szót mondott rám, aztán sajnos engem is kihozott a sodromból és sajnos rákiabáltam, csúnyát mondtam én is rá, erre megfenyegetett életveszélyesen, és már ott tartok, félek tőle. Hogyan fegyelmezzem, hogyan beszéljek vele, milyen módszert alkalmazzak addig, amíg nem viszik el? Minden gyermeknek az otthonban megvan a saját kis élettörténete, problémája, és velük is nehéz, de ez az egy gyermek mindent elront, amit a többi gyermekkel már felépítettünk. Persze most már magamat is féltem, mert mi van, ha tényleg rám támad? Segítségét és válaszát előre is nagyon köszönöm. Üdvözlettel, Kata

Kedves Kata!

Sajnos a gyermekotthonokba kerülő gyerekeknek sokszor igen nehéz előtörténetük van – az érintett gyerekét talán Ön is ismeri. Túlélési stratégiáik legtöbbször nem azonosak a rendezett családokban élő gyerekek megküzdési módjaival. Az agresszió, pökhendiség, ellenállás könnyen lehet, hogy mintaként is jelen volt a családban, vagy hányattatott életútja valamely fázisában, a kamaszok egy része pedig jobb híján amúgy is így igyekszik visszenyerni a kontrollt az általa nem uralható életesemények sodrában.

Azt javaslom, hogy a munkahelyi esetmegbeszélésen (nyugtasson meg, ugye van ilyen?) mindenképpen beszéljék át ennek a fiúnak az ügyét, próbáljanak meg közösen stratégiát alkotni, hogyan lehetne konstruktívabb irányba tolni jelenlétét a hátalevő hónapokra, hogyan lehet azt az élményt megadni neki, hogy hasznos és értékes tagja a csapatnak. Ebben szerintem segít, ha nemcsak a rendbontót látják benne, hanem azt a gyereket is, aki igazán nem önként kérte, hogy ilyen sors jusson neki.

Üdvözlettel – Kiss Kinga