Tisztelt Szakértő! Férjemmel úgy döntöttünk, hogy elválunk. Nincs köztünk vita, veszekedés, nem mocskoljuk egymást sem a gyerekek előtt, sem mögöttük. Mindent normális keretek között képesek vagyunk megbeszélni, leszervezni. Gyermekeink 3 és 7 éves fiúk. A nagyobbik első osztályos, ezért úgy látjuk jónak, ha a nyári szünetig nem mondjuk meg neki, mert nem szeretnénk, ha az iskolai teljesítménye rovására menne a dolog. Amiben nem feltétlen értünk egyet, az az, hogy a gyerekeknek milyen elhelyezés lenne jó. A férjem azt szeretné, ha a hétvégéket felosztanánk, de a hétköznapok úgy lennének, ahogyan a gyerekek szeretnék. Tehát, ha épp velem akarnának lenni, akkor nálam alszanak, ha vele, akkor nála. Ha egyik itt, akkor itt, a másik meg ott, akkor ott. Én ezt nem találom igazi megoldásnak, nem gondolnám, hogy mondjuk a napi szinten ide-oda rángatás jót tenne nekik, mert szerintem kellene valamiféle rendszer. Azt sem szeretném, ha ő kéthetes apuka lenne. Több ismerős javasolta a hetenkénti váltást, mert ez rendszerhez szoktatja őket, nem tartja bizonytalanságban a kis lelküket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy hétig nem látják az apjukat vagy engem, mert ha épp azt szeretné, akkor elmehet értük az óvodába és az iskolába, majd utána hozza hozzám őket és ugyanígy én is megtehetem ezt az ő hetében, csak a fix heteken annál a szülőnél alszanak, akinek a hete tart éppen. Kérem, mondja el a véleményét, hogyan juthatnánk ebben közös nevezőre! Mindkettőnk a gyerekek érdekeit tartja szem előtt, és nagyon nem szeretnénk, ha a bíróság döntené el a gyerekelhelyezést. Köszönöm a választ! Egy kicsit bizonytalan édesanya

Kedves Anyuka!

Teljesen egyetértek, sokkal jobban tudnak a gyerekek alkalmazkodni a számukra is átlátható rendszerhez, mint a napi hangulat szerinti improvizatív megoldáshoz. Ha praktikusan végiggondolják, akkor valószínűleg Önök is ugyanerre jutnak – sem a felnőtt, sem a gyerek résztvevők nem tudnak az örökös improvizáció miatt egy napnál előbbre tervezni, és ez a gyerekek délutáni-esti menetrendje, de nem utolsósorban a felnőttek későbbi magánélete szempontjából is nagyon nyomasztóvá válhat. Arról nem is beszélve, hogy nem érdemes a gyerekek vállára túl sok döntési terhet tenni – ami egyik oldalról választási lehetőségnek tűnik, az a valóságban könnyen válhat lojalitáskonfliktus melegágyává, s a gyerekek még egy „szép” válás esetén is sokszor érzik úgy, hogy az egyik szülő pillanatnyi választása árulás a másik szülővel szemben.

Őszintén szólva az egy-hét-itt-egy-hét-ott rendszer is csak abban az esetben működőképes, ha a szülők között valóban frusztráció- és játszmamentes napi szintű kommunikáció zajlik. Rengeteg apró információ cseréjére lesz ugyanis szükség a tornazsákból kimaradt zoknitől kezdve a szorzás gyakorlásán keresztül a betegségek két helyszínen való átvészelésig bezárólag, és akkor a nevelési elvek, szabályok, határok következetes egyeztetéséről még nem is beszéltünk.

Azt ajánlanám tehát, hogy akkor vágjanak bele egy egyhetes váltás rendszerébe, ha rugalmasan, nyitottan, és főleg közösen tudnak a rengeteg megoldandó helyzet elé állni, és ha végső esetben az is belefér, hogy a gyerekek a rendszer bejáratása után jelzik (mert ilyen is van), hogy szívesebben vennék, ha a két otthon helyett lenne egy fix bázisuk.

Üdvözlettel – Kiss Kinga