Fiam 6 éves lesz júliusban. Születésétől fogva velünk aludt, de volt egy
időszak, kb. 2 éves korában, mikor sikerült átszoknia a saját szobájába – egy kiránduláson úgy jött ki, hogy külön aludt és ez ott megtetszett neki, viszont azóta kétszer-háromszor is álmodott szellemekkel, s azóta végképp nem akar ott aludni. Igaz, mikor a volt férjemmel már nem volt semmilyen kapcsolatom, örültem is picit, hogy velünk alszik, de mikor az
apukája elköltözött, próbáltam rábeszélni, hogy mégis jobb lenne a saját szobájában aludni... Most már van egy új kapcsolatom, s hál’ Istennek, jól kijönnek egymással, de az alvás most már egyre nagyobb feszültségforrás...

Kedves Gabriella!

Gyakran látjuk a szülőkkel alvó gyermekek családjában, hogy a szülői ágyban alvásnak funkciója van. Ahogy Ön is őszintén meg tudta fogalmazni, örült is, hogy a férje és Ön közé „áll” (fekszik) a fia. Ez a szerep a gyermek fejében többféle fantáziát elindíthat. Bár azt gondoljuk, hogy kicsik, a fejükben mégis él egy kép arról, hogy miért kell neki a szülők között aludnia. Meg kell védenem anyát? Akkor van a szüleim között béke, ha én ott vagyok? Hogy Önben a válással és az új kapcsolattal átrendeződött a korábbi modell, nem biztos, hogy a fia is követi ezt a változást. Elképzelhető, hogy ugyanúgy gondol az új kapcsolatra, mint az apukája és az Ön kapcsolatára gondolt, amikor elkezdődött a szülői ágyban alvás. Azt szeretném ezzel mondani, nem várható el, hogy azért, mert Ön másképp él meg helyzeteket, ehhez a fia azonnal alkalmazkodjon.Javaslom, hogy első körben beszélje meg vele, hogy most már nagy fiú, és a nagyok a saját ágyukban alszanak. Vigyen oda alvókát, ami megnyugtatja. Lehet ez egy kendő vagy póló, ami az Öné. Érdemes valami kis fényt égve hagyni éjszakára, hogy ne legyen koromsötét. A félelmeit érdemes komolyan venni, nem kicsinyíteni, és így megnyugtatni. Beszélje meg vele, hogy neki mi segítené a saját ágyban alvását. Ha pedig elkezdték az átszoktatást, érdemes kitartani mellette, mert ha visszalépnek, a fiú sem fogja komolyan venni a szándékot.

Üdvözlettel,

Kovács Réka