6 éves kislányom napi 1-1,5 óra mesét néz, mióta itthon vagyunk, azóta napi 2-3 órát. Nagyrészt minőségi, kedves műsorokat, ritkán olyat, amit én nem szeretek, de soha nem néz félelmetes vagy nem neki való tartalmakat. A nap többi részében sokat játszik korának megfelelően, önállóan, illetve a szabadban. Kiegyensúlyozott, nyitott, érdeklődő gyerek. Amióta
a vírus miatt itthon vagyunk, volt egy szorongásos időszaka, sokat kérdezett a betegségről és a halálról, mindennap sírt miatta. Legjobb tudásunknak megfelelően igyekeztünk beszélni vele mindenről és megnyugtatni. Egy ideje esténként lefekvés előtt azt mondja, azon gondolkodik, hogy milyen jó lenne a mesékben élni, ma reggel pedig elsírta magát, és azt kérdezte, hogy miért nem lehetnek itt vele az "igazi életben" a kedvenc szereplői? A kérdésem az lenne, hogy gond-e, ha azt látom rajta, hogy ennyire "kötődik" vagy kötődni szeretne a mesékhez? Mi lehet az oka: ő ilyen típus, vagy a jelenlegi helyzet miatt viselkedik így? Tegyek-e valamit, kellene-e változtatnom a mesenézési szokásain?

Kedves Csenge!

A gyerekek másképp viszonyulnak a valósághoz. Sokszor a megtürtént dolgokra úgy emlékeznek, mintha másképp lett volna, vagy mások élményeit annyira átélik, hogy magukénak tekintik, vagy akár egy mesebeli szereplő annyira fontossá válik, hogy valódinak gondolja, beleszövi az életébe. Jobb, ha ez az ő fantáziájára van bízva, ő képzeli el, és olvasott mesében jelenik meg, nem pedig egy tévében szereplő rajzfilmben, mert az sokkal konkrétabb, sokkal több a kívülről jövő információ, tulajdonság benne. De az óvodáskor alatt teljesen normális, ha az a vágya, hogy valóságos legyen, sőt, ő már a fejlődésben annyira elöl tart a kisóvodásokkal szemben, hogy látja, ez nem valódi, csak nagyon erős még benne az igény, vágy egy könnyebben változtatható, ideálisabb világra. 

A megjelenő szorongás tulajdonképpen teljesen jogos. Amíg a mértéke kezelhető, meg lehet nyugtatni, nem ragad benne, addig nem kell ettől tartani. Hamar találkozott egy olyan krízishelyzettel, amiben sok részletet nem tudunk irányítani, és kiszolgáltatott. A mese ebben biztomságot nyújt. Valószínűleg ha most nem nézne tévét, akkor valamilyen kitalált szereplő lenne a segítségére, vagy egy plüss állata kelne életre. Ha megnyugtatja az a szereplő, akkor képzeljék oda, és tegyék minél inkább a saját életükhöz kapcsolódóvá, minél inkább a kislánya fantáziáihoz kötődve, ne a tényleges szereplőhöz. Ez a karakter tud később egy belső biztonságos ponttá válni, ahol a saját személyiségének egy kis része válik a megnyugtató bázissá.

Üdvözlettel

Standovár Sára