16 éves vagyok, és tudom, hogy nem az én dolgom, mégis aggódom, hogy mama tönkre fogja tenni anyukámék házasságát. Apa anyjáról van szó. Eleinte még sokat voltunk vele, mert ha betegek voltunk, vagy ha
anyáék nem értek rá, ő vigyázott ránk, azonban olyan 6-7 éves lehettem, amikor elkezdte mondani az érveket, hogy miért nem vigyáz ránk, eddig még rendben van, öreg, én meg tudom, érteni, viszont így már csak heti egyszer találkozunk, és ekkor is ott van apa tesója. Mama elbeszélget a másik fiával és annak a családjával, mi meg mintha ott se lennénk, ha pedig valamilyen csoda folytán hozzánk szólna, folyamatosan arra utal, hogy anya biztosan megcsalja apát, vagy hogy kezd kihűlni a házasságuk. Amíg kisebb voltam, nem tűntek fel ezek, de egyre gyakrabban kérdez például ilyeneket szó szerint: "És arra nem gondoltál, milyen lenne, ha mást vettél volna el?"
Tesóm ducibb, nem kövér csak még nem fejlődött ki az alakja, és a szemébe mondta: "Vegyél nyugodtan, bár úgy látom, jobban járnál, ha nem ennél!" Én nem értek az ilyenekhez, de ha egy 12 éves kislánynak ilyet
mondanak, az mély nyomot hagy, nem? És ráadásul ő kicsit visszahúzódóbb is, nem meri megvédeni magát, rendszerint engem kér meg. Én kiállok mindkettőnkért, mert le tudom nyelni és úgy vagyok vele, inkább engem szekáljon, mint anyát vagy a húgomat. Mert rossz látni anyát is, ahogy vasárnaponként teljesen kikészül, hogy vajon mivel fog belékötni megint, egyik veszekedés alkalmával például ezt mondta anyának: "szerintem kezdjétek el megbeszélni, kivel maradjon a két gyerek, mert ezt nem fogom annyiban hagyni!" Ennek a veszekedésnek egyébként az volt az oka, hogy anya nem tudott eljönni a munkahelyéről, hogy segítsen mamának a nagytakarításban. És még csak azt sem lehet mondani, hogy ez pletyka, mert a saját fülemmel hallottam. Csak az a baj, hogy apa túlságosan ragaszkodik ahhoz, hogy anya folyamatosan látogassa az anyósát, és nem veszi észre, hogy mi történik. Anya pedig azért nem akar szólni apának, hogy ne bántsa meg azzal, hogy nem szereti az anyját.  

Nem akarok beleszólni, mert nem érzem, hogy 16 évesen annyi élettapasztalatom lenne, hogy ilyenekbe üssem az orrom, mégis aggódom, tudna esetleg valamit tanácsolni?
Segítségét előre köszönöm!

Kedves 16 éves!

Először is elnézésedet kérem a késői válaszért.

Nagyon sokat teszel, azt gondolom, így is. Bőven elég, ha képes vagy magadat és a húgodat megvédeni. Az a tapasztalat, amit most a nagymamád mellett megszerzel, fontos lehet még az életedben. Ő valószínűleg nem tudja elviselni, hogy az édesapád egyedül döntött abban, hogy kit vegyen el, és nem rá hallgatott.

Vannak olyan anyák, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak beletörődni abba, hogy a gyermekük saját, felnőtt életet kezd élni, és folyamatosan áskálódnak.

Mivel ti egy olyan házasságból származtok, amit ő nem hagyott jóvá, ezért ti is „értéktelennek” számíttok. Nehéz ezt így még leírni is... De sok ember képes ilyen megkülönböztetésre.

Remélem, hogy fel tudod vértezni magadat és a húgodat, hogy a ti értéketek nem azon múlik, hogy a nagymama hogy „minősít” benneteket.

A szüleid felnőtt emberek. Remélem, hogy meg tudják védeni magukat és a házasságukat. Eddig is lenyelték valahogyan a vádakat, és megtanultak alkalmazkodni a helyzethez. Abban igazad van, hogy lehetne sokkal határozottabban kiállni a családotokért, de sajnos a szüleid helyett nem tehetsz.

Az az emberismeret, és élettapasztalat viszont, amit most a családban szerzel, biztosan átsegít majd az életben sok nehézségen. Ugyanakkor jó kiolvasni azt is a soraidból, hogy a családod minden támadás és neheztelés ellenére tartja magát.

Üdvözlettel: Majoros Andrea