A problémám elég részletes, igyekszem csak a legfontosabbakat, lényegre törően leírni. A párom 40 éves, elvált apuka. Előző házasságából született egy kisfia, akit imád, mindent megtesz érte, a láthatási időket másodperces pontossággal betartja, ha esik, ha fúj.
A fiút az édesanyjához tették (másfél éves volt a gyerek a váláskor, most 5). A válás oka nem a tipikus megcsalós történet, hanem az, hogy a nőnek nagyon komoly mentális problémái vannak. Kezeletlen, betegségtudat nélküli borderline-os, autista tünetekkel (vagy valami ilyesmi volt a bírósági papíron, mert vizsgálták őket - anyát, apát). Szörnyű dühkitörései vannak, úgy viselkedik, mint egy őrült 10 éves kislány... A gyereknek elalvás előtt a "halál" szót ismételgeti, hörög neki, félelmetes dolgokról beszél. Nem részletezném, de a
probléma az, hogy el tudja játszani, hogy normális, amikor olyanok előtt van, hogy el kell játszania... De ez tipikus borderline történet, ismerek sajnos mást is. A kisfiú... Szegénykém egy okos kisgyerek lenne, de csecsemőkorától borzasztó a természete. Az apja mondta, hogy vagy aludt - néha, mert iszonyat kevés volt az alvásigénye -, vagy vörös fejjel ordított. Volt olyan, hogy felkeltek éjjel a gyerekhez, és a nő már a saját fejét verte a falba, annyira kivolt, mert a gyereket sehogy nem lehetett elhallgattatni. Nem is csodálom, hogy megkattant... Alapból bolond, és még egy ilyen gyerek...
A fiú most lesz 5 éves, és a szünetek felét itt tölti, plusz minden második hétvégét. Az egész világ körülötte forog, csak már nekünk is jön a baba. Az apukája meg abban a tévhitben van, hogy ez egy rendes, okos kisgyerek, és hogy ő - az apa - a türelmetlen hozzá, de ez NEM IGAZ! Amikor itt van (az én szüleimet és más elérhető rokont is bevonva segítségnek), miden létező felnőttet olyan szinten lefáraszt, hogy nem ismerek magunkra. De szó szerint ijesztő. Mindenkinek a figyelme kellene, és ha nem kapja meg, azonnal üvölt, sír, hisztizik. Este, meg délután nem bír elaludni, mikor nagy nehezen, szó szerint nyöszörgések, félálombeli kínlódások után valahogy elalszik, egész éjjel mászik, rúg, üt, vág, de egyedül nem képes aludni. Nagyon keveset alszik, reggel kipattan az ágyból. Kinyílik a szeme és rohan. Szó szerint. És mindenkit akar azonnal. Keljenek fel, foglalkozzanak vele MOST. Mindenki. Ha gyerekek közé visszük, ott is. Ha valaki nem foglalkozik vele, vagy nem úgy tesz, ahogy ő akarja, azonnal kiakad, hiszti, erőszakosság. Külön szobája van nálunk is, de semmi nem érdekli, pedig sok-sok nagyon jó játéka van. Egyszerűen semmi de semmi nem érdekli a világon. És nem túlzok: egy percre nem lehet lekötni. Semmivel. Ha sikerül, (pl foglalkoztatófüzettel, sok dicsérettel 5 percig játszani - amúgy én tanár vagyok), akkor közbevág, bármit mondok, nem jó, cammog, cicceg, kezemre is üt (!) mostanában, hogy "ne szóljak közbe."

Ő sem tudja, mit akar, és az egész élete egy kínlódás, szenvedés. Bújócskázni akar, de ha megtalálják, ordít. Nem tud felöltözni, fenekét kitörölni, és ha próbálkozik és elsőre nem megy pl. levenni a kabátot, ordít, és mindenkit hibáztat, hogy mennyire megijedt. Semennyire nem önálló. Az apukája folyamatosan rászól, segít neki, mindent megtesz, hogy legalább szalvétába törölje a száját evés közben, és hogy mosson kezet wc után, de egyszerűen 3 másodpercnél mintha nem lenne tovább a memóriája!  Éjjel sokszor felül álmában és nyöszörög. Most utalták pszichiáterhez végre, de azt is úgy sikerült, hogy májusban az oviban valahogy elaludt és megmeredt, habzott a szája, rohama volt, ezért először agydaganat majd epilepszia gyanújával kivizsgálták, és az utolsó EEG-n kiderült, hogy nem képes nyugton lenni, ezért a doktornő beutalta. Amúgy minden eredménye jó, tehát szerencsére az agyban nincs szervi baja. Az is érdekes, hogy rengeteg vizet iszik, mint aki a sivatagban van. Ön tudna javasolni valamit? Menyire komoly a baj? Az apja nagyon fél, hogy gyógyszert adnak neki. Nem akarja. Ő is orvos, és ettől fél. Ja és nagyon fontos probléma: kb. fél éve köpköd a gyerek. Mindig, állandóan, folyamatosan. Van, hogy a lépcső alatt tócsát találok, mert oda bújik köpni. A ruhái rendszeresen csurom nyálak. A kezét, ujját szétrágta. Fegyelmezése teljesen esélytelen. Apja nem mer ráütni, mert fél, hogy elmondja otthon, vagy hogy nem akar majd jönni hozzá. Az anyja sajnos nagyon unintelligens, és minden utolsó senkiházinak elhordja az apját a gyerek előtt - rendszeresen.

Kérem, segítsen. Jön a pici babánk nyáron, félek, hogy mit teszünk, ha a helyzet rosszabbodik, és itt tölt a gyerek egy hónapot. Vagy hogy majd bántja a picit. Mert már a megjelenése és a tekintete is energialeszívó, iszonyatosan negatív. És én pozitív emberként ismerem magam. Az édesanyámat is kikészíti, pedig ő egyszerűen lenyűgözően imádja a gyerekeket, és a legtöbb gyereket úgy manipulálja, mint egy suttogó a lovakat. Imádják. De ezzel nem bír...

Kedves Mostohaanya!

Én is igyekszem lényegre törően válaszolni. Egy hatalmas kérdőjel van bennem: ha a gyermekelhelyezés alatti szakértői vizsgálat során ennyire aggasztó diagnózist állapítottak meg az édesanyánál (amely a nevelési képességet is befolyásolja), hogyan lehetséges, hogy mégis nála helyezték el? Egyéb információ hiányában ezt csak a gyermek igen fiatal korának tudom be, illetve érdekes lehet, hogy ha a szülői alkalmasságot megkérdőjelezték, akkor milyen segítséget javasoltak, s azt megkapja-e, megkapják-e a fiával. Ide kapcsolódik az édesapa hozzáállása az elhelyezés során. Vajon vállalta volna-e a gyermek felügyeleti jogát, felmerült-e ez a lehetőség? Végül, a bírósági kérdések feszegetésének lezárásaként: 4 év telt el az első végzés óta, tehát új pert lehet indítani, ha szeretnének változtatni a fennálló helyzeten, a gyermek érdekében.

A különvált szülők között ingázó gyermek élete minden esetben nehéz, sajátos problémákkal kell megküzdenie: a két család eltérő szokásrendje, követelményei, a szülők közötti nyílt és burkolt feszültségek, játszmák… ez még egy egyébként teherbíró gyermeket is igen megvisel. Hát még egy nehezebb temperamentumú, alapból is érzékeny, alacsonyabb tűrőképességű, nemszeretem kifejezéssel élve „rosszabb természetű” kisfiút!

Mindenképpen pszichoterápiás segítségre van szükségük! A leírása alapján mintha inkább neurológiai kivizsgálásban részesült volna – ez nem elég. Osztályos pszichiátriai kivizsgálást tartanék megfelelőnek, ahol a pszichiáterekből, pszichológusokból stb. álló team részletesebb képet tud alkotni a gyermek állapotáról, megalapozottabban tud segítő beavatkozásokat javasolni. De előre jelzem, nem lesz gyors változás, és az Önök részéről is további komoly energia-befektetést igényel majd.

Egyetértek abban az Ön párjával, hogy az ő felelőssége valóban hatalmas ebben a helyzetben: dicséretes, hogy nem nyúl a bántalmazás eszközéhez, és jól sejti, hogy nem lehet megúszni az édesanyával való viszonya rendezését, amennyire lehetséges.

Ön azzal tesz jót, ha a háttérben lelkileg, érzelmileg támogatja őt ebben az embert próbáló feladatban, elkerüli a bírálatát. Önnek most valóban a közös gyermekük érkezésére kell koncentrálnia! Kívánom, hogy sikerüljön vállt vállnak vetve minél harmonikusabban felépíteniük ezt a mozaikcsaládot.

Üdvözlettel

Simon Sarolta