17 éves fiú vagyok. Állandóan szomorú és lehangolt vagyok. Egy igaz fiúbarátom van, akivel meg tudok beszélni dolgokat (inkább a csajozással kapcsolatos dolgokat). Lánybarátaim nem igazán vannnak, és barátnőm sincs. Egy éve lett vége az első kapcsolatomnak, amin fél éven után sikerült túltennem magam. Azóta a lányok terén folyton csak csalódok, mert a külsőm nem felel meg az elvárásaiknak. Az osztálytársaim nem igazán kedvelnek, és nem tudom, hogy miért. Járműveken vagy bárhol máshol, amikor kedvesen nézek valakire, akkor mindig szúrós szemmel néznek rám.
Van apróbb dolgok, amik örömet tudnak okozni, de ilyen ritkán van. A családom nagyon szeret, engem de még sincs kedvem velük beszélni a problémáimról. A bánataimat általában magamba fojtom és rágódok rajtuk. 5 éve halt meg a nagyszüleim kutyája. Ez egy nagy trauma volt nekem, mert vele együtt nőttem fel. Még a mai napig sem tudtam teljesen túltenni magam rajta.
Ezek így összesen depressziónak számítanak?

Kedves 17 éves fiú!

Nem, ezek így még összességében sem számítanak depressziónak - de gondolom, nem is erre irányul a kérdés valójában.  Összességében szerintem inkább az a helyzet, hogy egy érzékeny, érzelmes, ön- és társismereti kérdésekre fogékony serdülő fiú vagy, aki most keresi a helyét a világban, most szembesül élesen azzal, hogy mire képes és másoktól mit várhat - és ez egy igazán küzdelmes, felemelő hullámhegyeket és feneketlennek tűnő hullámvölgyeket tartogató, hosszú folyamat. A manapság általánosan jellemző lehangoltságot én ennek a küzdelemnek a megélt nehézségeivel magyaráznám, illetve a Te önelemzésre hajlamos lelki alkatoddal (aminek rengeteg előnye is van, lesz, lehet!). Úgyhogy nézzük inkább végig a listát.

Van egy igaz fiúbarátod - hatalmas pipa! Az egyik legnagyobb értéket magadénak tudhatod az életben. Kérd ki a tanácsát, légy kíváncsi az észrevételeire, támaszkodj a véleményére. Ő kívülről is lát téged, és lehet, hogy tud segíteni a társas helyzeted megértésében is.

Jelenleg nincs barátnőd, de már volt egy kapcsolatod. Az elsőt megélni az egyik leggyönyörűbb és legdicsőbb, elveszteni, elgyászolni a legnehezebb élmény! Igazi kincs, amit megőrizhetsz belőle: volt valaki, aki értékesnek, szépnek talált Téged - ez önmagában azt bizonyítja, hogy így is van, nem igaz?! Engedd meg magadnak, hogy ebből táplálkozz. Ne kezdd el megpróbálni teljesíteni a csajok elvárásait teljes mértékben, annak nem lesz jó vége.

Idegenek nem viszonozzák a kedvességedet - welcome to Hungary... bocs, de tényleg. Majd ha külföldön jársz, meglátod, mennyire a kultúrában gyökerezik az, hogy az emberek mit engednek meg maguknak az utcán. Ne vedd magadra.

A családod nagyon szeret - ld. amit írtam a legjobb fiúbarátodnál! Azzal a különbséggel, hogy természetes, hogy elsősorban nem az ő véleményükre vagy kíváncsi. Nem baj, ha nem feléjük tudsz legjobban megnyílni. De a biztos háttér azért erőt ad, nem?

Írhatsz naplót is, az önmagában sokat segít!

A kutyus pedig hasonló téma az első szerelemhez. Mit szólnál egy "kutyaharapást szőrivel" megoldáshoz...? A veszteségek feldolgozásával tényleg fontos valamit kezdened.

A csemegét a végére hagytam: hát mik ezek az apró, örömet okozó dolgok?! Ezeket ápold, tápláld, szaporítsd, ezek felé törekedj! Egyre több és több ajtót fognak megnyitni benned, előtted.

Üdvözlettel

Simon Sarolta