Evészavarral kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. 25 éves, 165 cm magas lány vagyok, jelenleg 53-54 kg. A súlyom - bár lehetne 3-4- kilóval kevesebb - alapvetően normálisnak mondható, mégis borzalmasan rosszul érzem magam a bőrömben. Kamaszkoromban túlsúlyos voltam, de nagy erőfeszítések árán 22 éves koromra sikerült megszabadulnom a feleslegtől. 23 évesen már 50 kg voltam, tavaly pedig sikerült alámennem a bűvös 50-es számnak. Nagyon boldog és büszke voltam, úgy éreztem, elértem az életben valami olyasmit, amire örökké büszke leszek. Persze mindennek megvolt az ára, sokszor alig tudtam ellátni a napi feladataimat, annyira gyengének éreztem magam. A menstruációm többször elmaradt, és a körülöttem élők (a párom, a családom és a barátaim) elkezdtek komolyan aggódni értem. Az ő unszolásukra mentem el először pszichológushoz. A célom igazából a környezetem megnyugtatása volt, hízni semmiképp nem akartam. Mégis, a terápia legfőbb "eredménye" az lett, hogy lassan, de biztosan visszakúsztak rám a vérrel-verejtékkel leadott kilók. A fő ok az volt, hogy a hosszas koplalás és a kimerítő edzések után a szervezetem megzavarodott, és falási rohamaim lettek. Volt olyan hét, amikor minden második este kifosztottam a hűtőt, amit persze koplalás, majd újabb falásroham követett. Eleinte nem tettem semmit, hogy megszabaduljak a befalt ételtől, de idővel kitanultam a módját, és - leírni is szörnyű - sikerült kihánynom, amit befaltam.

Persze az ilyemit nem lehet sokáig titokban tartani, most már a párom is tud a problémámról, és kétségbe van esve. Nagyon félt engem, és nem tudja, hogyan segítsen. Egy boldog, szerelmes ember nem hánytatja magát, és nem sír, nem aggódik az alakja miatt, hanem boldogsághájat növeszt, és jókat vacsorázik. Ezek szerint én se boldog, se szerelmes nem vagyok... A barátom ebből kiindulva a betegségemet a párkapcsolatunk kudarcaként éli meg, és úgy érzi, nem elégít ki engem az ő szeretete. Sokszor mondja, hogy biztosan azért vagyok boldogtalan, mert más férfiakkal szeretnék lenni, nem vele. Ebből persze semmi sem igaz, bármit megtennék, hogy megmemtsem a kapcsolatunkat, de sajnos az evészavar nem múlik el egyik napról a másikra... semmit sem tudok megígérni. Pszichológushoz már nem járok, sajnos nem sokat segített.

Mit tehetnék, hogy meggyógyuljak? Szeretnék együtt maradni a barátommal, de nem akarom őt belerántani a betegségemmel járó szenvedésbe. Mi erről a véleménye, hogyan tudnám megoldani ezt a helyzetet? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Gombóc!

A leírtak alapján Ön olyan mentális problémában szenved, amely nem csupán a lelki, hanem a testi egészségét is súlyosan fenyegeti. El kell fogadnia tényt, hogy olyan betegséggel állunk szemben, ami kezelésre szorul. Az sajnos a rendellenesség természetéből fakad, hogy nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, és gyakran az egyik végletből a másikba csúszik – nem csupán az evés vagy a kilók, hanem az érzelmek terén is. Erre a problémára nem létezik egyetlen tabletta, ami varázsütésre megszünteti a szenvedést. A jelenleg ismert egyetlen kezelési mód a terápia (olykor gyógyszerrel kiegészítve), ami azonban hosszas és nagyfokú türelmet, kitartást igényel – mind a páciens, mind a terapeuta részéről.

Szeretném egyúttal megnyugtatni a barátját: a szenvedéseinek nem ő az oka. A falási rohamok, a hánytatás, az érzelmi hullámvasút nem neki szól, nem a vele való elégedetlenségnek tart tükröt. Egyszóval: nem vele elégedetlen, hanem saját magával.

Bármennyire is ellenzi a felvetésemet, a problémáját csak szakember segítségével lehet orvosolni. Megértem, ha elégedetlen volt a pszichológusával, ugyanakkor arra buzdítom, hogy keressen fel más szakembert, akiben képes megbízni. A tünetei jól azonosíthatók, nem szükséges, hogy a pszichológus találgasson, és üres köröket fusson. Azonban az okok feltárásához és megoldás megtalálásához időre és kitartásra van szükség. Egy szervi eredetű betegségből sem mindig egyenes a kiút, a lelki problémákra pedig ez hatványozottan érvényes.

Javaslom, nézzen körül a http://www.mipszi.hu/pszichologuskereso link alatt.

Ön veszélyben van, ne habozzon segítséget kérni!

Üdvözlettel:
Herceg Attila