Évek óta egyedülálló, elvált nő vagyok, harmincas éveim közepén. A válás után a körülöttem lévő ismerősök és barátok száma megfogyatkozott, és ez azóta sem sokat változott. Miután újra magamra találtam és egy új állás révén megszűntek az anyagi problémáim, utazgattam, új hobbikat próbáltam ki és igyekeztem tartalmasabban élni, azonban egy hirtelen jött krónikus betegség okozott hosszabb időn át nehézségeket - ez most már kezelés alatt áll és nem okoz szenvedést. Hiszek abban, hogy szembe kell néznünk az élet nehézségeivel és tanulni, fejleszteni önmagunkat. Igyekszem mindig békés és barátságos lenni, gondolataimat és érzéseimet megélni, értelmezni és a helyükre tenni. Ezek ellenére időről időre felüti fejét bennem a kétkedés önmagamban, megkerdőjelezem a képességeimet szinte mindenben, ez pedig gúzsba köt és szorongok tőle.
Egy ideje tapasztaltam azt, hogy a hangulatom nagyon gyorsan változik, egyik percről a másikra kibillenek a nyugodtnak tűnő állapotomból és nem tudom visszafogni a könnyeimet. Új társaságban van hogy kényelmetlenül érzem magam, szorongok és tétován viselkedem, amitől úgy érzem, mások biztosan kellemetlennek tartják a társaságom, így néha inkább próbálom kerülni a helyzetet. Furcsa, hogy ezek az érzések mostanában jönnek elő, hiszen az elmúlt 4-5 évben voltak sokkal nehezebb és rosszabb periódusok az életemben, most minden nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, mégis az érzelmeim kiszámíthatatlanok, és nem tudom őket a helyükre tenni. Munkatársaim roppant kritikusnak tartanak, de csak magammal szemben, ezt általaban nem veszem észre.
Vannak még rám váró kérdések. Vajon egyedül élek ezután mindig vagy találok párt? Ki tudja, bár azt érzem, hogy a szeretetemet még nem élem meg, és ez hiányzik, de nem akarok emiatt beleszaladni hazug kapcsolatokba. Attól tartok, hogy ha nem tudom megérteni, mi is történik jelenleg, akkor egy sokkal súlyosabb állapotba csúszok bele. Kérem, segitsen, hogy csak egy kis iránymutatásra lenne szükségem vagy komolyabb pszichés segítségre, nem tudom megítélni.

Kedves Hökgyem!

A leírt tünetek utalnak mind hangulati problémákra (sírósság, alacsony önértékelés, jövővel kapcsolatos aggodalmak), mind szorongásos zavarokra (társaságban megjelenő érzések). Gyakran látjuk, hogy a fenti tünetek egy nehezebb élethelyzet után jelennek meg, amikor a lelkünk érzi, hogy túl vagyunk a nehezén, „nem kell tartani magunkat”.

A válás vesztesége, a szociális háló szűkülése, az egzisztenciális nehézségek, a krónikus egészségügyi problémák mind rizikófaktorok a lelki zavarok tekintetében, így nagy erőre vall, hogy az elmúlt éveket egyedül csinálta végig. De az ember társas lény, nem arra vagyunk kitalálva, hogy egyedül oldjunk meg minden problémát.

Ahogy Ön is írta a levelében, tart tőle, hogy súlyosabb állapotba kerülhet, ha most nem talál új utat az életében. Ön számos krízisen van túl. A krízis jellemzője, hogy életünk több területén változtatásra kényszerít, ami sikeres esetben gazdagabbá tesz minket, rosszabb esetben beleragadunk, és magába szippant. Ön az elmúlt krízisek praktikus részeit sikeresen átalakította, azonban az az érzésem, hogy a lélektani része még hátra van. Új szakaszt az életben pedig akkor lehet kezdeni, ha az előzőeket lezártam, és tudok rá építeni. Ez hatalmas lélektani munka, és a fent leírt tünetek fényében azt javaslom, kérje ehhez szakember segítségét.

Üdvözlettel,

Kovács Réka