Teljesen kétségbe vagyok esve...  A lányom 2,5 éves. Kb. másfél hete még szopizott.  Töbször próbálkoztam az elválasztással (külső nyomás hatására), de túl érzékeny a kis lelke és elkezdett dadogni, berekedt, elment a hangja stb.  tüneteket produkált - így válszolt az
elválasztásra. Ilyenkor mindig felfüggesztettük az elválasztást. Háziorvosunk pszichológushoz küldött.  Ott a cél a ciciről való leszoktatás - a cicizés volt a fő "probléma". Szerinte túl szoros a kapcsolat köztünk.  Akkor még pelusos volt, mára viszont teljesen magától hagyta el, éjjelre kell csak neki.  Együtt is aludtunk. Igény szerint cicizett, csak cicin volt hajlandó elaludni.  Másfél hónapunk volt a házi feladatra: különalvás, csak esti alváshoz való cicizés. Igyekeztünk is, persze csak óvatosan, nehogy lelkileg megbetegedjen.  A külön alvás meglepően könnyen ment.  A cici elhagyása... Ez nem ment nagy sikerrel.

A nagyobb lányok 9 és 5 évesek.  Mentek nyaralni a nagymamához pár napra, a kissebb mindig marad velem, de most ő is szeretett volna menni. Elmagyaráztam neki, hogy ott nem lesz cici. Ott nem leszek én.  Ha szeretne, ennek tudatában persze mehet ő is. Mondta is, hogy megy.  3-4 napról volt szó.  Napi szinten tartottam vele-velük a kapcsolatot. Kérdeztem mindennap, de nem szeretett volna hazajönni. Szépen elvolt, elaludt cici nélkül.  Mikor letelt a pár nap, gondoltam, nem hagyom elúszni a lehetőséget, ha már ő kezdeményezte, biztosan érett az elválasztásra.  Nem kínáltam itthon cicivel. Ahogy hazajöttek, másnap azért kérte. Én a külső nyomás és az orvosi vélenyek hatására kitartottam eddig a döntésem mellett, nem kap cicit. Ennek már több mint egy hete. Apa segítet hazajöttük után, akkorra szabadságot vett ki, hogy sokat tudjon a kicsivel lenni. Mára már visszament dolgozni, mi pedig ketten nagyon megszenvedjük. Nagyon nehezen alszik el.  Az eddig legkiegyensúlyozottabb gyerekem egész nap nyüszög, nyávog, hisztizik, verekszik, ha kér (naponta még mindig többször kér cicit), de  ugye nem kap, engem is csapkod, verekszik, álomba sírja magát!  Sosem bántott. Nagyon nyugodt gyerek volt. Most árnyéka önmagának. Ha sír, vele sírok - úgy, hogy ne lássa. Rettenetesen nehéz ez számára is és számomra is.  Már elbizonytalanodtam. A pszichológus, aki a dadogás miatt foglalkozik a gyerekkel, azt mondta, nagyon ügyesek vagyunk. Én nem vagyok benne biztos. Rettenetesen kínludunk. Ő is.  Én is. Másfél hét megvonásnál tartunk. Azon is elgondolkodtam, adjam-e vissza neki a cicit. Kétségbeestem. Elbizonytalanodtam. Jól döntöttem? Adjam vissza neki a cicit? Nem ártanék vele többet, mint használnék? Belekezdtem, akkor vigyem végig? Ha visszakapja, mi lesz? Teljen összezavarom.  Teljesen összezavarodtam. A legborzasztóbb, hogy segíthetnék neki, de nem teszem, mert nem adok neki cicit, hiába kéri. Elutasítja részemről a közeledést.

Kedves Nikolett!

Nagyon jól érzékeltette a helyzetüket, nagyon megjelenik benne az elvizonytalanodás. Érdemes lenne erről beszélgetnie a pszichológussal, mert ő még inkább látja az Önök helyzetét, és talán még jobban értené a folyamatban levő munkát. Ugyanis ez nem egy steril, feladatorientált műfaj, hanem nagyon sokat jelent a kapcsolat, ami a háttérben van. Például a kislányával. Azt hiszem, hogy az a fajta bizonytalanság és kétségbeesés, amely Önben megjelenik, kislányában is ott lehet. Neki a világ ismerete és megértése még mindig részben az Ön szemüvegén keresztül történik. Így ha ennyire el van bizonytalanodva, hogy mit is gondoljon az elválasztásról, akkor hasonlót él meg ő is. Így már érthetőbb a nyűgössége, nyugtalansága. Ezért is lehet, hogy máshol, mással jobban elvan szopizás nélkül.

Valahol az Ön fejében kellene átcimkézni a történéseket. Bár igaz, hogy ez egy nagy veszteség, amikor a testi kontaktus és a kötődés ilyen egyértelmű megnyilvánulása megszűnik, de valójában csak átalakul. Ha megérti és elhiszi, hogy lehet mással is megnyugtatni, ha elhiszi, hogy ezzel segíti a gyermek önállósodását, és elhiszi, hogy képesek egy új közös nyelv kialakítására, akkor könnyebben is fog menni. Kislánya haragszik, jogosan, és emiatt elutasítóbb. De ez átmeneti, és rátanulhatnak másfajta megnyugtatására, másfajta kapcsolódásra. Próbáljon meg minél többféle dolgot felajánlani helyette, mikor szopizna. És ne ijedjen meg attól, hogy ő távolsággal reagál. Talán csak teszteli, komolyan gondolja-e ezt a nem szopizást. És megérzi, ha bizonytalan, kétségbeesett. Ha már így belevágtak, keresse magában a választ, hogy mi egyéb kerülhet így előtérbe, milyen előnye van ennek az eltávolodásnak? Talán könnyebb lesz kitartani a nehezebb időszakban.

Üdvözlettel

Standovár Sára