18 éves lány vagyok. Nagyon sok családi probléma van itthon, a szüleim elváltak. Az anyukám mindig engem terhel a gondjaival, mint pl. hogy megöli magát, megunta az életet és hogy én vagyok az oka. Emelett mindenben segítek neki, támogatom őt, de ezt nem veszi észre. Sokat veszekedünk, és az apukám sem tartja velem a kapcsolatot, aki amúgy nagyon hiányzik nekem. Ezek a gondok nem látszanak rajtam... de én amikor csak tehetem, iszom. Az utóbbi időben lett rosszabb a helyzet, mivel elvittek a mentők kétszer is. Gyógyszereket is veszek be általában - mindegy, mit, csak sokat, hogy aludjak tőle. Azért írtam ezt le, mert nem tudom, mi lenne jobb... Ha itthagynám őket vagy ha maradok?

Kedves 18 éves lány!

Mi lenne, ha még "látszanának" is rajtad a gondok?! Ami igazán elszomorít, hogy a nekem írt leveledből azt gyanítom, nem igazán találtál eddig a környezetedben olyasvalakit, aki észrevenné, akinek megmutatnád, akire rábíznád a titkaidat, szenvedésedet, akivel való kapcsolatodban enyhülést, vigaszt találnál.

Engem most megkerestél, remélem, hogy biztatásom nyomán kis erőre kapsz, és kicsit jobban körülnézel: ki lehet az a személy, akár társaság, aki támogathatna téged ebben a nehéz helyzetben, időszakban? Lehet, hogy van melletted pár haver - aki akár barát is lehetne. Vagy olyan felnőtt - tanár, rokon, ismerős -, aki több élettapasztalattal, pár jókor jövő vigasztaló szóval, megtartó hallgatással erőt öntene beléd a változtatáshoz. Ha a személyes ismeretségi körödben elakadsz, kérhetsz segítséget a területileg illetékes Család- és Gyermekjóléti Központban is.

A kérdésed mögött valódi lehetőség, épülő akarat is áll? Én úgy látom, hogy igen, ezért írhattad le. És ha így van, akkor nekem is van egy kérdésem: miért is maradnál?!

Miért maradnál abban a helyzetben, ami téged testileg, lelkileg tönkretesz? Lehet, hogy ha nyugodtabb életkörülmények között egy kis levegőhöz jutnál, elkezdenéd egészen más színben látni a dolgokat. A mindennapos, felőrlő nyomás alól szabadulva még édesanyádnak is jobban tudnál talán segíteni (annyiban, amennyire ez a te dolgod egyáltalán! Mert hogy például nem a te felelősséged az, hogy ilyen helyzetbe került, az egészen biztos. Ahogy az is, hogy nem segítesz rajta, ha megismétled szerencsétlenné alakuló sorsát...)  Illetve, elkezdhetnél egy saját kapcsolatot kialakítani édesapáddal - amennyire most éppen lehet.

Persze azt nem tudom, hogy milyen úton tudnád "otthagyni őket" (vajon kiket takar ez a többes szám...?). Azt feltételezem, hogy neked kezd összeállni a fejedben egy terv. Menj, hogy ne (a mentők) vigyenek!

Bízom benne, hogy sikerül elindulnod a saját utadon.

Üdvözöl

Simon Sarolta