Két gyermekem apjával 6 évvel ezelőtt költöztünk külön. Először a gyerekeim velem voltak, ő hétvégenként vitte el őket. Most heti 4 napot "vele" illetve inkább a nagymamával vannak, ez a volt párom bántalmazásai és fenyegetései miatt alakult így. A többi napokat velünk töltik. A lányok 8 és 13 évesek. Probléma a kisebbik lányommal kapcsolatban merült fel, amiben szeretném a tanácsát kérni. Én azóta férjhez mentem, a férjem imádja őket és nagyon jól kijön a lányokkal, eddig ez fordítva is így működött. Most viszont kb. 2 hónapja a kisebbik lányom, Bogi, amikor itt vannak, akkor többször előfordult, hogy nem köszön a páromnak, levegőnek nézi. Mostanában pedig van olyan, hogy megyek értük és ő nem akar jönni. A nagyobb lányom elmondása szerint reggel még várta, hogy mikor megyek és örült, hogy megyünk majd mindenfelé, majd miután találkozott az apjával, már úgy szállt ki az autóból, hogy ő nem akar jönni hozzánk. Nem tudom, mit tegyek? Gyanítom, hogy az apja próbálja ellenünk nevelni a gyereket. A férjem egy sikeres, okos, intelligens ember, eddig a kicsi is odáig volt érte, sőt most nyaralás alatt is, amíg nem volt az apja közelében, teljesen normálisan viselkedett. Mihelyst viszont átlépjük azt a települést jelző táblát, ahol az apja lakik, rögtön megváltozik a viselkedése. Ott minden meg van neki engedve, nincsenek szabályok, azt csinál, amit csak akar. Ez a gyermek viselkedésében is megfigyelhető, míg nálunk tudja, hogy itt kérni kell, ott utasításokat ad és hisztizik. Itt igyekszik vigyázni a rendre, ott bármit megtehet. Itt megköszöni, ha kap valamit, ott köszönet nélkül elveszi. Valószínűnek tartom, hogy a volt párom attól tart, a gyerek jobban fogja a férjemet szeretni, mint őt. Sajnos hozzá kell tennem, sajátos, "paraszt" gondolkodással rendelkezik, amelyet próbál ráerőszakolni a kislányra is. Elmondtuk neki, mennyire rosszul esik nekünk az, amikor annyira várjuk, hogy végre velünk legyen és nem akar jönni, vagy éppen ha nem köszön, illetve azt is, hogy az nem szép dolog. Ha kérdezem, miért nem akar jönni, nem válaszol, mintha meg sem hallotta volna a kérdést. Tartok attól, hogy amennyiben büntetésben részesítjük, akkor még kevésbé akar hozzánk jönni, hiszen az apjánál minden meg van engedve. Viszont így soha nem kell azzal számolnia, hogy a tetteinek konzekvenciája is lehet. Várom a gyermek számára legmegfelelőbb javaslatát. Előre is köszönöm a segítségét! Üdvözlettel, Nikoletta

Kedves Nikoletta!

Nagyon nehéz ilyen helyzetekben bármilyen tanácsot is adnom, mert annyi az érzelmi terheltség a történetben, az utalás eseményekre, hogy nehéz objektívnak maradni. Mindig, amikor válás utáni vitákban találja magát az ember, akkor szereti hallani a másik felet is. Az ő szempontjait. Nem azért, mintha valamiféle igazságot keresne, hanem arról kap képet, hogy melyik félhez hogyan kell közelíteni, hogy jobban megértse a gyermek szempontjait. Az biztos, hogy a gyerekek nehéz helyzetben vannak, mert próbálnak alkalmazkodni, ill. a kialakult helyzetben próbálják megtalálni a nekik legjobb pozíciót. És ebben nem hibáztathatóak.

Legszívesebben azt tanácsolnám, hogy keressenek meg egy szakembert, aki segít eligazodni a helyzetben, de lehet, hogy ezen a szinten már túl vannak.

Amit viszont biztosan érzek a leveléből, hogy a volt férje felé rengeteg indulata van – nincs kétségem afelől, hogy fordítva is így van. És a kislányuk ebben a légkörben próbálja megtalálni a helyét, és ez rettentő nehéz neki. Ha valaki elkezdi az „enyhülést” és kevésbé néz ellenségként a másikra, az sokat segíthet a gyermeken. Sokszor az indulatok miatt lezáródnak információs csatornák. Nem lehet elmesélni a másik helyen történteket – mert valaki mindig felkapja a vizet, vagy balhé lesz, veszekedős telefonok.

A gyermek számára tehát az a legjobb, ha a felnőttek kevesebb vitával és kevesebb előítélettel kezdenek el közelíteni egymás felé, megpróbálják megérteni kölcsönösen a másik érzelmi igényét, veszteségét, az erre adott rossz reakcióit is. Talán akkor a gyerekeknek is könnyebb lesz.

Üdvözlettel: Majoros Andrea