Kedves Sarolta! Párom (nem feleségem) édesanyja a kislányunk születése után 3 héttel hunyt el. Ez eléggé rányomta bélyegét a kapcsolatunkra onnan kezdve, hogy a párom nem hozzám jött haza a baba születését követően. Én ott váltam feketes...báránnyá, amikor azt mertem mondani, hogy nem túl jó ötlet, hogy ő akarja ápolni az édesanyját frissen szült anyaként. Szóval oda ment "haza", aztán ez úgy is maradt. Utána az volt az érv, hogy nem akarja az apját magára hagyni - én meg távol lakom (12 km árnyas úton!!!), és még halom nem igazán elfogadható "érv", szóval elindult az elhidegülés alkalmi szócsatákkal fűszerezve. Én mindennap mentem - kezdetben hozzájuk - majd a kicsihez. Addig főleg nem volt ez baj, amíg szombatonként továbbképzésre járt, és én vigyáztam Pöttömkére. Aztán kb. 3/4 év után közölte, hogy ez őt nagyon zavarja, szerinte a gyereknek sem jó és egyáltalán... mi nem vagyunk együtt, és ez így nem jó. Újabb veszekedés után belementem, hogy heti 3 alkalommal megyek.
Először ez idő alatt kettesben voltunk a kicsivel, később az anyja sajnos "beszivárgott", és ez odáig fajult, hogy már egy percet sem vagyok egyedül a kislányommal. Ha beszélni akarok vele, az anyja válaszol (?!), minden mozdulatomat, tettemet kritizálja ("őőő ismeri, őőő tudja, hogy mi kell neki, őőő-őőő-őőő), és többszöri kérésem ellenére sem hajlandó ezen változtatni, illetve több időt biztosítani nekünk. És még sorolhatnék számtalan olyan dolgot, amivel azt sugallja, hogy kell engem levegőnek nézni (pl. ők ketten esznek, de olyan, hogy "kínáljuk meg apát is", még soha, egyetlen egyszer sem történt). Teljesen "rászívta" magát a kicsire és meggyőződése, hogy mindent remekül, sőt még annál is jobban csinál. Arra kértem legutóbb, hogy mivel látom, a kislányom nehezen szakadna le róla, nem tudnám egyedül elvinni, jöjjön el vele hozzám ő is. "Szó sem lehet róla, most kezdte az ovit, az is milyen trauma"... Az ovi is egy jó kérdés, nem mellékesen, mert van egy olyan érzésem - mivel az ő édesanyja ott dolgozott - kevésbé lesznek "szigorúak" az óvónők a beszoktatást illetően...
Nagyon nem akartam jogi útra terelni ezt az egészet - javasoltam azt is, hogy együtt kérdezzünk meg szakembert, hogy a legjobbat nyújtsuk a kicsinek - erre azt válaszolta, hogy "ez is csak azért kell, hogy a felsőbbrendűségemet bizonyítsam" (???). Lassan viszont már nem látok más kiutat, de gondoltam, előbb mégis megkérdezem Önt, hogy mi a véleménye erről az egészről, hogy látja, mi a kislányomnak a legjobb. Ő most 39 és fél hónapos... és mindennap belehalok, ha nem
láthatom. Köszönöm.
Megrendelem
