26 éves, dolgozó lány vagyok és az életem értelemnélküliségének érzésével küzdök. Már egy ideje foglalkozom önismerettel, így számos elakadásommal és traumámmal dolgoztam már (szakember segítségével), és talán pont emiatt nyomasztó igazán, hogy nem tudok kilépni ebből a fáradt értelemnélküliség-érzésből. A szakmámban dolgozom (biomérnökként), de a nyári időszakban elég kevés a munka, és csak tengetem a napokat. Mindig várok valamire, vártam a nyárra, hogy vége legyen a munkán kívüli kötelezettségeimnek és "szabad" lehessek - nem segített. Várom a hétvégét, a barátokkal való találkozást, programot - csak a pillanatban segít. Vártam a szerelmet - s most hiába vár rám egy csodálatos férfi, nem tudok igazán kapcsolódni.
Mintha időről-időre kiemelkednék a magányos, sötét depresszióból, de az mindig és újra visszahúzna, mintha az lenne az "alaphangulatom". Életerőm és életörömöm alig. Öngyilkossági gondolataim vannak, de soha nem tenném meg -  viszont sok értelmét sem látom az életemnek.
Tudom, hogy ezekre a kérdésekre ilyen felületen nem lehet választ kapni, ezért egy egyszerűbbet szeretnék kérdezni. Vajon mindebből ki tudna-e lendíteni egy munkahely-váltás, valamilyen környezeti változás? (A gondolati váltással sajnos nem boldogulok egyedül, a mélység mindig visszahúz.) Mostanában napokig nincs feladatom a munakhelyemen, szinte 5 mondatnál
többet  nem szól hozzám senki. Tudom, hogy ez is bőven hozzájárul az értelemnélküliség érzéséhez, hiszen értékes munkaerő lehetnék, hozzá tudnék tenni a világhoz. Önmagában az ingerszegény munkahelyi környezet lehet-e egy ilyen mélységű depresszió oka? És ha a világomat magam teremtem a gondolataimmal, hogyan teremtsek magamnak más világot, ha teljesen "elszegényedtem" már gondolatilag? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Hölgyem!

Próbálok az "egyszerűbbre" válaszolni, de nem érhetem be az eldöntendő kérdésre adható válasszal... A munkahelyváltás, illetve valamilyen környezetváltozás feltételezhetően jó hatással lenne a hangulati életére, átmenetileg jó eséllyel. Egyetértek abban is, hogy a gondolati váltás önmagában nagyon nehéz: nem érdemes magát hibáztatnia azért, hogy a "mélység visszahúzza"!

Ugyanakkor ez a "mélység" az új körülményeket megszokva, illetve az újszerű ingereket saját magán átszűrve ugyanúgy megtalálná - és talán ezért is írt ezzel kapcsolatban ide.
Arra kérem, hogy ne ostorozza magát ilyen leegyszerűsítő frázisokkal - belső és külső világ folyamatosan egymásra hatnak, olykor az egyik, máskor a másik "irányból" lehet könnyebben elérni a kívánt változást.

Tehát két irányban is érdemes lenne elindulnia: bátran felfedezni, hogy hol, miképpen tudna "hozzátenni a világhoz", ami értelmet adna munkatevékenységének, amelyben jobban átélhetné saját hatását, közvetlenebb visszajelzéseket kaphatna. Emellett ismét ideje lenne elmélyülnie valamilyen önismereti vagy terápiás munkában, ami támogatja erőforrásai tudatosításában, meglévő értékei elismerésében, eligazítja kapcsolatai reálisabb, örömtelibb megélésében. Választhat valamilyen új, akár kihívást tartogató módszert, hogy tágítsa komfortzónáját - hiszen a paletta igen széles az egyénitől a csoportmódszerekig, a verbális terápiáktól a zenét, mozgást, táncot is alkalmazó technikákig. A pszichodráma is megfontolandó! Továbbá tájékozódásként jó szívvel ajánlom az egzisztenciális pszichoterápia irányzatát, ezen belül is Irving Yalom munkásságát.

Attól óva inteném, hogy gyökeres változásban reménykedjen világlátását, alapbeállítódását illetően. De ha képes lesz az Ön számára kellemesebb, megerősítőbb, jutalmazóbb feltételeket találni, megtartani, az segítheti derűsebb, nyugodtabb mindennapok felé.

Üdvözlettel

Simon Sarolta