Kedves Sarolta! 15 éves lány vagyok. Mindenem megvan (az egyik legjobb tanuló vagyok az osztályban, van sok barátom, a szüleim szeretnek és foglalkoznak velem, a nővérem az egyik legjobb barátnőm és jólétben élek), mégis, nem tudom értékelni mindezt. Mostanában egyre többet vagyok szomorú, mikor nincs rá semmilyen okom. Mindig is vidám ember voltam. Persze vannak jó napjaim, amikor boldog vagyok, de aztán jön valami, és úgy ereszkedik rám a szomorúság, mint egy búra. Van, amikor az egész napom ilyen. Szerencsére jól tudom leplezni, így senki se vette még észre. Nem merem senkinek se elmondani, mert félek, hogy elítélnének, hisz én vagyok a tökéletes lány (sokan mondták már), mégis üresnek és szomorúnak érzem magamat. Az anyukámnak nem merem elmondani, mert nagyon érzékeny típus, az apukám meg nem az az ember,  akivel az érzéseket meg lehet beszélni, a nővérem meg a barátnőim meg nem értenék meg. Nem tudom, pontosan mikor kezdődött, de 1-2 hónapja kezdett el ennyire erősen jelentkezni. Nem tudom, mit tegyek, hogy megint ugyanaz a vidám ember legyek, mint régebben voltam. Előre is köszönöm válaszát!

Kedves 15 éves lány!

Kérlek, ne vedd cikizésnek, de azzal kezdem, hogy idézek a leveledből, csak kicsit átrendezem a mondatokat. Szerintem nagyon tanulságos!
1. "van sok barátom, a szüleim szeretnek és foglalkoznak velem, a nővérem az egyik legjobb barátnőm" - "Az anyukámnak nem merem elmondani, mert nagyon érzékeny típus, az apukám meg nem az az ember,
akivel az érzéseket meg lehet beszélni, a nővérem meg a barátnőim meg nem értenék meg." Hogy is van ez?! Melyik az "igaz" - vagy el lehet dönteni egyáltalán? Nem hiszem, hogy fekete-fehér a helyzet.
2. "Mindenem megvan". Ki szerint minden? Felsoroltál egy pár dolgot. Ezek számodra valóban értékek? Vagy csak általánosan elfogadott értékeket idézel? Mi hiányzik neked, ha őszinte akarsz lenni magadhoz? (Szerintem érdemes).
3. "Mindig is vidám ember voltam". Helyesbítenék: eddig gyerek voltál. Vidám gyerek voltál. De örülök! Ezek szerint ezt a hamuba sült pogácsát megkaptad az élettől, lesz miből táplálkoznod. Ha megadatik egy gondtalan gyermekkor, könnyebben veszed a lét elkerülhetetlen dilemmáit, kétségeit, döntéshelyzeteit, amikre ezentúl választ - saját választ kell adnod. Szóval a rossz hír, hogy a gyerekkornak, a gyermeki viszonyulás lehetőségének vége: ugyanaz a vidám ember már nem lehetsz többé. A jó hír, hogy olyannak tűnsz, akit foglalkoztat egy érett, felelősségteljes, megelégedett felnőtt élet lehetősége; illetve, hogy ennek kialakításához vannak is erőforrásaid.
4. "Szerencsére jól tudom leplezni, így senki se vette még észre. Nem merem senkinek se elmondani, mert félek, hogy elítélnének, hisz én vagyok a tökéletes lány (sokan mondták már), mégis üresnek és szomorúnak érzem magamat." Szerencse, de legyél ezzel óvatos. Jó, ha nem sodornak el folyton az érzéseid, de azt a képességedet is érdemes csiszolni, hogy időnként kaphassanak teret.

Ne hagyd, hogy tökéletesnek higgyenek! Egyrészt, mert attól mindenki csak fél és idegenkedik, másrészt, mert azonosulni fogsz ezzel a teljesíthetetlen elvárással. A kisördög azt kérdezi bennem: tán inkább az a helyzet, hogy Te magad vágysz arra, hogy tökéletes legyél? Hogy téged bánt és riaszt a gondolat, hogy a világon semmi sem tökéletes?... Nem vagyunk olyan jók, mint amire vágyunk, és nem vagyunk annyira rosszak, mint amitől tartunk. Minden köztes megoldás tök rendben van! :-)

Első házi feladat: keresni valakit a környezetedben, akivel lehet ilyesmiről beszélgetni. Lennie kell valakinek! ...igen, máris látom, hogy gondolsz valakire. Hidd el, ő lesz a tökéletes! (Ha végképp nem találsz, bátran fordulj pszichológushoz. Segíteni fog).

Szorgalmi feladat: naplóírás, önismeret-fejlesztő könyvek olvasása, örömteli tevékenységekben való elmerülés. Sok sikert és örömet hozzá!

Üdvözlettel

Simon Sarolta